Emlékszel, kik vezették ezeket a tévéműsorokat a 80-as években?

Olvasási idő kb. 1 perc

A nyolcvanas években a nagymamád az Ablakot nézte, a szüleid a Deltát, te pedig a Három kívánságot? Idézzük fel közösen a Magyar Televízió legendás műsorait és műsorvezetőit!

Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék
1. kérdés
Sportközvetítéseken is sokszor hallhattuk ennek a legendás televíziós személyiségnek a hangját, akinek a nevéhez olyan műsorok fűződnek, mint a Csak ülök és mesélek vagy a Telefere. Ki ő?
Vitray Tamás
Knézy Jenő
Rózsa György
2. kérdés
A magyar televíziózás egyik legjelentősebb szórakoztató műsora, a Szeszélyes évszakok összesen 193 adást ért meg. Ki vezette a legendás műsort?
Antal Imre
Vágó István
Rózsa György
3. kérdés
1980-ban, a Kapcsoltam című műsor hozta meg ennek a televíziós személyiségnek az országos népszerűséget, amely máig tart. Nevéhez fűződik még többek között a Leg... leg...leg és a Legyen szerencsénk! is. Ki ő?
Vitray Tamás
Rózsa György
Kudlik Júlia
4. kérdés
Profi jégkorongozó volt ez a televíziós személyiség, aki 25 éven keresztül vezetett vetélkedőket a Magyar Televízióban, köztük például a Kérdezzǃ Felelek-et vagy az Elmebajnokság című műsort. Ki ő?
Vágó István
Rózsa György
Egri János
5. kérdés
A Parabola (és szilveszteri különkiadása, a Szuperbola) népszerűségét nemcsak szatirikus hangvételének köszönhette, hanem a bejátszásokban feltűnő félmeztelen nőknek is. Ki volt a műsorvezető?
Déri János
Chrudinák Alajos
Árkus József
6. kérdés
A népszerű ismeretterjesztő műsor, a Delta főcímzenéje és nyitó képsorai sokak számára emlékezetes maradt. Ki vezette a műsort?
Kudlik Júlia
Antal Imre
Chrudinák Alajos
7. kérdés
Péntek délutánonként sugározta a televízió az Ablak című közéleti szolgáltatóműsort, amelynek műsorvezetője mindössze 41 évet élt. Ki ő?
Déri János
Knézy Jenő
Peterdi Pál
8. kérdés
A Van benne valami című vetélkedőben a játékosoknak barchobázniuk kellett a reluxa mögött rejtőző nyereményekért. Ki volt az ellenfelük?
Egri János
Rózsa György
Vágó István
9. kérdés
A Panoráma főszerkesztője volt ez a külpolitikai újságíró, aki elsőként próbálta megvalósítani az oknyomozó újságírást a Magyar Televízióban. Ki ő?
Chrudinák Alajos
Árkus József
Déri János
10. kérdés
1984-ben indult a gyerekek körében népszerű Három kívánság, amelyben a szerencsés kiválasztottak találkozhattak kedvenceikkel, vagy egyéb, megvalósíthatatlannak tűnő álmuk válhatott valóra. Ki vezette a műsort?
Dévényi Tibor
Vitray Tamás
Antal Imre
/ találat - ez %
Összes kvíz

Ha 0–4 helyes válaszod lett: Úgy tűnik, nem igazán néztél akkoriban tévét. Vagy még meg sem születtél a nyolcvanas években…?

Ha 5–7 helyes válaszod lett: Nem rossz, de látszik, hogy nem minden idődet a képernyő előtt töltötted akkoriban.

Ha 8–10 helyes válaszod lett: Gratulálunk, semmit és senkit nem felejtettél el!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.