Kiskorú rokonát vette feleségül Edgar Allan Poe, szerelmi háromszögben éltek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Edgar Allan Poe életét éppen annyi rejtélyes és különös esemény szőtte át, amennyi misztikus írásait. Nem csoda, hogy házassága sem volt mindennapi.

A richmondi templom csúcsíves ablakokba zárt üvegszentjei merednek rájuk, arcukon és színes ruháikon megtörik a fény és az oltár vörös terítőjére ereszkedik. Edgar tekintete az alakokról az öreg, félszemű egyházszolgára vándorol, aki a pulpitusra fektetett, vaskos könyv fölé görnyed. Tollát tintába mártja, remegő kézzel körmöl valamit az üres oldalra, aztán felnéz, egyenesen Virginiára. A lány magas nyakú fehér ruhát visel mellkasán csipke berakással, feszeng benne, szoknyája fodrait igazgatja.

 – Kora? – kérdezi az egyházszolga, egyetlen szemgolyója szigorúan mered Virginia kipirult arcára. 

 – Huszonegy – motyogja a lány, majd még hangosabban és határozottabban megismétli: – Huszonegy. 

Edgarnak kapar a torka, de nem mer krákogni. Rekedt hangon válaszol a hozzá intézett kérdésékre az egyházszolgának, majd később a kövér papnak is. Csak akkor nyugszik meg, amikor végre kivezeti a templomból tizenhárom éves unokatestvérét. 

Poe sem lesz fiatalabb soha már

Edgar Allan Poe-t és Mrs. Poe-t (vagyis Virginia Eliza Clemmet) senki sem ítélte el, amiért a szoros rokoni kötelék ellenére egymáshoz kötötték az életüket. Akkoriban hétköznapi jelenségnek számított a családtagok között köttetett házasság. Az elsőfokú unokatestvérek egybekelése egészen az első világháborúig legális volt Amerika minden államában. De persze mivel is üthette volna el az idejét a 19. század embere, ha nem akadt semmi, amin háboroghatna, amit továbbadhatna szomszédainak, és aminek tudatában úgy hajthatta álomra a fejét, hogy elhiggye, mások hiányosságai az ő erényeit tüntetik fel jobb színben. Virginia valószínűleg nem véletlenül vallotta magát huszonegy évesnek házassági anyakönyvi kivonatában. 

A hátborzongató novelláival ismertté vált Poe a húszas évei elején járt, amikor leszerelték a hadseregből, majd kirúgták a Souther Literary Messenger nevű folyóirat segédszerkesztői állásából iszákossága miatt. Ebben az időben gyakori látogatója volt a Clemm háznak, ahol özvegy nagynénje és tizenhárom éves lánya, Virginia lakott. 

Edgar Allan Poe tizenhárom éves unokatestvérét vette feleségül
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A fiatal lány rajongott az unokatestvéréért. Elkísérte Poe-t hosszú sétáira, és kézbesítette szerelmes leveleit a szomszéd lánynak. Egymás barátai, szövetségesei lettek, belátták, hogy kölcsönösen rátaláltak arra az emberre, akivel érdemes leélni egy életet. Az anya, Maria egyike volt azoknak, akiket aggasztott a közöttük lévő tizenhárom év korkülönbség, bár valószínűleg az író pénzügyi helyzete sem a pár malmára hajtotta a vizet. Poe és Virginia mégis megtalálta a módját, hogy a lehető legintimebb helyzetben lehessenek együtt. Úgy hírlik, idegenek temetésére jártak, ahol egymás karjaiba borulva sírtak. A pár aztán megelégelte a lopott pillanatokat, és Baltimore-ba szökött, majd 1836. május 16-án a virginiai Richmondban összeházasodott. 

Egy plátói házasság és egy szerelmi háromszög

Házassága idején Poe egyik legtermékenyebb írói időszakát élte. A Burton’s Gentleman’s Magazine-nál publikált, novellái, versei, kritikái jelentek meg. Magánélete is boldognak ígérkezett, bár Virginiától sosem született gyereke. Életrajzírói szerint ennek az volt az oka, hogy unokatestvéréhez tisztán testvéri szeretet kötötte. Leveleiben Virginiát Sisnek (hugicának) vagy Sissynek becézte. 

Könnyen lehet, hogy a lány ösztönözte Poe botrányos barátságát a házas, harmincnégy éves költőnővel, Francis Sargent Osgoddal. Virginia közvetítői szerepe megmaradt, ő hozta-vitte a leveleket férje és a nő között. A színen egy harmadik nő is megjelent, Elizabeth F. Ellet, a Poe-rajongó költőnő, aki féltékeny lett Osgoodra, ezért pletykákat kezdett terjeszteni róluk, a férfit pedig őrültnek állította be. A botrány végül elcsitult, de nem tett jót Poe hírnevének. 

Virginia Poe nagyon fiatalon betegedett meg
Fotó: Wikipédia

Szegény, szegény Virginia

Az író életét mégsem a rosszindulatú pletykák, hanem felesége betegsége törte meg. 1842 januárjában vidám este elé néztek otthonukban. Virginia énekelt és zongorázott, de félbe kellett hagynia a játékát. Elővette zsebkendőjét, szája elé tette és köhögött – a fehér szöveten apró, piros foltok jelentek meg. Virginia tuberkulózisban szenvedett. 

Poe-t megviselte, hogy szenvedni látja a feleségét. Napjai a remény és a végső kétségbeesés között csapongva teltek. „Minden alkalommal, amikor rám tör a halálával járó agónia, minden alkalommal, amikor romlik az állapota, egyre jobban szeretem őt és egyre kétségbeesettebben ragaszkodom az életéhez. Ez az érzékenység, ez a szokatlan méreteket öltött zaklatottság a zsigereimig hatol. Eluralkodott rajtam az őrület, amit csak időnként szakít meg ez a szörnyű józanság” – írta levelében egy barátjának. 

Az író, hogy megbirkózzon a kétségbeeséssel, újra az italhoz nyúlt. Virginia betegsége kiszámíthatatlanná vált, a lány egyik nap még a kertben gondozta a virágait vagy hárfázott, másnap pedig ismét a halál kapujában várta, hogy eldőljön a sorsa. 1847. január 30-án, tizenegy boldog házasságban töltött év után halt meg, huszonnégy évesen. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.