6 időpazarló hiba, amit a konyhában elkövethetsz

Olvasási idő kb. 3 perc

A legjobb úgy a konyhában tevékenykedni, hogy közben a lehető leghatékonyabbak is vagyunk. Így nem megy el az ember kedve attól, hogy legközelebb is nekilásson egy jó kis háromórás fogásnak. Vagy lehet, hogy nem is háromórás lett volna, hanem csak egy?

Egy kis extra idő mindig jól jön a konyhában és azon kívül is. Talán ez a helyiség az, ahol a legtöbbet tudjuk spórolni belőle, már mutatjuk is, hogyan. 

Az alábbi hibákat ne kövesd el akkor, ha szeretnél a leginkább időhatékony lenni a lakás egyik leggyakrabban látogatott helyiségében. 

1. Lassú, fáradságos előkészítés

A darabolás és a hámozás jó sok időt vesz igénybe, és gyakran fölöslegesen. Ha krémlevest készítesz és úgyis összeturmixolod a végén a darabokat, teljesen mindegy, hogyan néznek ki, a lényeg, hogy nagyjából egyformák legyenek, mert akkor készülnek el egyszerre. A salátákban is jól mutathatnak a rusztikus darabok, tehát a legtöbbször nem érdemes a szabályos kockákat és karikákat kergetned, az étel finom lehet úgy is, ha nem milliméterre egyformák a felszeletelt darabok. 

Mindezeken túl egy rakás olyan zöldség van, aminek a hámozása egy-egy újonnan megismert technikával egyszerűbb lehet. Ilyen például a fokhagymáé, aminek a pucolását már nem kell egyenként, késsel csinálnod, hiszen többféle remek eszköz van már arra, hogy egyszerre többet is megpucolj. Ha más nem, akkor a legnagyobb késedet fordítsd oldalra és azzal csapj egy nagyot a szétszedett gerezdekre, így könnyen leválaszthatod róluk a héjakat. Ha képben vagy az új technikákkal, egyre több időt spórolhatsz. 

2. Rosszul kiválasztott kések

A konyhában felbecsülhetetlen tudás annak ismerete, hogy mikor melyik kést érdemes éppen használni. Nagyobb késsel nem fog menni a pucolás, hámozóval egy örökkévalóság az aprítás. Így nem csoda, ha hosszabb időt töltesz a konyhában, és megfelelő eszközök híján elmegy a kedved a főzéstől. És tartsd őket élesen – így sokkal gyorsabb és biztonságosabb lesz a szeletelés, mert nem csúszkál majd ide-oda a késed a zöldségek tetején.

Ha gyorsabb vagy, több kedved lesz a főzőcskézéshez is.
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

3. A rengeteg maradék

Nemcsak pénzt, de időt is pazarolsz akkor, ha nem tudatosan vásárolsz. Ha nem tervezted meg, miből mit fogsz készíteni, és jól bevásárolsz, akkor néhány naponta felhalmozódik egy nagy adag maradék és lejárt alapanyag, amiknek a kiválogatása legalább fél órát elvesz az életedből. Készíts heti tervet arra, mit szeretnél enni az egyes napokon, így nemcsak a bolygónak, de a napirendednek és így végső soron saját magadnak teszel jót. 

4. A készülékek működésének félreértése és nem megfelelő konyhai ismeretek

Ha a tapadásmentes serpenyő nem elég forró, persze hogy sokkal hosszabb idő, amíg elkészül benne a palacsinta. Ha a vizet kis lángon forralod a főtt tojáshoz, rengeteget várakozhatsz. Érdemes egy kis időt szánnod az eszközök és konyhai technikák, fortélyok megismerésére. Természetes, hogy eleinte ezeket nem tudod, de ha már a kisujjadban lesznek a trükkök, hosszú perceket spórolsz meg magadnak azzal, ha tökéletesen ismered a technikákat és az eszközöket. 

Ha okosan csinálod, időt nyerhetsz.
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

5. A fazekak és serpenyők meghálálják, ha jól bánsz velük

Ha már időgazdálkodás: arra is érdemes figyelned, mennyi nálad egy palacsintasütő, egy vízforraló, vagy épp egy kés élettartama. Minden eszköznek van egy tökéletes használati módja, legyen szó vaslábosról vagy teflonból készült edényekről. Szánj néhány percet annak megismerésére, hogyan tudod a legtökéletesebben gondozni ezeket, és jóval több időt kibírnak majd nálad tökéletes állapotban. Ha pedig az állapotuk remek, az ételek is egyszerűbben és gyorsabban készülnek el bennük. 

6. Túl hosszú takarítás

Tudjuk, hogy ez kihívás, de a gyors takarítás legjobb módja a takarítás menet közben. Ami főzés közben talán csak egy mozdulat, az két órával később már lehet, hogy karamellvakarászás, meggylésúrolás és cukorszirupba ragadt mindenféle szöszök, apró muslicák törölgetése. Amint van néhány perced, takaríts egy kicsit főzés közben, így a végére alig marad majd munkád.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.