Nem valóságshow-ról szól ugyanakkor az Óriáskerék: Ági leginkább arról osztja meg tapasztalatait, hogyan boldogul külföldön egyedülálló anyaként egy ADHD-s kamasszal.
Önismereti utazás az életregény, amellyel segíteni is szeretne azoknak, akik életük bármely vetületében hozzá hasonló cipőben járnak – az ugyanakkor csak a véletlen műve, hogy éppen a Való Világ első, Ági szereplésével sugárzott évada bemutatásának huszadik évfordulóján került a könyv az üzletek polcaira.
Húsz év telt el azóta, hogy VV Ágiként megismert a magyar nyilvánosság. Akkoriban gondoltad volna, hogy egyszer majd saját könyved kapcsán adsz interjúkat?
Érdekes: fel sem merült bennünk, hogy a huszadik évfordulóra időzítsük a megjelenést, akkor jöttünk rá az egészre, amikor az egyik női magazin kért tőlem ennek apropóján interjút. A könyvet is kényelmesen írtam azzal, hogy majd valamikor a nyáron megjelenik – fontosabb volt a minőség. Ha több idő kell, adunk neki, de örömmel gondoljunk majd vissza rá.
Hogy annak idején mire gondoltam? Az egészen biztos, hogy amikor beköltöztem, nem tudtam, mire vállalkozom. Amikor kijöttem, már egyértelmű volt, hogy az egész nagyobb horderejű, mint amire számítottam. Egyik napról a másikra lettünk ismertek, ami nagyon sok előítélettel járt. Én a Való Világ után tudatosan vissza is léptem a rivaldafényből, nem akartam, hogy bulvárlapok írjanak rólam.
Miért döntöttél úgy, hogy most könyvvel tedd le ismét a nyilvánosságban a névjegyed?
Jókor jött a felkérés. Épp belső utazásban voltam, pszichológussal dolgoztam már egy éve, amikor Rényi Ádám a Next21 Kiadótól megkeresett – vele már korábban ismertük egymást a szakmából. Kellett az ő hite ahhoz, hogy elhiggyem: a történetem sokak számára izgalmas és inspiráló lehet. Gyerekkorom óta szerettem volna könyvet írni, de hogy az életutamat írjam meg 41 évesen, arról nem gondoltam volna, hogy elég érdekes.
Ádám azonban rámutatott arra, hogy több szempontból is lehet kapcsolódni hozzám, a történetemhez: a külföldre költözés, az egyedülálló anyaság, egy ADHD-s gyerek nevelése mind ilyen pontok.
Nem bulvárkönyvet akartam ugyanakkor: a Való Világ is benne van természetesen, de az csupán egy fejezet az életemből.
Mivel tudsz a hozzád hasonló élethelyzetben levőknek segíteni?
A könyv abban a reményben íródott, hogy inspirálni és motiválni tud, a sok nehézség mellett erőt ad. Az inspiráció főleg Magyarországon igazi hiánycikk, úgy vettem észre. Bennem pedig már régen megszületett az igény arra, hogy visszaadjak valamit, azt az élményt akarom nyújtani a hozzám hasonló helyzetben élő olvasóknak, hogy nincsenek egyedül. Amikor a fiam ADHD-je kapcsán végre eljutottunk egy központba, ahol értőn foglalkoztak Áronnal, rádöbbentem, hogy nem vagyunk egyedül, hogy én nem vagyok rossz anya, ami hatalmas erőforrást jelentett, és ezt az élményt akarom megadni az olvasóimnak.
A nehéz, fárasztó, kitartást igénylő helyzetekben szeretnék irányt mutatni azoknak, akik ugyanazokkal a dolgokkal küzdenek, mint én.
És persze számomra is egy feldolgozási folyamat része volt a megírása.
Életed szereplőivel egyeztettél arról, hogyan mutatod be őket?
Nem beszéltem velük erről, de senkiről nem írok dehonesztálót. Rendeztem az emberi viszonyaimat, szeretettel gondolok életem szereplőire.
És a fiaddal, Áronnal, akinek ADHD-je központi téma a kötetben, beszélgettél arról, mit írsz le és mit nem?
Áron folyamatosan jelen volt az alkotási folyamatban, de 15 éves tinédzserfejjel kevés érdeklődést tanúsított az iránt. Az ADHD már nem gond az életében, mintha múltbéli dolognak élné meg. Nagyon szépen működik mint kamasz.
Volt olyasmi, amit nehéz volt megírni az életedre visszatekintve?
Rájöttem, hogy a gyerekkoromat bullyingban éltem: ezt fájdalmas volt megélni. Sajnáltam saját gyerekkori énemet, mert akkoriban nem volt eszköztáram a helyzet kezelésére. Én is ADHD-s voltam, de ezt akkor nem tudtuk, viszont elég markáns jelensége volt a gyermekkoromnak. Írás közben ez erőteljes élmény volt, az erről szóló fejezet hamar meg is született.
Tervezel még írni?
Nagyon remélem, hogy a regény megtalálja közönségét, kialakul körülötte egy közösség, amellyel párbeszédet folytathatok. Témaötleteim vannak, mondanivalóm lenne még. Podcastban is gondolkodom, de szerzői Instagram- és Facebook-felületemen is szívesen beszélgetek másokkal.
Az nagyobb szabadságot ad neked, hogy külföldön élsz?
Egy szabadabb felfogású társadalomban élek, és az is segített autentikus önmagammá formálódni, hogy nyolc éve egyedülálló vagyok – bár remélem, már nem sokáig. Ez alatt a hosszú egyedüllét alatt eljutottam oda, hogy büszkén fel tudom vállalni azt, aki vagyok, ezért is léptem húsz év után újra a nyilvánosság elé.
