Dús kebel, kockahas, formás gömbpopsi vagy kislányos alkat: most akkor mi a menő, és hogy jutottunk el idáig?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben szinte az összes médium, kép, táplálkozási tanácsadó és internetes fórum is a vékony és törékeny női alak szépségét hirdeti, vannak férfiak, akik továbbra is hangoztatják, leginkább a teltkarcsú idomokat kedvelik, a dús keblet, a kerek popsit. De akkor most kinek hihetünk?

Rubensi szépség

Peter Paul Rubens (1577–1640), a „festőfejedelemként” ismert barokk flamand festő, akit Habsburg Albert spanyol kormányzó udvari festővé tett, és aki uralkodókat és minisztereket örökített meg, fáradhatatlanul ábrázolt dús női idomokat.

A ma plus size kategóriás alakok és ideálok „rubensi szépség” címen fogalommá váltak.

Második felesége Helene, a duci szépségideál
Fotó: denisk0 / Getty Images Hungary

Az ötvenes éveiben járó, addigra özvegy festő újranősült, és feleségül vette néhai neje mindössze 16 éves unokahúgát. A zsenge asszony szépsége mellett intellektusával is levette lábáról a korosodó festőóriást, így nem csoda, ha ettől múzsájának tekintve őt, szépséges Vénuszaiban és Gráciáiban is ifjú aráját fedezhetjük fel. A fiatal feleség, Heléne öt gyermeket szült a festőnek, de Rubens csak négyet ismerhetett közülük, a legkisebb ugyanis nyolc hónappal a termékeny festőfejedelem halála után látta meg a napvilágot. Az általa mesterien ábrázolt domborulatok pedig immár örökre megmaradnak.

A telt formák, buján burjánzó idomok a vásznon azért nem feltétlenül jelentették azt, hogy mindenkinek ez az ideálja, főleg nem évszázadokkal később, amikor már a kifejezetten sovány, kislányos alkatú modelleket részesítették előnyben a kifutókon.

Anorexiás modellek, halálos elvárások

  • 2010 novemberében elhunyt a 28 éves francia manöken, színésznő és topmodell, Isabelle Caro. 13 éves kora óta szenvedett anorexiában, így nem csoda, hogy több világhírű fotós és divatmárka is őt kérte fel a számos másik fiatal modell lányt is érintő súlyos kór elleni kampányuk arcául (és testéül). Halála előtt négy évvel Isabelle 165 centiméteres magasságával alig érte el a 25 kilogrammos testsúlyt. Az önmagát az anorexia elleni harc nagykövetének tituláló manöken halálának évére ugyan feltornászta magát 42 kilóig is, legyengült szervezete azonban nem tudott megbirkózni a kihívásokkal, így a kór végül magával ragadta. Esete pedig nem egyedi.
Isabelle, az anorexiás modell a halála évében
Fotó: Ernesto Ruscio / Getty Images Hungary
  • Egy 22 éves modell lány egy uruguayi divatbemutató során a kifutóról a backstage-be érkezve holtan esett össze több hónapja tartó léböjtkúrája visszafordíthatatlan következményeként.
  • Ana Carolina Reston ugyan már 13 éves korában elkezdte modell pályafutását, egy kínai castingon elszenvedett, a súlyára vonatkozó kritika annyira megviselte, hogy radikális táplálkozási szabályokat irányzott elő magának, étrendjének alappillérét pedig az alma és a paradicsom alkották. Ez veseelzáródást okozott, és a 21 éves nő 40 kilósan belehalt betegségébe.

Dove-kampány

Több neves brand felfedezte már az anorexia veszélyét, zászlajára tűzte a túlzott egészségkárosító elvárások megszüntetését, melyekkel a szépségipar hamis vagy követhetetlen ideálokat sugall. Közöttük is élen jár a Dove, mely 2004-ben indított Önbizalom Programja már több mint 60 millió fiatalt elérve hirdeti, hogy a valódi szépség az önbizalom.

A szépség belülről fakad… Getty Images Hungary
Fotó: puhhha

Hirdetéseikben is követik azon küldetésüket, hogy nem az általánosan tökéletesnek bélyegzett szépségek reklámozzák termékeiket, hanem a hétköznapi emberre sokkal inkább hasonlító, hús-vér, olykor ducibb, máskor szeplősebb, vagy bőrhibás hölgyek, akiket kisugárzásuk tesz méltóvá arra, hogy felkeltsék figyelmünket. Ma már Instagram-oldalak is harcba szálltak ugyanezért. 

Napjaink szépségideálja

Na, most akkor kellően meg lehetünk kavarodva. Mindenhonnan ömlenek a vékony lánykák csábító képei, közben azt halljuk: mégse olyan nagy baj az a popsi, mégis duzzadnak a mesterségesen megnövelt keblek és a kikerekített fenekek. Eközben pedig virágzanak a diétás étrendek, az alakformáló tornától a gumi kezeslábason át a különféle fogyiporokig.

Én meg amondó vagyok, jól jön egy kontrollként szolgáló egészséges önkritika és hiúság, fontos az egészség mint szempont, és ezenkívül az az ideális testsúlyunk, amellyel leginkább szeretni tudjuk önmagunkat és harmóniában van azzal, akik vagyunk.

Ugyanakkor a testképzavar, az anorexia vagy a bulimia azért veszélyes betegségek, mert az illető másmilyennek látja magát, mint amilyen valójában, tehát nem bízhat a saját önértékelésében. Ezért érdemes rendszeresen orvos vagy dietetikus tanácsát is kérni, mi a számunkra ideális súly, nehogy túlzásokba essünk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.