Ez a medvehagymás burgonyasaláta igazi tavaszi ízekkel dobja fel az ebédet

Egyelőre nem tilos a szabadban kirándulni, és azoknak, akik megteszik, feltűnhet, hogy a sok nehézség mellett egy kis örömmel is számolhatunk: a medvehagyma ugyanúgy terem, mintha mi sem történt volna. Ennek örömére néhány medvehagymás receptet hoztunk, ez a gazdag fokhagymás aroma sokkal több ételbe illik, mint gondolnád.

A majonézes burgonyasalátánál nincs is jobb alap a konyhai kreativitás kibontakoztatásához: ahogy egy nagy adag gránátalma, úgy egy csokor friss, apróra vágott medvehagyma is jól áll neki.

Hozzávalók 2 személyre

  • 1 kisebb csokor apróra vágott medvehagyma
  • 5 kisebb darab burgonya
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 kisebb pohár tejföl
  • ízlés szerint só és fehér bors
  • 1 csapott teáskanál barna cukor
  • 0.5 darab biocitrom héja és néhány csepp leve
Recept idők

Elkészítés:

Főzd meg héjában a burgonyákat, majd ha elkészült, pucold meg és karikázd fel a darabokat. 

A többi hozzávalót keverd el alaposan egymással, majd ízesítsd sóval és fehér borssal. Forgasd a szószba óvatosan a burgonyákat, majd tedd a hűtőbe legalább fél órára. Kaporral és snidlinggel is próbáld ki. Ha pedig frissen sült lazacdarabokat is keversz bele, olyan salátát készíthetsz, ami hidegen is finom, így kirándulásra is magaddal viheted. 

Egyszerűen összedobható, mégis különleges: lazaccal és savanyú uborkás sajtkrémmel töltött burgonya Egyszerűen összedobható, mégis különleges: lazaccal és savanyú uborkás sajtkrémmel töltött burgonya

Egy nagy adag újhagymás tejföllel lesz igazán olyan ez a fogás, amit biztosan nem egyszer készítesz majd el. Egyszerű, ismerős és mégis különleges, ráadásul nem kell mellette szobroznod a konyhában. Amíg sül a krumpli, összekevered a tölteléket, és jó hidegen kanalazod a langyos burgonyák közepébe.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Medvehagymás krumplipüré vajjal és tejszínnel – fokhagymás csirkemell mellett a legfinomabb

Nálunk tejszínnel és vajjal készült ez a medvehagymás változat, amit akár tavaszi grillhúsok és raguk mellett is tálalhatsz. Ha maradnál a húsmentes fogásoknál, tejszínes erdeigomba-ragut készíts mellé.

2021. április6., 10:24

Sült fokhagymás burgonyapüré füstölt sóval

Ha szeretnéd kipróbálni a burgonyát magyaros hangulatban, süss egy nagy adag fokhagymát és azzal tedd felejthetetlenné.

2021. augusztus26., 10:20

Ez a baconös dauphinoise tökéletes köret lesz minden sült hús mellett

A burgonyagratin, avagy a Gratin Dauphinoise egy remek, elegáns francia köret. Állítólag XI. Lajos tette népszerűvé a pofonegyszerű finomságot, amit valahol Lyon környékén, egy fogadóban sütöttek meg neki, akkor még zellerből. Akárhogy is volt, mára ezer változata született, amik közül az egyik legfinomabb ez a baconös-sajtos változat.

2021. március23., 10:24

Íme az egyik legfinomabb téli saláta: ananászos-mogyorós csirkesaláta

Ha valami különlegeset ennél, ami ráadásul nagyon finom is, ezt az isteni fogást próbáld ki!

2022. február21., 10:08

Isteni töltött burgonya mozzarellával és vörös pestóval

A töltött burgonyákkal általában nincs túl sok munka, ez a verzió sem olyan, ami mellett egész nap a konyhában kell állnod. Csak dobd be a krumplikat a sütőbe, keverd jól össze a tölteléket, és már el is készült ez a finomság.

2021. március25., 12:52

Vacsoratipp Valentin-napra: parmezános tészta prosciuttóval és articsókával, krémes sajtszószban

Valentin-nap idén éppen hétköznapra esik, de ha te sem mennél el mellette, és meglepnéd a szerelmed valami finomsággal, ezt a remek tésztát akár kezdőként is összedobod alig 20 perc alatt!

2022. február14., 07:32

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek