Százhúsz éves, de még mindig ő ringatja álomba a gyerekeket

Olvasási idő kb. 3 perc

A plüssmackó évtizedek óta a gyerekek egyik kedvenc játéka. A világ egyik legkedveltebb plüssét az USA 26. elnöke, Theodore Roosevelt tiszteletére nevezték el teddy bearnek, éppen 120 évvel ezelőtt.

A pihe-puha játék az elmúlt több mint egy évszázad alatt számos külsőt öltött már, és mindeközben népszerűségéből semmit sem veszített. Sőt mi több, újabb jelentéssel gazdagodott azon túl, hogy a plüssmackó egyebek között a kiszolgáltatottak megsegítésének szimbóluma is.

A kemény macsónak érzékeny lelke volt

A teddy maci megszületése Theodore Rooseveltnek, pontosabban egy nagylelkű cselekedetének köszönhető. Az egykori amerikai elnök rajongott a vadászexpedíciókért annak ellenére, hogy lelkes természetvédő volt. A sors iróniája, hogy a Roosevelt által vezetett vadászutak gyakran túlzott mészárláshoz vezettek. Az egyik afrikai kiruccanás alkalmával az elnök csapata több mint hatezer állatot ölt meg sportolásra és trófeagyűjtésre hivatkozva. A mackó ötlete azonban Roosevelt egyik könyörületesebb cselekedetéből fakadt.

Theodore Roosevelt nagylelkűségének állítottak emléket a világhírűvé vált plüssmacival
Fotó: Pictures from History / Getty Images Hungary

A történet szerint az 1902-ben, Mississippiben vadászó Roosevelt a tiszteletére rendezett vadászaton egy sebesült, öreg, sötét bundájú medvére bukkant, melyet a vadászat vezetői egy fához kötöztek, segítve az elnököt, hogy egyáltalán vadat ejtsen. A legenda szerint az egykori amerikai elnök azonban megszánta a kiszolgáltatott helyzetben lévő medvét, és nem volt hajlandó lelőni.

A politikai karikaturisták később kölyökként ábrázolták a prédára bocsátott medvét, ami árnyalta és érzékenyebbnek mutatta azt a kemény, macsó képet, ami Rooseveltről addig a köztudatban élt.

A sajtóban megjelenő karikatúra egyebek között azt is üzente: az elnök védelmet nyújt a rászorulóknak, rá mindig számíthatnak az elesettek.

Miután a közkedvelt amerikai elnököt sokan csak Teddynek becézték, a nagylelkű cselekedete emlékére életre hívott mackó is a Teddy nevet kapta. 

Világszerte elindul a mackóőrület

A Mississippiben történt vadászaton megesett elnöki jó cselekedet a brooklyni Morris Michtom édességbolt-tulajdonost és a német származású Margarete Steiff játékkészítőt is megihlette. Mindketten elkészítették a teddy beart.

Az USA-ban és Németországban szinte egy időben készült el teddy bear
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Michtom két plüssmacit helyezett az üzlete kirakatába, miután Roosevelt elnöktől kért engedélyt beceneve, a Teddy használatára. Az elnök beleegyezett a névhasználatba, és a nyakában Teddy’s bear feliratú táblát viselő plüssmaci hamarosan nagy népszerűségre tett szert, az Egyesült Államokban valóságos mackóőrületet indított el. Még Roosevelt is mackót választott kabalaállatként, amikor újraválasztásáért kampányolt. 

Margarete Steiff németországi varrodájában elsőként egy filcelefánt készült, majd több állatfigurát is varrtak a gyerekek nagy örömére. Unokaöccse javaslatára 1902-ben az elefántok mellett plüssből készült játék mackókat is varrni kezdtek. Az ötlet új korszakot nyitott a cég életében, hiszen a világ talán legkedveltebb játéka született meg ezzel. Az első modell a nem túl ötletes „55 PB” nevet kapta, mivel 55 centiméter magas, „P” vagyis plüssből készült, „B” (beweglich) azaz mozgatható figura volt. Később a Teddy nevet Steiff cége is átvette.

Nem véletlenül hasonlít a maci arca az emberéhez

A 20. század elején készült játék mackók még sok mindenben hasonlítottak a valódi medvékhez, az orruk széles, a szemük pedig gombméretű volt. A modern plüssmaciknak ezzel szemben már nagyobb a szeme, a homloka, és kisebb az orra. Arcberendezésük sokkal arányosabb, leginkább babaszerű.

A korabeli macik sokkal inkább hasonlítottak a medvékhez
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A korabeli macikat sárgásbarna szőrme borította, míg a modern mackókat leggyakrabban szintetikus szőrméből készítik, de nem ritka, ha velúr-, farmer-, pamut-, szatén- vagy vászonkülsőt kapnak. A változatos külső kifejezi a fajok különbözőségét is, így a macik lehetnek akár jegesmedvék vagy barna medvék, pandák vagy koalák.

Ezért olyan aranyosak a mackók

A mackók a valóságban nem túl barátságos viselkedésük ellenére mindig is népszerűek voltak, különösen a gyermekek körében. A babusgató szülő hiányában a szerethető, kedves, szőrös játék macihoz mindig jólesik odabújni, ami nemcsak a szülőkről való leválás időszakában jelent megnyugvást a kicsiknek, hanem hozzájárul az egészséges érzelmi fejlődéshez is. 

A puha plüssállatka a gyerek szociális és érzelmi képességeit, valamint kommunikációs készségeit is fejleszti
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A kisgyermek úgy tekint a játék mackóra, mint ami az édesanya lelkét hordozza. Freud mindezt úgy fogalmazta meg, hogy a gyermek „áthelyezi a libidóját” a tárgyra, mintha onnan kapna megnyugtatást, amikor egyedül van.

Miután minden mackó imádni valóan aranyosnak tűnik, nemcsak a gyermekek szorongását oldja, hanem együttérzést is sugároz, mindemellett amikor a kicsik plüssmackókkal játszanak, közben folyamatosan tanulnak is.

A puha plüssállatka a gyerek szociális és érzelmi képességeit, valamint kommunikációs készségeit is fejleszti. Ugyanakkor a játék mackó egyszerre szimbolizálhatja a gyermekkorunkban megélt szeretetet, szabadságot és ártatlanságot is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.