Sütőben sült hagymakarikák – olaj nélkül is finomak

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy jó kis köményes-mézes, mandulával megszórt édesburgonya-püré mellet klassz vega vacsora lesz.

Sütőben egy kicsit más lesz a hagymakarika állaga, viszont ha adsz neki elég időt, puhára sül és még az extra olaj miatt sem kell aggódnod.

Kínai, mázas változatban is finom.
Fotó: Tatiana Volgutova

Sütőben sült hagymakarikák

Hozzávalók: 3 személyre

Hozzávalók

  • 20 deka ízesített (tortilla)csipsz összetörve
  • 3 nagyobb fej vöröshagyma apróra vágva
  • 2 deci görög joghurt
  • ízlés szerint cayenne-bors, só és bors
  • olajspray
  • 0,3 bögre liszt (+ 2 evőkanál)
  • 2 kisebb tojás
  • 1 mokkáskanál barna cukor
Clock icon
Előkészítési idő: 10 perc
Elkészítési idő: 45 perc

Elkészítés

A hagymát vágd szeletekre, szedd karikáira, a csipszet törd apróra, a lisztet fűszerezd be. A joghurtot keverd sűrű masszává a tojásokkal és 2 evőkanál liszttel, majd ízesítsd ezt a keveréket is a barna cukorral és a fűszerekkel. A hagymát szedd karikákra, majd forgasd a lisztbe, a joghurtba és utána az összetört csipszekbe. Fújd le egy kevés olajjal. Beolajozott vagy szilikon sütőlapon legalább 10-10 percet adj nekik oldalanként a forró sütőben. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.