Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A labdarúgás ma is elsősorban a férfiak terepének számít, a női játékosok és csapatok azonban egyre gyakrabban bizonyítják elszántságukat, tudásukat és tehetségüket a pályán. Hosszú utat kellett megtennie a női futballnak, mire eljuthatott idáig: a 19. század végén, 20. század elején kigúnyolták és gyakran inzultálták a játékosokat, sőt, többször meg is tiltották, hogy hölgyek a gyepre lépjenek.
Kezdetben inkább cirkuszi látványosság volt
A világ első női futballmérkőzését 1881. május 7-én játszották Edinburghban, a meccs azonban inkább cirkuszi látványosság volt, mintsem valódi sportesemény. Az ismert színházi impresszárió, Charles Scholes tetemes adósságot halmozott fel, tartozásai kiegyenlítéséhez pedig gyors bevételre volt szüksége, ezért egy élelmes üzlettársa sugallatára összerakott két, nőkből álló focicsapatot – az egyik Skóciát, a másik Angliát képviselte –, hogy játsszanak egy barátságos mérkőzést fizető nézők előtt, akik nem sajnálják a pénzt egy efféle kuriózumnak számító produkció megtekintésére.
A Hibernian Parkban megrendezett találkozón – a helyi közönség megelégedésére – a skót csapat győzedelmeskedett 3–0-s eredménnyel, a sikeren felbuzdulva pedig Scholes kilenc nappal később Glasgow-ban is szervezett egy meccset. A második mérkőzés káoszba fulladt, az 5000 fős közönség ugyanis egy idő után megunta a műsort, a nézők tömegestül berohantak a pályára, és zaklatni kezdték a játékosokat, a meccs lefújását követően pedig dühösen üldözőbe vették őket. Scholes később még próbálkozott néhányszor, de a meccsek sorozatosan hasonló incidensekbe torkolltak, ezért elterjedt a nézet, miszerint a női futball nemkívánatos dolog.
7–1 és 3 öngól az első meccs mérlege
Tizenhárom évnek kellett eltelnie, mire egy konvenciókkal nem törődő szüfrazsett, Nettie J. Honeyball Londonban megalapította a világ első női futballklubját. Honeyball – akinek születési dátuma, családi háttere és valódi neve nem maradt fenn az utókor számára – 1894 végén újsághirdetést adott fel, melyben vállalkozó kedvű, atletikus hölgyeket keresett egy kizárólag nőkből álló focicsapat létrehozásához; rövid időn belül akadt is elegendő jelentkező (többségükben középosztálybeli nők), így decemberben hivatalosan is megalakulhatott a British Ladies’ Football Club (Brit Hölgyek Futball Klubja) névre keresztelt egyesület.
Honeyball főtitkárként, edzőként és játékosként egyaránt erősítette az általa alapított csapatot, és sikerült akkora hírverést generálnia, hogy a klub első hivatalos mérkőzésén közel tízezer néző jelent meg, sőt, illusztris vendégként Lady Florence Dixie skót írónő és nőjogi aktivista is tiszteletét tette a lelátón. Az 1895. március 23-án, az észak-londoni Crouch Enden megrendezett találkozón – rivális híján – a BLFC saját maga ellen lépett a pályára: a játékosok két csapatra osztották magukat, az egyik a főváros északi, a másik a déli részét képviselte.
A meccset az előbbiek nyerték 7–1-re, az első három találat azonban öngólból született, néhány rutintalan, mindössze pár hete futballozó játékos ugyanis annyira megszeppent a közönség füttyögésétől és kiabálásától, hogy zavarában rossz irányba vitte a labdát. A többségében férfiakból álló közönség egy része gúnyolta és szidalmazta a játékosokat, másokat hangos kacagásra fakasztott a rövidnadrágot viselő nők látványa; a találkozó gólok számát tekintve legeredményesebb játékosáról, egy bizonyos Miss Gilbertről elterjedt a pletyka a lelátón, hogy valójában nőnek öltözött férfi, ezért sokan „Tommy! Tommy!” bekiabálásokat intéztek felé. Mások ugyanakkor élvezték a különös szórakozást, és örömmel szurkoltak a csapatoknak és a játékosoknak.
Kövekkel dobálták a csapatot szállító hintókat
A sajtó ízekre szedte a mérkőzést és a csapatot, a korabeli riporterek paródiának és viccnek titulálták a női focisták „erőlködését”, és gúnyos megjegyzéseket tettek a játékosok külsejére, akik az illemszabályokkal nem törődve férfigúnyát öltöttek a pályán, és még csak túlságosan szépnek sem voltak mondhatók. Az ellenszéllel mit sem törődve Honeyball országos turnét szervezett a csapatnak, akik Nagy-Britannia különböző városaiban, a férficsapatok által használt pályákon játszottak az elsőhöz hasonló meccseket; a közönség érdeklődése azonban látványosan megcsappant, a legtöbb meccset alig pár százan tekintették meg.
Az alapító nem sokkal később ott is hagyta a csapatot, utódja, a skót Helen Matthews, aki Mrs. Graham néven a szüfrazsettmozgalom élharcosának számított, és mielőtt csatlakozott volna a BLFC keretéhez, cirkuszi mutatványosként évek óta játszott futballmérkőzéseken, azonban új szenzációt eszelt ki. Skóciai turnét szervezett a BLFC-nek, melyen az egyesület férficsapatokat hívott ki barátságos mérkőzésekre – a közönség, mely nem igazán volt kíváncsi nők egymás elleni harcára, ezúttal az akkoriban igencsak terítéken lévő „nemek harcába” nyerhetett első kézből bepillantást.
A férfi játékosok – a közönséghez hasonlóan – becsületükben sértve érezték magukat, ezért nem finomkodtak az ellenük pályára lépő hölgyekkel. Rögtön az első, Irvine városában rendezett meccsen botrány tört ki, amikor az ellenfél egyik játékosa nagy erővel, szándékosan ütközött az egyik BLFC-focistával, aminek monokli lett az eredménye; a női csapat tagjai felháborodtak a súlyos szabálytalanságon, és abbahagyták a játékot, mire a csalódott közönség megvadult. A nézők berohantak a pályára, és körülvették a BLFC tagjait, akik épp hogy be tudtak menekülni az öltözőbe.
A Glasgow-ban megtartott meccset követően is hasonló incidens történt: a női játékosokat bérelt hintóval vitték vissza a pályáról a szállodába, induláskor azonban többezres, feldühödött tömeg támadta meg a csapatot és kíséretét. A csőcselék kövekkel dobálta a hintókat, több ablakot betörtek, és több személyi sérülés is történt, a kocsisok, egy rendőr, de Matthews maga is a sérültek között volt. A hasonló incidensek elkerülése végett hamarosan megtiltották, hogy a nők és a férfiak egymás ellen futballozzanak, így a női foci népszerűsítésére tett kísérletsorozat ismét hamvába holt.
A világháború alatt éledt újra a női futball
A női labdarúgás következő felfutására egészen az első világháborúig kellett várni, amikor a fiatal férfiak Európa-szerte a fronton harcoltak, ezért a legtöbb futballcsapat játékosok nélkül maradt, hiába lelkesedett a közönség továbbra is kedvenc játéka iránt. A probléma megoldását egyesek a női csapatokban látták, ezért hirtelen ismét megnőtt a kereslet a futballozni tudó hölgyek iránt: a korszak legnépszerűbb és legeredményesebb női csapata a nyugat-angliai Preston város vasút- (és a háború alatt haditechnikai) gyárában alakult az ott dolgozó női munkásokból, akik a munka szünetében kedvtelésből gyakran hívták ki férfi kollégáikat rúgni a bőrt.
A gyár után elnevezett, hivatalosan 1917-ben alapított Dick, Kerr Ladies F.C. egy élelmes irodai munkatárs, Alfred „Pop” Frankland menedzselésével működött, és rendszeresen hívta ki mérkőzésekre más üzemek csapatait, a meccsek bevételét jótékony célra, a háborúban megsérült katonák és családjaik támogatására fordították; a meccseket jelentős érdeklődés övezte, a csapat sikereit pedig a sajtó is gyakran méltatta. A Dick, Kerr Ladies F.C. a háború végét követően nem csupán megmaradt, de szintet is léptek, több tehetséges, fiatal játékost leigazoltak, például a 20. század első felének legjobb női labdarúgójaként emlegetett, csatlakozásakor mindössze 15 éves Lily Parrt, és a nemzetközi porondon is bemutatkoztak.
1920-ban került sor a világ első nemzetközi női futballmeccsére, amikor a Dick, Kerr Ladies F.C. a londoni Stamford Bridge-en megmérkőzött a francia női válogatottal (és kikaptak tőlük 2–1-re), a meccs sikerét követően pedig a csapat négyállomásos franciaországi turnéra indult. Az ekkor már rendkívül népszerű csapat odahaza is számos mérkőzést játszott más női klubcsapatok ellen, 1920. december 26-án a liverpooli Goodison Parkban rendezett, a St. Helens Ladies elleni rangadójukat 53 ezer fizető néző tekintette meg.
A tiltás ellenére is folytatták
A következő évben azonban a brit futballszövetség (ismét) betiltotta a női focit, arra hivatkozva, hogy a játék túlságosan veszélyes a férfiaknál gyengébb testi adottságokkal rendelkező nők számára. Frankland mégsem adta fel, a szövetségen kívül, amatőr státuszban (kvázi illegalitásban) működtette tovább a Dick, Kerr Ladies F.C.-t, akik 1922-ben észak-amerikai turnéra indultak, egy évvel később pedig a „világbajnoki” trófeáért játszottak a skót Ruthgerien Ladies ellen. Ugyan a meccset az ellenfél nyerte 2–0-ra, a Dick, Kerr menedzsmentje csalást gyanítva újrajátszást követelt, amit megtagadtak tőlük – ennek dacára a csapat „világbajnokként” hirdette magát a plakátokon, reklámokban.
1926-ban Frankland egy nézeteltérést követően otthagyta a csapatot, mely nevet változtatott, Preston Ladies F.C.-ként folytatta tovább, és egészen 1965-ig működött. A szövetség által kiadott tiltás ötven évig, 1971-ig fennmaradt, csak ezt követően futballozhattak ismét hivatalosan a hölgyek Angliában.
