Piskóta meggyes krémmel és csokiöntettel – gyors szülinapi tortaként is bevetheted

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha felnőtteknek készül, a krémbe egy kevés máklikőr is kerülhet, így lesz igazán izgalmas ez a pofonegyszerű desszert.

Tejszínhabbal és csokireszelékkel még látványosabb.
Fotó: Jean-Luc Farges

Meggyes piskóta

Hozzávalók

A tésztához:

  • 6 ek. liszt
  • 6 ek. cukor
  • 6 darab tojás szétválasztva, a fehérje felverve
  • 1 késhegynyi sütőpor
  • 1 mokkáskanál
  • 0,5 darab citrom leve és héja

A krémhez:

  • 30 deka natúr sajtkrém
  • 1 ek. porcukor
  • 0,5 mk.
  • 1 kis üveg meggylekvár
  • 10 deka friss meggy kimagozva, kissé összevégva
  • 0,3 deci máklikőr (elhagyható)
Clock icon
Előkészítési idő: 10 perc
Elkészítési idő: 40 perc

Elkészítés

Keverd el a sárgáját a cukorral (és esetleg egy kis adag sütőporral), majd lassan add hozzá a lisztet, sót, citromot, és végül a fehérjével is forgasd össze. Kisebb szilikon tortaformában süsd készre úgy 15 perc alatt, majd hagyd a sütőben még 5-10 percen át a piskótát. Közben keverd össze a krém hozzávalóit, felezd el a kihűlt piskótát, és azzal kend meg az alsó karikát. Tejszínhabbal a tetején rusztikus és isteni desszert lesz belőle.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.