Narnia nélkül Gyűrűk Ura sem létezne: Tolkien és Lewis különös barátsága

J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis, a fantasy úttörői fontos szerepet játszottak egymás életében. Negyven évig tartó barátságuk nélkül valószínűleg sosem születnek meg a Narnia-könyvek, és nem került volna nyomtatásba A Gyűrűk Ura sem.

A Gyűrűk Ura szerzőjében, John Ronald Reuel Tolkienben és a Narnia-könyvek írójában, Clive Staples Lewisben nem csak az volt a közös, hogy letették a modern fantasy alapjait. Mindketten gyerekek voltak, amikor elveszítették az édesanyjukat, mindketten megjárták az első világháborút, és az Oxfordi Egyetemen tanítottak. Nem is olyan meglepő, hogy miután egymásra találtak, negyven évig éltek barátságban. Ugyanakkor két teljesen más habitusú emberről volt szó – a visszahúzódó Tolkienról és a lehengerlő Lewisről –, akik között akadtak súrlódások. Nézeteltéréseik végül kapcsolatuk végét jelentették. Colin Duriez Tolkien és C. S. Lewis – Egy híres barátság története című könyvében ír arról, hogyan lettek barátok, miért voltak fontos szereplői a másik életének, és végül hogyan távolodtak el egymástól.

Egy gyönyörű barátság kezdete

Már mindketten az Oxfordi Egyetemen dolgoztak, amikor Lewis elhatározta, hogy egy megbeszélés után megszólítja Tolkient. Kedvenc szerzőjéről, Spencerről kérdezte, és arról, mit gondol az iskola ügyeiről. Tolkien szerint az angol nyelv és irodalom oktatását jobban össze kellett volna vonni, illetve szerette volna elfogadtatni, hogy egy kreatív író lehessen komoly egyetemi tanár is. Lewis ekkor úgy írt róla naplójában, mint „ártalmatlan ember: egy-két pofon helyretenné”, de néhány évvel később már ő is bőszen támogatta új barátja javaslatait.

Az elkövetkező csaknem fél évszázadban mindkét író sorsfordító módon hatott a másikra. Tolkien mítoszról és képzeletről alkotott elméletei hozzájárultak ahhoz, hogy az ateista Lewis istenhívő legyen (32 évesen, egy buszon ülve tért meg), és átvette tőle a fantasy- és tündérmeseírást is. Lewis biztatása nélkül pedig nem jelenhetett volna meg nyomtatásban A Gyűrűk Ura.

Tolkien 1955-ben
Tolkien 1955-benFotó: Haywood Magee /

Mitológia születik

Barátságuk kezdetén Tolkien szokásává vált, hogy hétfő délelőttönként felkeresse Lewist. Ilyenkor hol az irodájában beszélgettek, hol Tolkien Northmoor úti otthonában tartották meg találkájukat, hol pedig végigsétáltak a főutcán, és beültek egy italra az Eastgate Hotelbe vagy egy pubba. Lewis bátyjának írt levelében arról számolt be, hogy ezek voltak a hét legkellemesebb pillanatai.

Tolkiennak ekkor volt lehetősége arra, hogy mitológiájáról és írásairól meséljen barátjának. „C. S. Lewis annak a mindössze három embernek az egyike, akik eddig »mitológiám« első és második korszakából mindent vagy majdnem mindent elolvastak. Ez nagy vonalakban már a vele való találkozásom előtt készen volt. Különös tulajdonsága, hogy szereti, ha felolvasnak neki. Elképesztő emlékezőtehetsége van: ha nem is tökéletesen, de jól ismeri az egész »anyagomat«, hallás után jegyezte meg az egészet, a felolvasásokból, amelyeknek ő volt a közönsége.”

Lewis itta az író minden szavát, feltéve persze, ha éppen tudta követni az észjárását. „Egyszerűen követhetetlen. Lenyűgöző, amikor beszél, de összevissza csapong, bedobja, ami abban a pillanatban foglalkoztatja, legyen az az Oxford ügyei vagy középangol szavak” – írta egyszer barátja társalgási stílusáról. Tolkiennek sokat jelentett, hogy megoszthatta Lewisszal mitológiáját, történeteinek ugyanis felnőtt, tündérmeséket olvasó közönséget akart.

Az Inklingek

A két barát 1933-ban egy nem hivatalos klubot indított. Lewis az őszi félévben összehívta barátait a körbe, amit Inklingeknek nevezett. Tizenhat éven át heti rendszerességgel ültek össze: csütörtök esténként Magdalene College-beli szobájában, hétfőn vagy kedden ebéd előtt pedig a The Eagle an Child nevű pub hátsó szobájában. A hely aztán olyan ikonikus intézménnyé vált, hogy Edmund Crispin 1947-es krimijében, a Swan Songban is megemlítette. „– Ott megy C. S. Lewis – szólalt meg hirtelen Fen. – Biztosan kedd van.”

Ezeken az alkalmakon készülő irataikat olvasták fel egymásnak, és eszmét cseréltek. „Kötetlen baráti kör volt, akik C. S. Lewis körül gyűltek össze, és nála találkoztak a Magdalenben... mindenféle műfajú (és hosszúságú!) írásokat olvastunk fel egymásnak...” – számolt be Tolkien a körről. Az Inklingek eredetileg egy egyetemista csoport neve volt, de egy-két évnél nem maradt tovább fenn. A név arra utalt, hogy a tagok mind írók akartak lenni. Tolkien itt kezdte el felolvasni A Gyűrűk Urát 1937-ben.

A klub vezetője Lewis volt, nem meglepő, hogy a tagok főként az ő baráti köréből kerültek ki. Ő volt az ülések középpontja, és ha nem tetszett neki a beszélgetés témája, felcsapott egy könyvet. Tolkien ezzel szemben szerény és visszahúzódó volt. A két figurára így emlékezett dr. Robert Harvard, az egyik tag: „Nagyon különbözőek voltak. Lewis nagydarab, tagbaszakadt férfi, szinte nyomasztó mind személyiségének, mind fizikai megjelenésének súlyával. Tolkien törékenyebb alkat, azt mondanám, méretét tekintve Lewis háromnegyede. Tolkien úgy tett megjegyzéseket, hogy hagyott teret más véleményeknek is, nem volt lehengerlő vagy választásra kényszerítő hozzáállása. Egész fellépése inkább visszahúzódó volt, semmint közvetlen, mint Lewisé. (...) Tolkien és Lewis két igen különböző ember volt. Az a meglepő, hogy ilyen közeli barátok lettek, és ezek a különbségek nem álltak közéjük.”

Az ülések aztán a második világháborúval kezdtek elmaradozni, 1949-től pedig már jóval kevesebbszer találkoztak.

C. S. Lewis az Oxfordi Egyetemen
C. S. Lewis az Oxfordi EgyetemenFotó: John Chillingworth /

A második világháború

1939 szeptemberében Lewis otthonába, Klinsbe kitelepített gyerekek érkeztek. Az egyik vendégnek, Patricia Boshellnek meghatározó első találkozása volt az „ócska ruhákba öltözött, meglehetősen testes úriemberrel, akiről azt hittem, hogy ő a kertész, meg is mondtam neki, mire ő harsányan felkacagott – mit kacagott, mennydörgött!” A férfit mind kedvelték. Az egyik fiú súlyos tanulási nehézségekkel küzdött. Lewis két hónapon keresztül minden este gyakorolta vele az olvasást, a tanulásban betűkártyák rajzolásával segített. A gyerekek nagy hatással voltak rá. Miután megérkeztek, belekezdett egy történetbe négy kisgyerekről, akiket a háború miatt távoli rokonukhoz, a vén professzorhoz küldtek vidéki házába. A történetet aztán félretette, majd tíz év múlva újra dolgozni kezdett az első Narnia-könyvön.

A háború alatt Tolkienék teniszpályájukat veteményessé alakították, és tyúkokat tartottak, az Oxfordi Egyetem vizsgatermei pedig tábori kórházzá alakultak. Tolkien és Lewis túl idősek voltak ahhoz, hogy katonai szolgálatra hívják be őket, így beléptek a „Papa hadserege” becenévre hallgató Home Guard alakulatba, ahol különféle pozíciókban szolgáltak, éjszakáikat sokszor járőrözéssel töltötték.

A Gyűrűk Ura és a Narnia

Lewis és Tolkien között azonban nem volt teljes a harmónia. A Narnia-sorozat könyvei egymás után jelentek meg, Lewis csak úgy ontotta magából a Pevensie testvérek újabb és újabb kalandjait. Tolkien azonban nem volt elragadtatva tőlük, úgy gondolta, barátja összecsapja őket, hogy Narnia nincs olyan gondosan kidolgozva, mint Középfölde, és túl allegorikusak a történetek, túl szájbarágósan mutatják be a keresztény tanokat. Úgy hitte, Lewis már nem akar a felnőtt fantasyirodalom létjogosultságáért küzdeni.

A Narnia megjelenésével egy időben A Gyűrűk Ura munkálatai is a végéhez közeledtek. „Megérte az a sok hosszú év, amit ezzel töltöttél” – válaszolta Lewis, amikor barátja átküldte neki a kéziratot, mi több, Tolkien ragaszkodott hozzá, hogy a könyv egyik fülszövegét ő írja: „Még ha Ariosto találékonyságban túl is tett rajta, ünnepélyes hősiességben biztosan nem. Sosem találkoztam még ilyen sokrétű képzelt világgal, amely ennyire következetes belső törvényeihez, ennyire tárgyilagos és ennyire nem ejt rajta foltot a szerző egyéni pszichológiája; ennyire időszerűen beszél az ember helyzetéről, és mégsem mentes az allegóriától. És mily finoman árnyalt és sokrétű a stílusa, amellyel rá tud hangolódni a komikus, otthonos, epikus, horrorisztikus vagy diabolikus jelenetek végeláthatatlan sorára.”

Joy

A Narnia körüli nézeteltérések nem tettek jót a két férfi kapcsolatának, ám barátságuk sorsát végül egy nő döntötte el. A harmincnégy éves, amerikai Joy Davidman 1950-ben írt először levelet Lewisnak. Rajongói levél volt ez is, de kitűnt közülük egyediségével, ezért levelezni kezdtek. Először két évvel később találkoztak személyesen. A nő kisfiával utazott Angliába, gyermeke apjával, Billel ekkor egyeztek meg, hogy szétköltöznek, miután pedig házassága darabjaira hullott, New Yorkból végleg Oxfordba költözött.

„Elméje hajlékony, fürge és izmos, mint egy párduc. Se szenvedély, se gyengédség, se fájdalom nem tudja lefegyverezni. Rögtön megszimatolja a képmutatást vagy az érzelgősséget, ilyenkor pedig azonnal ugrik és földhöz vág, mielőtt magadhoz térsz” – írta róla Lewis. A férfi titkolta a nővel való kapcsolatát barátja előtt, mert biztos volt benne, hogy ellenezné. 1956. április 23-án tartották meg polgári esküvőjüket, hogy Joy megkaphassa a brit állampolgárságot. Tolkien erről sem tudott. Egyre kevesebbet találkoztak Lewisszal.

Ősszel aztán kiderült, hogy Joy rákos. Kórházi ágya mellett tartottak egy keresztény esküvőt. A sors iróniája, hogy a két írót végül ugyanaz a nő hozta újból össze, aki miatt eltávolodtak egymástól: ugyanabban a kórházban kezelték Joyt és Tolkien reumával küzdő feleségét, Edithet is. Tolkien itt találkozott először barátja feleségével, aki még abban az évben meghalt. Tolkien és Lewis barátsága viszont sosem lett már a régi.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.