Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A szovjet hatóságok mindent megtettek, hogy eltitkolják az 1957-es nukleáris balesetet, amely becslések szerint fél magyarországnyi területet borított be radioaktív szennyeződéssel.
A nyugat-szibériai Cseljabinszk megye sós vizű tavakban, bővizű folyókban, vegetációban gazdag területét tatárok és baskírok lakták. 1945-ben ennek az addig csaknem érintetlen területnek a sorsa gyökeres fordulatot vett: miután tudomást szerzett a hirosimai és nagaszaki atombombákról, Sztálin úgy határozott, itt lesz a Szovjetunió atombombaprojektjének a központja. A természetes vizekben gazdag régió ideális területnek tűnt a nukleáris ipar számára, hiszen a sugárzó anyagok hűtéséhez és a folyékony radioaktív hulladék tárolásához is nagy mennyiségű vízre volt szükség.
A cél: a szovjet atombomba
A munkálatokat Lavrentij Berija irányította. 1945 és 1948 között, mintegy 40 000 hadifogoly megfeszített munkájával épült fel a nukleáris üzem, a Majak. Egy szigorúan titkos várost is megépítettek mellé, amelynek még valódi nevet sem adtak, a térképeken sem jelölték, csak Cseljabinszk-40 néven hivatkoztak rá. (A település neve ma Ozjorszk.) A cél a nukleáris fegyverekhez szükséges plutónium előállítása volt. 1949-ben sikerrel jártak: elkészült az első szovjet atombomba, az RDSZ-1.
A folyóba vezették a radioaktív vizet
A sikeren felbuzdulva további négy atomreaktort helyeztek üzembe a Majakban. A radioaktív hulladék tárolására szolgáló föld alatti terek azonban hamarosan elfogytak, így a mérgező hulladék nagy része a Tyecsa folyóban kötött ki: a folyó vizét közvetlenül a reaktormagba vezették, majd a súlyosan szennyezett, radioaktív vizet visszaáramoltatták a folyóba. A folyó mentén akkoriban negyven falu lakossága, összesen 28 000 ember élt, akik számára a folyó vize volt az elsődleges vízforrás.
Négy generáció a sugárfertőzött területen
1951-ben a hatóságoknak végre eszükbe jutott, hogy megmérjék a sugárzás szintjét ezekben a falvakban. Megdöbbentő eredmény született: a radioaktivitás olyan magas volt, hogy egy hét alatt egy egész életre elegendő sugárzást juttatott az ott élők szervezetébe. Néhány falu lakosait kitelepítették sugárzásbiztos területekre, de nem mindenkit: Muszlumovo falu lakosai például négy generáció óta élnek a szennyezett területen. Mostanra a negyedik generáció nőtt fel tartós radioaktivitás mellett, s a vizsgálatok szerint a lakosok 65 százaléka krónikus sugárbetegségben szenved, fáradtságra, alvási és termékenységi problémákra, súlycsökkenésre és magas vérnyomásra panaszkodnak. A veleszületett fogyatékosságok és születéskori szövődmények gyakorisága is háromszor nagyobb a normálisnál. A sugárbetegséget az orvosok „speciális betegség”-ként emlegették jelentéseikben, hiszen a létesítmény titkos volt, így nem hivatkozhattak a radioaktív sugárzásra.
Villámlásnak, északi fénynek mondták a nukleáris robbanást
1957-ben megtörtént a tragédia: az egyik rosszul karbantartott atomtartályban robbanás következett be. A meglazult hűtővezeték nem volt képes ellátni a feladatát, a tartály kezdett kiszáradni, és a kikristályosodott nitrátsók tüzet fogtak egy elektromos szikrától. A robbanás mintegy hetven tonna TNT erejének felelt meg.
A robbanást követően a szemtanúk egy narancsvörös fényű, kilométer magasra felnyúló füst- és porfelhőt figyeltek meg.
A jelenséget több száz kilométerről is észlelték, mindezt a szovjet hatóságok villámlásként vagy északi fényként magyarázták.
Az üzem dolgozói és a titkos város lakosai nem vették azonnal észre a szennyezést. Bár a várost az uralkodó szélirányokat figyelembe véve úgy építették, hogy a gyárból ne Ozjorszk felé fújjon a szél, a sugárzó anyagok az autók és buszok kerekein, valamint az ipari munkások ruháin és cipőin bekerültek a városba. Számos ipari épület, jármű, betonszerkezet és vasút szennyeződött. Miután a doziméterek észlelték a sugárzás növekedését, tilos lett az ipari területről személygépkocsikkal és buszokkal bemenni a városba, és a munkások is csak szigorú ellenőrzés után léphettek be a városba, miután cipőiket megsúrolták. Ez a követelmény mindenkire kiterjedt, rangtól és hivatali beosztástól függetlenül.
Természetvédelmi területnek minősítették a sugárszennyezett térséget
A következő napon a radioaktív felhő északkelet felé mozdult el, és becslések szerint 52 000 négyzetkilométernyi területet borított be. (Ez a Kelet-Uráli Radioaktív Terület, röviden EURT.) A nukleáris csapadék által sújtott területen lévő szántók, legelők, víztározók és erdők súlyosan szennyeződtek, az ott élő 270 000 ember közül pedig mindössze 10 000-et telepítettek ki, és őket sem azonnal. A balesetet követően a radioaktív szennyeződés terjedésének csökkentése érdekében a szennyezett talajt kiásták és elkerítették. 1968-ban a szovjet kormány az EURT területén létrehozta a Kelet-Uráli Természetvédelmi Területet, ahová illetékteleneknek szigorúan tilos volt a belépés.
A szovjet vezetés mindent megtett, hogy eltitkolja a balesetet. A világ először a nyolcvanas években értesülhetett az eseményről, amely később a nemzetközi nukleáris eseményskálán (INES) hatos fokozatú besorolást kapott, így súlyosságát tekintve csak Csernobil és Fukusima előzi meg.
Három és fél méternyi radioaktív iszap a tó alján
1957 után a Tyecsa folyót többé nem használták hűtésre, a radioaktív hulladék ezután az üzem körül elhelyezkedő tavakba került. Szomorú sors jutott a Karacsáj-tónak, amely ma a Föld legszennyezettebb helye:
a tómeder alján becslések szerint három és fél méter mélységig szinte teljes egészében nagy aktivitású radioaktív hulladék rakódott le.
Ez vezetett a másik nukleáris katasztrófához: 1967-ben a kiszáradt mederből a szél 2-3000 négyzetkilométernyi területen terítette szét a radioaktív üledéket. A szovjet hatóságok ekkor elkezdték lebetonozni és ólomlemezekkel lefedni a területet, de a tó egyes részei ma is olyannyira radioaktívak, hogy fél óra alatt halálos sugárdózis érheti azt, aki megközelíti.
Majak ma is üzemel: évtizedek óta az atomerőművek kiégett fűtőelemeit, illetve az áramtermelés során keletkezett atomhulladékot dolgozza fel és hasznosítja, részben katonai, részben gyógyászati célokra. A 2003-as paksi üzemzavar során megsérült fűtőelemeket 2014-ben szintén Majakba szállították. Területén több kisebb üzemzavar is volt, és valószínűleg innen származott a 2017-es, Kelet-Európát beborító titokzatos radioaktív felhő is.
