Minden idők legnagyobb átverése volt: egész Amerika elhitte, hogy egy óriás maradványait ásták ki

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1869-ben szenzációs régészeti hír járta be az amerikai sajtót: egy New York állambeli farmon egy háromméteres emberszerű lény megkövült maradványaira bukkantak, mely bizonyíthatja, hogy valóban léteztek az óriások, akik az Ószövetség szerint az özönvíz előtti időkben a Földet lakták. A hihetetlen lelet felfedezőiről azonban kiderült, hogy nagyszabású és frappáns átverés áldozataivá lettek.

Kútásás közben találtak rá a különös óriásra

William C. „Stub” Newell, a New York államban található Cardiff falucskában élő gazda 1869. október 16-án éppen kutat ásatott a farmján az istálló mögött, amikor a munkások ásója váratlan akadályba ütközött: először azt hitték, egy halott indián tetemére bukkantak, azonban tovább vájva a talajt egy nagy méretű, szoborra emlékeztető kőtárgy került felszínre, melyet mindenki teljes ámulattal fogadott. A három méter magas, kb. 1300 kilogramm súlyú tárgy egy óriási, humanoid férfi megkövesedett tetemére emlékeztetett; az „illető” görnyedt pózban hevert, arcán különös mosoly tükröződött, jobb kezével pedig az ágyékát igyekezett takarni.

A hihetetlen felfedezés híre gyorsan elterjedt a környéken, és azonnal tömegek érkeztek megtekinteni a néhai óriás földi maradványait; az élelmes Newell másnap sátrat húzatott fel a furcsa objektum köré, és 50 centet kért a látogatóktól, akik cserébe negyedórán keresztül megtekinthették a megkövesedett óriást. A szenzációt azonnal felkapta a bulvársajtó, naponta 300-500 látogató érkezett a helyszínre, a környékbeli szállodák rekordforgalmat bonyolítottak a rengeteg turistának köszönhetően, akik az ország minden pontjáról özönlöttek megtekinteni a fantasztikus leletet.

A cardiffi „megkövült óriás” Getty Images Hungary
Fotó: J. L. Hamar

Perre mentek a megkövült óriástetemért

A sajtóban általánosan elterjedt nézet szerint a furcsa tetem a Teremtés könyvében említett óriások egyikének földi maradványa lehetett, akiket Isten az özönvízzel kiirtott a Föld színéről. A laikusok és a szenzációhajhász újságírók mellett néhány tudományos szaktekintély is Cardiffba utazott, hogy megfejtse a különös lény titkát: John F. Boynton geológus úgy vélte, a kiásott lelet nem megkövesedett emberi maradvány, hanem egy szobor, melyet a 16. vagy 17. században készítettek jezsuita hittérítők a környéken élő őslakos törzsek megfélemlítésére. A Yale Egyetem paleontológusa, Othniel C. Marsh ugyanakkor friss vésőnyomokat vélt felfedezni a kőóriáson, és kijelentette, egyértelműen hamisításról van szó.

A kiásott kőóriás
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A tudományos szakvélemények azonban nem zavarták a folyamatosan tóduló népeket, akik szentül hittek a megkövült óriásról szóló mesében; Newell végül 23 ezer dollárért (mai árfolyamon 493 ezer dollár, vagyis kb. 174 millió forint) eladta a leletet David Hannum üzletembernek, aki Syracuse városába költöztette, és ott mutogatta fizető nézők számára. A korszak legnagyobb cirkuszi impresszáriója, Phineas Taylor (P. T.) Barnum is felfigyelt a kőóriásra, és 50 ezer dollárt ajánlott érte Hannumnak, aki azonban visszautasította a tetemes összeget. Barnum ezért egy szobrásszal lemásoltatta a kőóriást, és a másolatot kezdte mutogatni, mintha az lenne az eredeti; riválisa természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, pert indított, a bíró azonban figyelmeztette őt, ahhoz, hogy megnyerje a pert, először azt kéne bizonyítania, az ő óriása is „eredeti”.

Egy gazdag szivargyáros frappáns átverése volt a cardiffi óriás

A különös ügynek végül két hónappal a cardiffi óriás felbukkanását követően, december 10-én lett vége, amikor egy New York-i szivargyáros, George Hull nyilvánosan beismerte, a kőalak az ő munkája, és puszta tréfáról, átverésről van szó. Hull, aki meggyőződéses ateista volt, és nyíltan kiállt Darwin evolúcióelmélete mellett, egy iowai üzleti útja során vitába keveredett egy helyi metodista lelkésszel: a pap mindenáron igyekezett meggyőzni őt, hogy a Bibliában foglaltak szó szerint értendők, a világ teremtése a mózesi könyvekben leírtak szerint történt, és Darwin állításai tévesek. A vita során szóba kerültek az özönvíz előtti óriások, ennek ihletésére döntött úgy Hull, hogy bebizonyítja, mennyire könnyen rászedhetők az emberek.

Korabeli illusztráción a cardiffi óriás mérete egy átlagos emberhez képest
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A jó humorú és vagyonos üzletember vásárolt egy öttonnás gipsztömböt az iowai Fort Dodge-ban található kőbányából – a bánya tulajdonosának azt hazudta, a tömb egy Abraham Lincoln-szoborhoz kell –, majd felbérelt egy chicagói márványkereskedőt, aki két szobrásszal kifaragtatta a gigantikus emberalakot. Az óriás figurájához maga Hull állt modellt, és kifejezetten ügyelt rá, hogy az alak a legapróbb részleteiben is valósághű legyen, még a bőr pórusait, redőit is leutánozták tűszúrásokkal, végül kénsavval és nyomdafestékkel kezelték a szobrot, így érték el annak megviselt, sok évezredesnek tűnő állapotát. A szivargyáros összesen mintegy 2600 dollárt (mai áron kb. 53 ezer dollárt, vagyis kb. 18 millió forintot) költött a nagyszabású átverés kivitelezésére.

Az elkészült gipszszobrot Hull 1868 novemberében unokatestvére, Newell farmjára vitette, és az éjszaka leple alatt elásatta, ezután majdnem egy évig várt, majd következő októberben felhívta a gazdát, és megkérte, ásasson egy kutat az istálló mögött, a szobor rejtekhelyén. A leleményes szivargyáros ötlete bevált, az emberek csakugyan bevették az óriásokról szóló mesét; a nagy leleplezést követően a cardiffi óriás gyorsan kikopott a köztudatból, 1901-ben még felbukkant a New York állambeli Buffalóban rendezett nemzetközi vásáron, azonban csak nagyon csekély érdeklődést generált. A szobor ezután egy iowai sajtómágnás, Gardner Cowles, Jr. tulajdonába került, aki 1947-ben eladta a New York-i Cooperstownban található farmermúzeumnak – napjainkban is itt tekinthetik meg a kíváncsi érdeklődők.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.