Kinek az életében volt Kaffka Margit az egyetlen nő? Hogyan találta meg Szabó Magda harmincévesen a szerelmet? És ki maradt Nemes Nagy Ágnes barátja válásuk után?
Férfi íróink és költőink szerelmi életéről rengeteget tudunk: kit hódítottak meg, ki volt a szeretőjük, ki művészetük középpontja. Az irodalom női alakjairól azonban sokkal kevesebbet hallunk, pedig ők sem voltak híján románcoknak, hódításoknak és mindent elsöprő szerelmeknek.
Kaffka Margit és Szabó Dezső
„Ha te engem elvennél feleségül, még ötszáz év múlva is írnának rólunk, mint híres szerelmesekről.”
Az írónő nevét általában első és második férje, az erdőmérnök Fröhlich Brúnó és az elméleti biológus Bauer Ervin nevével együtt szokás együtt emlegetni, pedig Kaffka Margit házasságon kívüli románcokba is bonyolódott. Szabó Dezsővel 1911-ben, a Nyugat munkatársaként ismerkedett meg, egy évvel válása után.
Az író Kaffka Margitot nem tartotta sem kivételesen szépnek, sem kivételesen elegánsnak, kisugárzása és személyisége mégis megfogta. „Kalapja sajátságos középlény volt egy afrikai bennszülött falusi ház, egy tigris tank és egy dühbe duzzadt kanpulyka között, blúza ravatalos fekete, de szoknyája rikító zöld. Míg cipői zord tanítónői, majdnem férficipők – írta róla. – E nő nem volt szép, de megállító arca volt. Valószínű, hogy mélyen aláárkolt, nagy sötét szemei állították meg az ember pillantását. Ez a kék szem, a barna arc mozgalmas vonásai voltak a bozót, hol egy nagyon érzékeny, nagyon félszeg, nagyon szerető és nagyon gyűlölő, mindig vágyó és sokat szenvedő lélek bujdokolt.”
Kaffka Margit olyan nő volt, aki valamivel képes volt megfogni írótársait. 1910-ben Osvát Ernővel is közel kerültek egymáshoz. Viszonyuk csupán néhány hónapig tartott, de ahogyan válását, úgy ennek a kapcsolatnak a kudarcát sem tudta elfelejteni. „Beszéde árjában fürdette környezetét. S ezek a beszédek újra és újra visszakanyarodtak szenvedéseihez, melyeket rossz házassága vagy szerelmi csalódásai okoztak” – emlékezett vissza már némi keserűséggel a hangjában Szabó Dezső. Margit egyszer az újpesti összekötő vasúti hídra vezette a férfit, és megmutatta neki a Szúnyog-szigetet, ahol Osváttal töltötték szebb pillanataikat. Szabó, aki sokáig viselte az ezt követő panaszáradatot, így vágott vissza: „Te embertelenül és – bocsáss meg – ízléstelenül dühöngsz Osvátra, aki otthagyott egy más nőért. És nem gondolsz arra, hogy te éppen olyan önzően és kegyetlenül vetted őt el feleségétől, ki olyan áldozatosan és minden csalódáson át szereti férjét.”
Nyáry Krisztián szerint kapcsolatuk is egy harmadik félnek, pontosabban az ő féltékenységének köszönhető. Kaffka Margit rajongott Ady Endréért, aki jelen volt egyik első találkozásuknál. „Leültünk hozzájuk, és már folyt a jókedv – idézte fel Szabó. – Bal oldalamnál Ady ült, jobbról Kaffka Margit. Ady előtt egy telt üveg pezsgő volt. Margit a vidám zajban, csendben duruzsolta a fülembe az ő lelki problémáinak örök kantilénáit. Ez aztán szemet szúrt Adynak, rosszra torzult az arca, és epésen mondta: Persze, Margit Dezső mellé ült, neki Dezső kell, mintha más nem is volna.” Nyáry úgy gondolja, nem lehetünk benne biztosak, hogy Ady valóban féltékeny volt az írónőre, mindenesetre, ha így történt, Szabónak imponálhatott a költő nő iránti vonzalma.
Kapcsolatuk két év múlva vált komollyá, amikor az író hosszabb időt töltött Pesten. Margit egy nap megjelent nála, és sétálni hívta. „Ha te engem elvennél feleségül, még ötszáz év múlva is írnának rólunk, mint híres szerelmesekről” – mondta. Szabó Dezsőnek nem volt ínyére a házasság, de ezután többször is a nőnél töltötte az éjszakát, annak ellenére, hogy általában ezek nem a vad szerelemi szenvedélyről szóltak. „Nagyon megszerettem ezen az éjjelen – írta. – Már világos reggel volt, mikor végignyúltam a díványán és aludtam egy órácskát.” Nem volt egyszerű dolga, Kaffka Margit „a legalkalmatlanabb helyzetekben végtelenül csurgó filozofálgatásokba kezdett, mely egy tavaszi ménlovat is eunuchhá bénított volna”.
Szabó Dezső aztán egyszerre vált el a Nyugattól és az írónőtől, aki mégis az egyetlen volt az életében. Később mindkettejük helyet kapott a másik írásaiban. Aztán 1914-ben Kaffka Margit hozzáment Bauer Ervinhez, de boldogságuk nem tartott sokáig. Az írónő négy évvel később, 12 éves kisfiával együtt spanyolnáthában életét vesztette. Szabó Dezső 27 évvel élte túl, ő a második világháborúban halt éhen egy légópincében.
Szabó Magda és Szobotka Tibor
„(...) én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem.”
Szabó Magda harmincévesen, az Írószövetség balatonlellei fogadásán látta meg először Szobotka Tibort, és mint a mesében, azonnal beleszeretett. „Sosem hittem, hogy van ilyen. Kinevettem, aki azt írta, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredéke alatt megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden – velem ez történt. Csak álltam, néztem rá; minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, ... miatta hárítottam el a házassági ajánlatokat, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem.”
Devecseri Gábor hozta őket össze, aki azt javasolta Szabó Magdának, keresse fel Szobotkát, ő segíthet neki, hogy versei a rádióba kerüljenek. A nő így is tett. Megkereste a rádiónál, és megmutatta a verseit. Ugyan az ott dolgozó szerkesztőnő érzékeltette, hogy teljesen felesleges próbálkoznia, a férfi foglalt, Szabó Magda többet akart tudni róla. Ismerősei óva intették a nőcsábász Szobotkától, akinek a lakásán a nők valóban egymásnak adták át a kilincset. Felesége és gyereke a második világháborúban egy bombázás során meghalt, ő pedig igyekezett elfelejteni bánatát.
Szabó Magda legnagyobb meglepetésére a férfi másnap a versek ürügyén a munkahelyén kereste fel őt, és randevút kért tőle. A nő nem fűzött sok reményt a kapcsolathoz, de nem tudott ellenállni annak a megmagyarázhatatlan erőnek, ami Szobotka felé vonzotta. Ugyan az első rámenős közeledésre felpofozta, nem rettentette el a férfit, sőt! A szeretők hamarosan elmaradoztak, és nem maradt más nő az életében, csak Magda. 1947-ben aztán megkérte a kezét, és pár hónappal később összeházasodtak.
Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs
„Hat esztendeje szeretlek, szerelmem, / fordíts egyet a Göncöl-szekeren / szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen - / s maradj velem.”
Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs története nem a nagy sikerű „és boldogan éltek, míg meg nem haltak” felkiáltással ért véget, mégis halálukig fontos szerepet töltöttek be a másik életében. A művészettörténet szakos egyetemistát és a fiatal jogászt a költőnő barátja mutatta be egymásnak. Lengyel Balázst a lány szépsége vonzotta, ami bosszantotta Ágnest, ő azt szerette volna, hogy a verseit csodálja. Egyik első randevújukon az állatkertben sétálva szavalta neki költeményeit.
Mielőtt megismerkedtek, Nemes Nagy Ágnes szívében csak egyetlen férfi számára volt hely. Az 1940-es évek elején elküldte verseit Szerb Antalnak, aki biztatta, hogy folytassa az írást. A lány mestere iránt plátói szerelmet érzett, és kapcsolatuk olyan szoros volt, hogy Balázs idején a férfi felajánlotta, hogy a telefonban hívja nyugodtan Marikának, nehogy féltékennyé tegye a másikat.
A második világháborúban aztán Lengyel Balázst besorozták katonának, Szerb Antal pedig munkaszolgálat közben vesztette életét. Ágnes és Balázs egy rövid szabadságolás idején házasodtak össze, miután pedig a férfi visszatért az orosz hadifogságból, a Kékgolyó utcában költöztek össze. 1956-ban aztán Lengyel Balázst a forradalomban való részvételéért börtönbe zárták. Miután szabadult, közös barátjukat, Szabó Magdát kérte meg arra, hogy mondja meg a feleségének, többé nem tud és nem is akar vele élni. Később másodszor is megnősült, de ennek ellenére a költőnő haláláig barátok maradtak.
