5 hiba, amit a hortenziák ellen elkövethetsz

A hortenzia virágaiban kora tavasztól akár késő őszig gyönyörködhetünk. Ezt a virágot a japánoknak köszönhetjük, ahonnan az 1800-as években került Európába. Bár régen együtt élünk vele, mégis akad néhány tipp, amitől virágai még szebbek lehetnek. Már mutatjuk is, melyek ezek.

A hortenziának egyes fajtái hatalmasra nőnek: magasságuk a 30 métert is elérheti. Rengetegféle van belőlük, összesen mintegy 70-75 hortenziafajta létezik. Ezek gondozása egészen hasonló, és ha nem a legszebbek a kertben a virágok, az alábbiakra érdemes figyelned.

Ezekre figyelj, ha hortenzia is van a kertedben

Nem virágzik, nem fejlődik tökéletesen a hortenziád? Nézd végig a listát, hogy nem követted-e el véletlenül azokat a hibákat, amik inkább gátolják a szép virágok fejlődését. 

1. Túl napos helyen vannak

A nagyon erős napsütést nem szeretik, inkább félárnyékos, széltől védett helyre ültesd ezt a fajtát.

2. Kap elég vizet? Nem kap túl sokat belőle?

Ha épp árnyékban éldegél, akkor sem örül a kánikulának, ahogy a túl sok víznek sem. Míg az újonnan ültetett hortenzia több vizet igényel, addig a már létező növényeknek kevesebbre van szükségük.

A legjobbat akkor teszed a növénnyel, ha figyelsz arra, hogy a földje száraz időben kissé nyirkos legyen. Az agyagos és homokos talaj nem éppen ideális arra, hogy a hortenziák a legszebbek legyenek. 

Hát nem csoda szép a hortenzia?
Hát nem csoda szép a hortenzia?James O'Neil / Getty Images Hungary

3. Kihasználod az esővizet?

Ha nem is életbevágó, de sokkal szerencsésebb, ha a hortenzia esővizet kap, mert attól szebben fejlőik, mint a csapvizes locsolástól.

4. A hidegben is vigyázol rá?

Könnyen kifagy, így főleg az első évben érdemes vigyáznod rá. Télen takard be vastagon a tövét, így meg tudod védeni a mínuszoktól. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

5. Kap elég tápanyagot?

A hortenzia viszonylag tápanyagigényes növény, így a tavaszi hónapokban érdemes komposzttal gazdagítani a talaját. És hogy hogyan lesz kék a hagyományosan rózsaszín virágokból? Úgy, hogy kávézaccot, citrushéjőrleményt, esetleg egy kis őrölt tojáshéjat keversz a talajához, ami savanyítja azt. Vagy ha egy kicsit spórolsz az adalékanyagokkal, akkor mindkét színben gyönyörködhetsz majd. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek