A cukormentes mákos-fehércsokoládés almatorta lett a nyerő a hobbicukrászoknál

Olvasási idő kb. 1 perc

Mákos-fehércsokoládés almatorta lett a Magyarország cukormentes tortája háziverseny győztese – közölte az Egy Csepp Figyelem Alapítvány szerdán.

A hobbicukrászok számára meghirdetett verseny döntősei Budapesten, a Zsolnay Kávéházban mutatták be alkotásaikat. A 10 döntős torta megkóstolása után a Zila László cukrászmester által vezetett zsűri kihirdette az idei verseny legjobbját, amely a solymári Hesz Rita mákos-fehércsokoládés almatortája lett.

A torta harmonikus ízvilágával vívta ki a zsűritagok elismerését. A nyertes édesség nem tartalmaz fehér lisztet és hozzáadott cukrot, kedvező szénhidrát- és kalória értékeinek köszönhetően pedig a cukorbetegek étrendjébe is beilleszthető – emelték ki a közleményben, amelyet az MTI szemlézett. 

A legnépszerűbb alapanyag egyébként idén a málna, a mák, a szilva, a kávé és a pisztácia volt, de olyan szokatlan alkotóelem felhasználására is vállalkoztak a hobbicukrászok, mint a hibiszkusz, a cékla, a kecskesajt és a bab.

A zsűri a győztes kiválasztásakor ugyanazt a szempontrendszert követte, mint a profi cukrászok esetében a Magyarország cukormentes tortája versenyen. A döntésnél a harmonikus ízvilág mellett a torta kivitelezését is értékelték, de fontos szempont volt a versenyművek energiatartalma és szénhidrátértéke is.

Az Év Cukormentes Tortája - a Mákos-fehércsokis almatorta megalkotója, Hesz Rita
Fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány

A versenyeken évről évre egyre többen vállalkoznak arra, hogy gyógynövényt vagy gyógyhatású alapanyagot használjanak fel tortájuk megalkotásához. A zsűri asztalára idén is kerültek különleges kreációk, amelyek közül különdíjjal értékelte a legötletesebb, legfinomabb alkotást. A díjazott recept hamarosan elérhető lesz az alapítvány blogján is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.