Ezek a dolgok sokkal jobban öregítenek, mint a ráncok

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok minden segítségükre van ma már a nőknek abban, hogy az idő múlását meghazudtolva és kicselezve fiatalabbnak tűnjenek a valódi életkoruknál. Mára a 40 lett az új 30, az 50 pedig az új 40 – ezek a nők már nem számítanak öregnek. De nem csak azért, mert lekerült róluk az otthonka, és már nem divat a dauerolt haj. Ha egy nő ismeri, elfogadja és szereti magát, kortól függetlenül szép.

A negyvenes, ötvenes, sőt még a hatvanas nők is megvívják a maguk harcát azért, hogy azt lássák a tükörben, amit szeretnének. Ám sokszor nem a ráncok és nem a pluszkilók jelentik a legnagyobb nehézséget az öregedés elleni küzdelemben. Sokkal nagyobb kihívás a nőknek, hogy megtalálják a múló időben is a szépet.

Madonna ádáz harcot vív az öregedés ellen

Ha valaki, akkor Madonna kőkemény harcot hirdetett az életkora ellen. A most 64 éves énekesnő fittyet hány a korára, örökké húszévesnek akar kinézni. Ennek érdekében nem riad vissza a sok plasztikától, botoxszal eltorzított arcát már csak az erős smink és a szépítő filterek tartják össze. A közösségi médiában természetellenesre photoshoppolt fotókat tesz közzé saját magáról, melyeken – valljuk be – egyre őrültebben néz ki. A képek láttán követői nem győztek sopánkodni, hogy az egykori szupersztár mára már csak árnyéka egykori önmagának.

Ezek a ráncoknál is jobban öregítenek

Tény, hogy ma már sem a negyvenes, sem az ötvenes nőkről nem gondoljuk azt, hogy öregasszonyok lennének. És az is tény, hogy attól, mert valaki átlépte a negyedik vagy a hatodik ikszet, még lehet vonzó, csábító és csinos. Ehhez nem kell feltétlenül kés alá feküdni. Természetesen jó, ha megtaláljuk a bőrünknek ideális kozmetikumot, de sokat segíthet a sport, a hozzánk illő stílus megtalálása és a helyes életmód is abban, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Van néhány olyan hétköznapinak tűnő dolog, melyről nem is gondolnánk, milyen nagymértékben öregíthetnek bennünket. Íme néhány közülük.

Nem a ráncok öregítik elsősorban a nőket
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Mozgáshiány

Elég mindössze heti háromszor egy óra hossza mozgás ahhoz, hogy a sport is segítségére legyen a nőknek ahhoz, hogy a káros baktériumok távozzanak a szervezetből, és hogy feszesebb legyen a bőrük.

Dohányzás

Nemcsak a tüdőt, a szívet és a májat károsítja, hanem a bőrt is öregíti. A cigaretta oxigént von el a szervezetből, ami bőrszárazságot, pigmenthiányt és ráncokat is okozhat. A dohányzástól elmélyülhetnek a száj körüli ráncok is a cigarettafüst beszívása és kifújása miatt.

Öltözet

Sokkal inkább az egyéni stílus megtalálása, és nem az éppen aktuális divat követése tesz egy nőt önazonossá. Ha egy nő megismeri a teste adottságait, és előnyére tudja fordítani, biztos, hogy nem követi el azt a hibát, hogy évtizedekkel fiatalabbnak akar majd kinézni a koránál. 

Ha egy nő nem hajlandó tudomásul venni és elfogadni a korát, akár nevetségessé is válhat azokban az évtizedekkel korábban viselt ruhákban, melyekben érett nőként csak feszeng, mert leginkább az itt-ott előbukkanó hájat kell elrejteni benne.

Ételek

Negyven fölött talán nincs annál nehezebb, mint lefogyni. Éppen ezért különösen ügyelni kell arra, hogy mit és mennyit fogyasztunk. Javasolt kerülni azokat az élelmiszereket, amelyek puffadást vagy gyulladást okozhatnak. Ilyen például a cukor, az alkohol, a vörös húsok, a feldolgozott vagy a fehér lisztből készült ételek. Ezek helyett javasolt inkább a szárnyasok, a halfélék, az olajos magvak az és olívaolaj fogyasztása. Az alkohollal is óvatosan kell bánni, mert a cigarettához hasonlóan szárítja a bőrt, valamint elősegíti a rosaceát és az aknék kialakulását.

Az alkohol az egyik legnagyobb ellensége a nők bőrének is
Fotó: martin-dm / Getty Images Hungary

Stressz

Kutatások is bizonyítják, hogy a nők esetében a stressz a legtöbb esetben depresszióval jár, ezáltal sokkal hamarabb öregszik a bőrük, mint azoknak, akik kerülik a stresszt, vagy valamilyen sporttal, testmozgással dolgozzák fel a nehézségeket. Miután a stressz és a depresszió felborítja a nők hormonháztartását, az öregedés is felgyorsul. A megnövekedett kortizolszint képes megrongálni az immunrendszert, a belső szerveket, beleértve az agyat is, hosszabb távon pedig külső tüneteket is produkál, például ráncosabbá válik a bőr.

Kevés alvás

A kutatások szerint a nőknek több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak. Ám nemtől függetlenül mindenkinek szüksége van naponta 7-9 óra alvásra, hogy ellenálló legyen az immunrendszere, rendben legyen a testsúlya, ne romoljon a memóriája, és üde maradjon az arcbőre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.