Egy esküdt beszélt Johnny Deppék peréről: így dolgozik a hétköznapi emberekből álló esküdtbíróság

Olvasási idő kb. 4 perc

Bár Amber Heard és Johnny Depp rágalmazási pere már lezárult, biztosan hallunk még ügyükről – az ítélethirdetés óta a témában megszólalt az esküdtbíróság egyik tagja is, szavai alapján képet kaphattunk arról, hogyan zajlik az esküdtbíráskodás folyamata.

Krokodilkönnyek, gombnyomásra változó érzelmek, hiteltelen megnyilatkozások: meglehetősen kemény szavakat használt az Amber Heard és Johnny Depp perében a héttagú esküdtbizottság tagjai közt ülő anonim nyilatkozó. Szavaiból kiderül az, milyen szempontok alapján mérlegelnek az esküdtek egy perben, és min múlhat, hogy kit tartanak szavahihetőnek az esküdtek, akik kezében ez alkalommal dollármilliók voltak.

Több ezer éves múltra tekint vissza az esküdtbíráskodás

Mielőtt a konkrét ügyre rátérnénk, tekintsük át, hogyan is alakult ki és miként működik az esküdtbíróság intézménye. Már a 18. század Angliájában alkalmazták a 12 tagból álló esküdtbíróságokat, melyek gyökere az ókori Görögországból ered. 1166-ban, II. Henrik uralkodása idején annak érdekében, hogy Thomas Beckettől visszaszerezze a király a hatalmat, minden faluban 12 jó és törvénytisztelő embert hívtak össze, hogy felfedjék a bűncselekményekkel gyanúsítottak nevét. Ugyanebben az időszakban az esküdtszékeket két típusra osztották, polgári és bűnügyi esküdtszékre.

Az esküdtek azt fogadták meg, hogy hűségesen teljesítik kötelességüket, senkit nem bántanak meg ellenségeskedésből, senkit nem kímélnek meg tiszteletből, és amit a vallomásokban hallanak, nem adják tovább.

1290-re ezek a vádló esküdtek felhatalmazást kaptak arra, hogy kivizsgálják a hidak és az országutak karbantartását, a börtönök hiányosságait, valamint azt, hogy börtönben tartottak-e valakit, akit a bírák elé kellett volna állítani.

Amerikában Massachusetts-öböl gyarmata 1635-ben hozta létre az első esküdtszéket, hogy gyilkossági, rablási és feleségverési ügyeket tárgyaljon. Már 1700-ban felismerték a tizenkét tagú, úgynevezett nagyesküdtszék értékét, mely a gyarmati időszak végére a kormányzat nélkülözhetetlen kiegészítőjévé vált. „Új törvényeket javasoltak, tiltakoztak a kormányzat visszaélései ellen, és hatalmas hatalommal bírtak, hogy eldöntsék, ki álljon bíróság elé, és ki ne álljon” – definíciójuk szerint.

Egy perben nagy a felelőssége az esküdteknek: így volt ez Amber Heard és Johnny Depp perében is
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

Kétféle esküdtszék létezik a gyakorlatban

A mai joggyakorlatban kétféle esküdtszék dolgozik. A kisesküdtszék dönt arról, hogy egy büntetőügyben az alperes elkövette-e a vád szerinti bűncselekményt, vagy egy polgári ügyben az alperes megkárosította-e a felperest. 

A kis esküdtszék 6-12 főből áll, a tárgyalások nyilvánosak, de az esküdtek tanácskozásai zárt körűek.

A végeredmény egy ítélet, amely polgári ügyben a felperes vagy az alperes javára születik, büntetőügyben pedig bűnös vagy nem bűnös eredményt hoz.

Nagyesküdtszék elé a szövetségi büntetőügyekben eljáró ügyész terjeszt bizonyítékokat. A nagyesküdtszék megállapítja, hogy van-e „valószínűsíthető ok” annak feltételezésére, hogy az adott személy bűncselekményt követett el, és bíróság elé kell-e állítani. Ha a nagyesküdtszék úgy ítéli meg, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre, vádiratot bocsátanak ki a vádlott ellen. A nagyesküdtszék 16-23 főből áll, eljárása nem nyilvános, és vádlottak, valamint ügyvédek sem jelennek meg előttük.

A pereket nem mondhatják le csak úgy

Az esküdtek személyének kiválasztása talán a legérdekesebb az egész folyamatban. Az adott körzetben regisztrált szavazók, illetve jogosítvánnyal rendelkezők köréből sorsolják ki azokat, akik kérdőívet kapnak: ennek kitöltése után dől el, ki alkalmas az adott perben való esküdti feladatokra. Ez a kiválasztási eljárás biztosítja, hogy az esküdtek tagjai a közösség keresztmetszetét képviseljék, fajra, nemre, származásra, életkorra vagy politikai hovatartozásra való tekintet nélkül.

Ezután behívják az esküdtjelölteket egy beszélgetésre, amely során kizárják azokat, akik nem alkalmasak arra, hogy az ügy kapcsán esküdti feladatokat lássanak el, például mert ismerik az ügy valamelyik érintettjét, vagy mert előítéletekkel bírnak a témában.

Minderről a bíró dönt. Az ügyészek is bárkit elutasíthatnak anélkül, hogy meg kellene indokolják döntésüket. Munkája során a bíró határozza meg az ügyre alkalmazandó jogot, az esküdtszék pedig az eljárás során ismertetett tények alapján állapítja meg az ügy tényállását.

Csak nyomós indokkal lehet távol maradni a pertől
Fotó: Comstock / Getty Images Hungary

Ennyit kaptak az Amber Heard perében dolgozók is

Munkájáért minden zsűritag napi 50 dollárt kap, ha a per tíz napnál hosszabb, ez 60 dollárra emelkedik – eközben, ha a munkáltatójuk úgy dönt, kaphatják fizetésüket is. Indoklás nélkül ugyanakkor senki sem utasíthatja el az esküdti szerepet: ha valamilyen fontos elfoglaltságával ütközne a per ideje, azt figyelembe veheti a bíró. 

Egyébként csak közszolgák, főállású tűzoltók és mentősök, valamint katonák nem hívhatók be esküdtnek.

A 18 év fölötti, angolul jól beszélő, legalább egy éve a körzetben élő amerikai állampolgárok, akik nem szenvednek semmilyen mentális betegségben, valamint nem büntetettek, illetve nem is zajlik velük szemben büntetőeljárás, kötelesek esküdtként dolgozni.

A Johnny Depp oldalára álló esküdtek érvei ezek voltak

De lássuk a konkrét példán át azt, milyen logika alapján dolgozik egy esküdtszék. A Depp–Heard-perben érdekelt férfi esküdt a Good Morning Americának nyilatkozott: egészen röviden úgy fogalmazott, Amber Heard sztorija nem állt össze.

„Nem volt hihető. Úgy tűnt, mintha ki-be tudná kapcsolni az érzelmeit. Válaszolt egy kérdésre, zokogott, és két perc múlva hideg volt, mint a jég. Nem tűnt természetesnek”

– fogalmazott. A férfi szerint a héttagú zsűriben krokodilkönnyekként hivatkoztak egymást közt a színésznő vallomásaira.

Az esküdtekben az a benyomás alakult ki szerinte, hogy Heard volt a kapcsolat agresszora: veszekedtek egymással, mint egy férj és feleség szoktak, ami a férfi szerint egyiküket sem teszi jóvá vagy rosszá. Nagy hibának tartotta továbbá azt is, hogy ígérete ellenére Heard nem fizette be a váláskor kapott 7 millió dollárt a kiválasztott alapítványnak – és azt sem értették, hogy ha Depp bántalmazta feleségét, akkor miért kapott tőle kést ajándékba.

Azt, hogy a közösségi média befolyásolta volna őket, az esküdt tagadta: azt mondja, sem neki, sem több más társának nincs is Twitter-fiókja, nem foglalkoztak az ottani visszhanggal. „Csak a bizonyítékokat vettük figyelembe” – állítja az esküdt. Ezzel együtt is jól látható, mennyi megérzés játszik szerepet a tények mellett ebben a munkában: és az is szinte biztos, hogy az ítéletet sokan kritizálni fogják.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.