Te hogy köszönsz a telefonba? Tízből kilencen hallóval veszik fel, de belegondoltál már abba, hogy miért pont ezt a kifejezést használjuk telefonos üdvözléskor? Annyit segítünk, hogy nem Alexander Graham Bellhez köthető ez a szokás.
Amikor megcsörren a telefon, természetes, hogy hallóval reagálunk, pedig majdnem az „ahoy" kifejezés lett a befutó. De hogy is van ez? Ha Alexander Graham Bellen múlt volna, akkor ma másként üdvözölnénk a telefonálót. Akkor mégis ki döntött erről, ha nem a feltaláló?
Honnan ered a hallózás?
Bár a halló szó csak 150 éve használatos, nyúlik vissza.
A „hail” kifejezés az üdvözlés egy formájának felelt meg, mely még a középkorból eredeztethető, de maga Shakespeare is előszeretettel használta műveiben. A „hail” pedig rokonságban áll bizonyos egészséget jelentő vagy erre utaló (hale, whole) szavakkal , melyet ma a „health”-szel fejez ki az angol nyelv.
Az Oxford English Szótár szerint akármilyen furcsa is, de a „hail” kifejezés tekinthető a „halló” ősének.
A „hail” gyakran elhangzott a távolból is, így nemegyszer félre lehetett azt hallani.
Ha például messziről jött lovas ezzel a köszönéssel üdvözölt másokat, gyakran akár kiabálva a távolság miatt, előfordult, hogy nem abban a formájában érkezett meg a befogadó fülhöz a szó, mint ami az eredeti kifejezés,
így több változatot is feljegyeztek belőle. Ilyen volt a „halloo, hallow, holloa, ho-lo, hollo, hallo, holler” vagy éppen a „halloa”. Érdekesség, hogy a „holler” egy vezényszó volt, melyet a vadászkutyákra való erélyesebb rászóláskor alkalmaztak.
Más elméletek szerint, a „halló” a "holá”-ból ered. A holla szó a 16. században keletkezett, a francia „holá” kifejezésből ered, azt jelenti: állj. A következő évszázadokban egyre több változata terjedt el. Bármi is az igazság, a „halló” közel helyezkedik el a „hailhez” is és a „holához” is hangzását tekintve.
Úttörés az üdvözlésben, avagy így telefonáltak régen
Magát a halló kifejezést az 1800-as években jegyezték fel először hivatalosan, de üdvözlés helyett akkoriban még a figyelemfelkeltés vagy meglepetés kifejezése volt inkább a célja.
A 19. században viszont jött Thomas Edison, és ezt a kifejezést használta, akárhányszor felvette a telefont. Ezt támasztja alá a National Public Radio is. Edison ezt érezte megfelelőnek egy nem látható személy köszöntéséhez: sokkal találóbbnak, mint az afféle más kifejezéseket, mint például az „ott vagy?”, vagy a „megértettem”.
„Nem hiszem, hogy szükségünk lesz hívócsengőre, mivel a »Helló!« 10-20 láb távolságból is hallható. Mit gondol?”
– írta Edison B. A. Davidnek, a pittsburghi Central District and Printing Telegraph Co. elnökének 1877 augusztusában.
Ebből tehát az derül ki, hogy Edison olyannyira hitt a modern halló erejében, hogy magát a telefoncsöngést is feleslegesnek találta, és úgy gondolta, elég csak annyit mondania a hívást fogadó félnek, hogy halló, ezzel is jelezve, hogy hallja a másikat, beszéljen, figyel.
A halló első nyomtatott megjelenése
Hallót nyomtatott formában először egy connecticuti folyóiratban használták, ez volt a Norwich Courier 1826-ban megjelenő lapszáma.
A mondat, amiben a hallót először alkalmazták írásban, valahogy így hangzott:
„Halló, Jim! Megmondom, mi van: van egy éles késem, és úgy érzem, mintha fel akarnék vágni valamit, vagy valami ilyesmi.”
Ebben a szövegkörnyezetben a halló eredeti célja a figyelemfelkeltés volt, valaki leszólítása, nagyjából a mai „hé”-nek megfelelően. Beletelt néhány évtizedbe, míg a köszönésre használták az emberek.
A humoros telefonkönyv esete
Ahogy a technológia fejlődött, és túllépett a két ember közötti, mindig nyitott közvetlen vonalon, egyre több értelme lett annak, hogy a fogadó fél szólaljon meg elsőként a telefonban. Részben Edison befolyásának köszönhetően a használati utasítások gyakran azt javasolták, hogy hallóval köszönjünk a telefonban. Bár előfordult némi lázadás is.
A Connecticut állambeli New Havenben 1878-ban kiadott legelső telefonkönyv ugyanis, „határozott és vidám „hulloa”-t javasolt üdvözlésként a halló helyett. Búcsúzáskor pedig a telefonkönyv szerint a „that is all” (ennyi volt) kifejezés volt a legmegfelelőbb végszó szerintük. Akárhogy is, mi mindenesetre örülünk, hogy nem a „hulloa” nyert, mert azt jóval furcsább lenne kimondani.
