Az Instagram 5 legjobb magyar pszichológiai témájú oldala

Olvasási idő kb. 5 perc

Szeretjük az Instagramot, szeretjük a pszichológiát, és így született meg az a majdnem objektív lista, amely összegyűjtötte az Instagram 5 legjobb magyar nyelvű pszichológiai témájú oldalát. Ismerkedj meg a krémek krémjével te is!

Egyre népszerűbb az önfejlesztés, az önismeret és a laikus nagyközönség számára emészthető módon tálalt pszichológiai ismeretterjesztés, nem csoda tehát, hogy sok pszichológiai témájú Instagram-oldal született. Azonban ebben a széles kínálatban nehéz eligazodni azoknak, akik újoncként szeretnének elmélyedni az Instagram-pszichológiában.

A szempontrendszer

Hogy az újoncként erre a területre tévedők figyelmére legérdemesebb pszichológiai Instagram-oldalt megtaláljuk, összeállítottunk egy szempontrendszert, amely során három (plusz egy) kategóriában szerezhettek pontszámot az oldalak. Ugyan igyekeztünk minél inkább objektív végeredményhez jutni, az 5 legjobb oldal listája végső soron mégsem tudta kikerülni a szubjektivitást.

Igyekeztünk a legtöbb újonc számára hasznos és érdekes magyar pszichológiai Instagram-oldalakat kiválasztani
Fotó: Ponomariova_Maria / Getty Images Hungary

Mielőtt bármilyen oldal is értékelésre kerülhetett volna, alapból kizártuk azokat, amelyek egy-egy híresebb pszichológushoz tartoznak, illetve amelyek címében csak a szakember neve szerepelt. Ez azért volt fontos, mert gyakran személyes preferenciától függ, kinek melyik pszichológus személyiség számít szimpatikusnak. Így tehát a listánkon nem fog szerepelni például se Almási Kitti, se Pál Feri, se Knapek Éva

Három fő szempont

Miután így leszűkítettük a pszichológiai témájú oldalak listáját, három fő szempont alapján osztályoztuk őket. Az első kategória a bejegyzések mennyisége volt, amelyet az adott Instagram-oldalra feltöltöttek cikkünk megírásáig. A második kategória a posztolás gyakoriságát értékelte. A harmadik kategória pedig a tematikai szélességet mérte. Ezekkel a szempontokkal az egyszeri átlapozástól kialakuló érdeklődés fenntartásának három összetevőjét szerettük volna mérni. 

A harmadik kategória vizsgálatánál azonban kiderült, nem lehet olyan egyszerűen sorrendet felállítani: egyrészt ez a legszubjektívebb kategória, másészt világossá vált számunkra, hogy két irányzatba sorolhatóak a pszichológiai témájú Insta-oldalak. Az egyik irányzatnál nagyobb hangsúlyt kap az ismeretterjesztés, a másik pedig a gyakorlatiasabb hozzáállást preferálja. Ez a különbség meghatározta, mennyire széles körű a feldolgozott témák repertoárja, azonban úgy gondoltuk, egyénfüggő, hogy ki preferálja az ismeretterjesztést, és ki a gyakorlatiasságot. Ezért a legtöbb oldal ugyanakkora pontszámot kapott, kivéve a listára is felkerült @pszichodiak oldalt, amelyen mindkét irányzat nagyjából egyenlően volt jelen, illetve a @nyitott.akademia oldalt, amelyen csak ismeretterjesztő anyagokat találtunk.

Plusz egy kategóriának a teljesen szubjektív esztétikai értékelést tettük meg. Ezt csak azoknál az oldalaknál vettük figyelembe, amelyeknek a végpontszáma megegyezett. Mivel hangsúlyosan vizuális médium az Instagram, ezért ez a plusz kategória tűnt a legkézenfekvőbbnek: a borító igenis számít.

A pontozás egyszerű volt: amelyik oldal leginkább megfelelt az adott kategóriának, az 1 pontot kapott, és egymáshoz viszonyítva kaptak az adott kategóriának egyre kevésbé megfelelő oldalak egyre magasabb pontszámot. Így tehát a legkisebb végpontszámmal rendelkező oldal kapta a „legjobb” címét. A bejegyzések száma kategóriában 1-9 pontot, a posztolás gyakorisága kategóriában 1-7 pontot, a tematikai kategóriában 1-3 pontot érhettek el az oldalak. A plusz egy, esztétikai kategóriában pedig 1-5 pontot szerezhettek.

Az 5 legjobb magyar pszichológiai témájú Instagram-oldal tehát:

5. LélekKert, @lelekkert

A LélekKert egy szemet gyönyörködtető, fiatalos, trendi pasztellpink esztétikájú oldal, amely leginkább önismereti, önfejlesztési témában posztol. Jellemzőek a rövid bejegyzések, „emlékeztetők” és a személyesebb hangvétel. Inkább hajlik a gyakorlatorientáltság felé a többi oldalhoz képest, ugyanis több poszt is tartalmaz gyakorlatias tippeket, például 7 pontos listát találhatunk arról, milyen szokások segíthetnek a szorongás kezelésében.

  • Bejegyzések száma: 234
  • Posztolás gyakorisága: 1-4 nap
  • Tematika: inkább gyakorlatias
  • Végpontszám: 5 + 3 + 2 = 10
  • Esztétika: 5/5

4. Pszichoforyou, @pszichoforyou

A Pszichoforyou oldala nyugodt, elegáns, egységesen bordó esztétikájú, amely nagyobb hangsúlyt fektet a széles körű ismeretterjesztésre. Szó esik a tudatos vásárlástól kezdve az erőszakmentes kommunikáción át a transzgenerációs traumáig szinte mindenről. Olyan témákról is írnak, amelyek a populáris pszichológiában ritkábban merülnek fel, például a kötődési típusok és a szex közötti kapcsolatról.

  • Bejegyzések száma: 484
  • Posztolás gyakorisága: 1-4 naponta
  • Tematika: inkább ismeretterjesztő
  • Végpontszám: 4 + 3 + 2 = 9
  • Esztétika: 3/5

3. Nyitott Akadémia, @nyitott.akademia

A Nyitott Akadémia oldal idézetes bejegyzései könnyen felismerhető esztétikával rendelkeznek pasztelltürkiz szegélyükkel, viszont nem nyújtanak különösebben fantáziadús látványt. Ez az oldal főként pszichológiai témájú könyveket és előadásokat reklámoz. Rengeteg könyvrészlet megtalálható itt, ráadásul a legtöbb híresebb kortárs magyar pszichológustól, szakembertől idézve. A Nyitott Akadémia Insta-oldala nagyszerű kalauza lehet az újoncoknak, hiszen egy helyen összegyűjtve megismerkedhetnek kortárs pszichológiai szakembereink gondolataival és stílusával, ami további kutakodásra, tanulásra inspirálhat.

  • Bejegyzések száma: 743
  • Posztolás gyakorisága: nagyjából naponta
  • Tematika: csak ismeretterjesztő
  • Végpontszám: 1 + 2 + 3 = 6
  • Esztétika: 2/5, emiatt csúszott le az ezüstéremről, és szorult a harmadik helyre

2. Mélylevegő Projekt, @melylevegoprojekt

A Mélylevegő Projekt oldala stílusában egységes: rendkívül kreatív, modern esztétikájú illusztrációkat használnak. Inkább ismeretterjesztő posztokat tesznek fel. Mindenről írnak az általánosabb emberi megélésektől (mint amilyen a gyász és a depresszió), a különlegesebb eseteken át (mint amilyen a skizofrénia), a mai modern ember modern problémáiig (mint amilyen a „post-series depression”). Még a „negging”-ről, vagyis a bóknak álcázott sértésekről is írnak, amelyeket a modern randizás szült.

  • Bejegyzések száma: 519
  • Posztolás gyakorisága: nagyjából naponta
  • Tematika: inkább ismeretterjesztő
  • Végpontszám: 2 + 2 + 2 = 6
  • Esztétika: 4,5/5, emiatt szerezte meg a második helyet, és nem a harmadikat

1. Pszichodiák Alapítvány, @pszichodiak

Győztesünk, a Pszichodiák Alapítvány oldala vizuálisan egységes, modern esztétikát követ, minden bejegyzést ugyanolyan stílusú, kreatív illusztráció színesít, minimalista háttereken. Ennél az oldalnál körülbelül azonos arányban fordulnak elő ismeretterjesztő és gyakorlatorientált bejegyzések, amivel egyedülálló volt a mezőnyben. Ahogyan a neve is sejteti, sok olyan témát dolgoz fel, amely diákokat érint, például tippeket ad arra, hogyan kerüljön valaki újra lendületbe a tanulás terén. De nemcsak tanulóknak szánt témákról írnak, hanem az élet egyéb területeiről is: az anorexiáról, a növényültetés lélektani hatásairól, a gyászról, a párkapcsolatokról, a proszociális viselkedésről és rengeteg másról.

  • Bejegyzések száma: 494
  • Posztolás gyakorisága: naponta
  • Tematika: ismeretterjesztő + gyakorlatias
  • Végpontszám: 3 + 1 + 1 = 5
  • Esztétika: 4/5

Plusz egy felfedezendő Insta-oldal

Értékelésünk végére értünk, amely a tervezettnél szubjektívebbre sikeredett. Mivel a végső 5 Insta-oldal közül a legtöbb az ismeretterjesztő irányultságú oldalak közül került ki, szeretnénk még egy, inkább gyakorlatorientált oldalt ajánlani azoknak, akiket érdekel, milyen pszichológiai feladatokat próbálhatnak ki otthon.

A Mind Art (@mindart.pszichologia) oldala egyedülálló akvarell szépség, amely igyekszik könnyen elvégezhető öngondoskodás- és önismeretfejlesztő gyakorlatokkal aktivizálni követőtáborát. Sok bejegyzést böngészhet át az arra tévedő Insta-lovas, ugyanis 194 bejegyzésük van, és viszonylag gyakran, 2-4 naponta tesznek fel új posztot. Egyik kedvenc bejegyzésünk az oldalon az énidő jótékony hatásairól számol be.

Jó böngészést és (ön)ismeretfejlesztést kívánunk kedves olvasóinknak ezzel a majdnem objektíven összeválogatott listával!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.