Kávézói élmény akár otthon – kávégépet teszteltünk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ennek a cikknek az írása nem kezdődhetett volna meg, ha nem iszom meg előtte egy jó lattét. Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal, hogy egy jó kávéval indul be igazán a napom. Nem is feltétlenül a koffeintartalma, az élénkítő hatása, sokkal inkább a rituálé miatt.

A reggeli kávét aztán több másik követi a nap folyamán, és bár próbálom egészséges keretek között tartani a – mértékkel amúgy kifejezetten jótékony hatású – kávéfogyasztást, ebben a kihívásban jelenlegi tesztalanyunk nem segített. A Saeco Xelsis Suprema ugyanis annyira jól funkcionál, hogy már-már függőséget okoz. Nézzük is, miért!

Mint sokan, én is az egyetem alatt szoktam rá a kávézásra, a vizsgaidőszakok időbeosztása és nyomása igencsak kedvez a kávézási rutin kialakulásának. Később a különböző munkahelyeimen is elengedhetetlen volt a közös kávé, már csak azért is, mert a legtöbb infót soha nem a megbeszéléseken, sokkal inkább a konyhában, a kávégép mellett lehetett megtudni, és a legjobb közösségek is ott alakultak ki. Otthon azonban nagyon sokáig egyáltalán nem kávéztam, az már csak a gyerekek születésével kezdődött el (aki szülő, pontosan tudja, miről beszélek).

Amikor úgy alakult, hogy már otthon is, munkában is, azaz a kávékultúra valóban az életem részévé vált, 

nagyon hamar fontos lett a minőségi kávézás – ha már iszom, akkor olyat igyak, és olyan körülmények között, ami tényleg hozzáad az életminőségemhez.

Így egyetemista koromtól kezdve elég sok kávéfőző és kávégép megfordult az életemben, a kotyogóstól kezdve a Szarvasin át a különböző kapszulás készülékekig, de őszintén szólva egyik sem volt az igazi, a kávézókban rendelt latték és feketék mindig jobban estek.

Egyszerű, letisztult kávégép – bárhová beilleszthető
Fotó: Dívány

Ezután találkoztam a Saeco Xelsis Supremával.

Minikávézó otthon vagy az irodában

„Az olasz gyártásnak, a legújabb, intuitív és csatlakoztatott technológiának és a szemet gyönyörködtető, 7,8”-os színes érintőképernyőnek köszönhetően ennek a kávéfőzőnek keresve se találja a párját” – írják a készülék ismertetőjében, és hát az a helyzet, hogy tényleg. A készülék nem kicsi, sőt, elsőre, még a dobozban kifejezetten nagynak tűnik, de ahogy kinyitja és összeszereli az ember, nagyon kis kompakt látványt nyújt. Egyszerű, letisztult, minden konyhába beilleszthető, az érintőképernyő meg tényleg egy csoda. Már ettől úgy érzi az ember, hogy egy minikávézó költözött az otthonába vagy az irodájába.

Melyik kávéváltozatot válasszuk?
Fotó: Dívány

Testreszabott élmény

Beüzemelés után elkezdhettük kipróbálni a különböző kávéváltozatokat. Nekem a latte és a café a lait lett a kedvencem, de iszom eszpresszót, sőt időnként amerikai kávét is (és valahogy még az is finom). A legjobb, hogy egyénileg testreszabható az adott kávéváltozat, azaz onnantól kezdve, hogy beállíthatjuk az erősséget, a tejhab magasságán át az ital hőmérségletéig mindent a saját igényeink szerint alakíthatunk. A számunkra ideális beállításokat aztán el is menthetjük egy profilba, így legközelebb már nem kell állítgatni, egyszerűen csak kiválasztjuk, és a gép pontosan azt főzi, amit szeretnénk. Én mondjuk hol így, hol úgy iszom a latte machiattót, napszaktól függően szeretek az erősségen és a tejhabon is változtatni, de erre is lehetőségem van.

Lehet ekkora a tejhab, de ha úgy jobban szereted, sokkal kisebb is
Fotó: Dívány

Tökéletes tejhab

És ha már a tejhabnál tartunk: egyetemista koromban nemcsak rászoktam a kávézásra, de diákmunkásként dolgoztam is kávézóban, ahol hosszú és alapos oktatást kaptunk arról, hogyan kell tökéletes tejhabot készíteni. Ennél a gépnél azonban nincs szükség se hőmérőre, se a pulthoz ütögetésre ahhoz, hogy valóban sűrű, kellemes állagú tejhabot kapjunk, ő ugyanis elvégzi helyettünk. (És nem, nem olyan lagymatag tejhabféle folyik ki végeredményként, mint sok kávégépből.)

Egy jó fekete mindig felpörget
Fotó: Dívány

No de hol a bökkenő?

Rengeteg előnye van még ennek a gépnek, a beépített vízszűréstől kezdve a receptekig, és a meglepően egyszerű karbantartásig, de persze van olyasmi is, ami akár zavaró lehet, így azt is elmondjuk. Arról van szó, hogy egy ilyen komoly kávégép bizony nem teljesen hangtalan, ami egyébként teljesen természetes, és inkább csak hozzátesz a kávézói élményhez.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.