Fél óra alatt összedobod: túrós-étcsokis brownie egyszerűen

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden brownie esetében fontos szabály, hogy ne spórolj az étcsokin, kerüljön bele a legjobb minőségű, mert ez adja majd meg az alapízét a sütinek. Ahhoz, hogy még finomabb legyen, egy kis kanál só és egy adag ristretto fog segíteni – ahogy nagyjából minden csokis sütin. Így lesz az „oké, még egy csokis süti”-ből, „mit tettél ebbe, Marikám” – féle klasszikus.

A sűrű, csokis desszert nem is kaphatna jobb társat a sütőben, mint egy adag savanykás túró – tudta ezt már a nagymamánk is, amikor reszelt túróst sütött, általában érthetetlenül ritkán. Pedig a túró és a csoki jó barátok, erre bizonyíték a Túró Rudi, a reszelt túrós és ez az izgalmas brownie is. A túrót ricottával is helyettesítheted, ebben az esetben egy kevés citruslé és azok héja is elfér a krémben, ahogy például kandírozott gyümölcsök is. 

Egy kis csokiöntet sem árt neki.
Fotó: undefined undefined

túrós-étcsokis brownie

Hozzávalók

A browniehoz:

  • 20 deka vaj
  • 20 deka étcsoki
  • 10 deka liszt
  • 4 darab tojás
  • 20 deka cukor vagy xilit
  • 1 mokkáskanál
  • 1 adag ristretto
  • 5 deka mandulaliszt

A túrós réteghez:

  • 15 deka túró
  • 2 evőkanál sajtkrém
  • 4 evőkanál cukor vagy édesítő
  • néhány csepp citromlé
  • 0,5 mokkáskanál
  • 2 darab tojássárgája
Clock icon
Előkészítési idő: 5 perc
Elkészítési idő: 35 perc

Elkészítés

Olvaszd össze a vajat és a csokit kis lángon, közben a tojásokat is keverd habosra a cukorral. Ha a csokis keverék langyosra hűlt, dolgozd el jól egymással a brownie minden hozzávalóját. 

A túrós réteghez csak dolgozz el egymással alaposan minden hozzávalót. 

Egy tepsibe öntsd előbb a csokis réteget, majd ezek után kanalazd bele a túrós adagokat, és süsd meg a brownie-t 180 fokon úgy fél óra alatt. Friss vagy aszalt gyümölcsökkel teheted még érdekesebbé. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.