Férfi vagy, és nem sminkelsz? Nagyon rosszul teszed, mutatjuk, miért

Olvasási idő kb. 2 perc

A sminket alapvetően a nőkhöz kapcsoljuk: ők értik, mit kell csinálni azzal a sok ecsettel meg porral. Egy új kutatásból viszont kiderült, hogy a férfiaknak sem ártana közelebbről megismerkedniük ezzel a tudománnyal.

Egy új tanulmány rávilágított, hogy a nők nem idegenkednek a sminket használó férfiaktól, sőt. 200 résztvevő 20 férfi vonzerejét pontozta egytől hétig, s az eredmény szerint a púdert és piros ruhát viselő férfiak vonzóbbnak bizonyultak, mint a többiek. 

A teszt során fényképeket mutogattak az alanyoknak, de azt már nem árulták el nekik, melyiken pontosan milyen férfit látnak: van rajta festék vagy nincs. Miközben a résztvevők azt hitték, negyven embert értékelnek, valójában csak húsz férfi képét látták: egyszer festetlenül szerepeltek a képeken, egyszer pedig profi, enyhe, természetes hatású sminkkel (főleg korrektorokat és púdereket használtak).

A férfi is szebb lesz a természetes hatású sminktől
Fotó: SDI Productions / Getty Images Hungary

A férfi sminkben szép?

Carlota Batres, a Franklin and Marshall pszichológusa, illetve a tanulmány vezetője elmondta, hogy szinte mindegyik tesztalany – legyen szó férfiról van nőről – a sminkelt arcú urakat részesítette előnyben. Akárhogy is elemezték a kapott adatokat, mindig ez az eredmény jött ki. Ami nem véletlen. Csak mai, modern korunkban idegenkedünk attól, hogy a férfiak kifessék magukat. Az emberi történelem során mind a két nem tagjai szépítkeztek különféle porok, kenőcsök és festékek segítségével. Az egyiptomi férfiaknál megszokott volt, hogy sötét festékkel macskaszemet rajzoltak maguknak, azaz kihúzták és meghosszabbították a felső szemhéjuk vonalát. A római férfiak inkább a rúzst részesítették előnyben. XIV. Lajos francia király udvarának férfitagjai szépségpöttyöket festettek az arcukra, míg az Erzsébet-kori angolok ecet és fehér ólom mérgező keverékével púderezték be magukat. A különböző szépítőszereket egyszerűen mindkét nem arra használta, amire tervezték: szebbé tették a megjelenésüket.

Semmi szégyellnivaló nincs benne

A mostani tanulmányban, ahol a férfiak bőrét tették egységesebbé s fiatalosabbá, hogy jobban érvényesüljön az arc csontszerkezete, az értékelők írd és mondd férfiasabbnak látták a sminket viselő urakat. Úgyhogy mostantól nyugodtan minden férfi kutakodhat az asszony piperetáskájában: nem szégyen kipróbálni, milyen, természetes hatású smink javítja fel az arcot, emeli ki a szemeket, vagy csak segít harcolni a ráncok ellen. Ami eddig kalózok és rocksztárok privilégiuma volt – és rájuk sem mondhatjuk, hogy nőiesek lennének –, az most már minden férfinak szabadon elérhető, ugyanis egyszerűen: működik.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.