Ez az amerikai elnök elvesztette a nukleáris indítókódokat – és észre sem vette

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy nagy botrányáról eddig is tudtunk, de az, hogy a nukleáris kódokat elkeverte, nem olyan széles körben ismert.

Biscuit, azaz keksz: ezzel a névvel illetik azt a plasztikkártyát, amelyen az éppen hivatalban ülő amerikai elnök jóvá tudja hagyni egy nukleáris fegyver bevetését. Jó volna azt gondolni, hogy erre nemhogy a mi életünkben nem kerül sor, hanem remélhetőleg soha többé, de a közelmúlt eseményei közelebb hozták hozzánk egy nukleáris háború lehetőségét, mint amilyennek az elmúlt évtizedekben bármikor hihettük azt.

Időről időre cserélik

Jimmy Carter állítólag a tisztítóba küldte el a kódokat, de a mostani történetnek nem ő a hőse
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A kekszre tehát nagy szüksége van az elnöknek – akkor is, ha nem használja azt, ugyanis időről időre cserélik a kódot, rutinszerűen. Az érthető, hogyha egy amerikai elnök nem ellenőrzi minden reggel, hogy ott van-e még a páncélszekrényben, a szemüvegtokjában vagy az éjjeliszekrény fiókjában az indítókód, de ami Bill Clintonnal történt, az így is egészen példátlan…

Vagy talán nem is annyira. Volt állítólag még egy elnöke az USA-nak, aki nem bánt mindig teljesen megfelelően a kóddal: Jimmy Carter a pletykák szerint egyszer a tisztítóba küldött öltönye zsebében felejtette a kekszet. Ennek a történetnek a valóságtartalmára valószínűleg már sosem derül fény, a 98 éves, életvégi ellátásban részesülő egykori elnököt legalábbis biztosan nem fogják kérdezni erről. De lássuk Clinton esetét!

Így tűnt el a nukleáris kód

Két könyv is emléket állít a meglehetősen szokatlan eseménynek: mind a kettőt nagyon magas rangú amerikai katonatisztek írták visszaemlékezésképp, kiadásukra hét év eltéréssel került sor, így nincs okunk kételkedni a sztori valóságtartalmában.

Robert Patterson ezredes visszaemlékezése szerint a Monica Lewinsky-botrány kipattanásának reggelén kérte meg Bill Clinton elnököt, hogy adja neki oda a kekszet, mert cserélni szeretnék a kódot.

„Azt mondta, az emeleten hagyta. Felmentünk az emeletre, keresni kezdtük, de sehol nem találtuk. Végül bevallotta, hogy nem tudja, hova tette, és nem emlékszik arra, mikor látta utoljára”

– fogalmazott Patterson. Hugh Shelton tábornok szerint hónapokon át nem volt meg a kód, amiről Clinton nem is tudott addig, míg nem kérték tőle.

Az egyik katona 1998-ra, míg a másikuk 2000-re emlékszik az elvesztés éveként: reméljük, nem arról van szó, hogy az eset kétszer is bekövetkezett.

Így működik a keksz

De mire is jó a nukleáris kód? Arra nem, hogy az elnök önhatalmúlag támadást indítson, kétféle kód szükséges ugyanis ehhez. Az első számsorral lehet aktiválni és elsütni a nukleáris fegyvereket, ezek azonban a katonaságnál találhatók. Az elnök kódja is kell viszont a támadáshoz, ezzel hagyja jóvá a támadást.

Ha ez bekövetkezne, egy magas rangú katonatisztnek el kell kezdenie felolvasnia az indítókódot. Az elnök előveszi a kekszet, megkeresi rajta azt a kódot, amit hallott, majd a saját plasztiklapján található kód szerint hangosan befejezi azt.

Ez a történet valahogy nem kapott eddig túl nagy nyilvánosságot Clintonnal kapcsolatban
Fotó: Bill Pugliano / Getty Images Hungary

A keksz egy nagyobb készlet része, amelyben vészhelyzet esetén követendő eljárások találhatók, valamint azok a lehetőségek, amelyek egy támadás esetén szóba jöhetnek. Ezt a teljes szettet az elnök egyik segítője viszi mindig oda, ahol az ország vezetője épp tartózkodik.

Van vészforgatókönyv is

Hogy mi történik, ha nincs meg a keksz? Akkor az elnök ugyan nem tudja jóváhagyni a nukleáris támadást, viszont az alelnök is rendelkezik egy másolattal a kekszből, ennek birtokában rá száll a feladat. A vészhelyzeti készletet és a kekszet a hivatalából lemondó elnök adja át a beiktatás napján az új elnöknek – mivel Donald Trump nem vett részt Joe Biden beiktatásán, az ő esetében aznap délben lejárt saját kódja, Bidené – melyet a beiktatáson átadtak neki  pedig ekkor lépett életbe.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.