Fogyiguruk, akik saját magukon nem tudtak segíteni

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A vágyott beach body érdekében még mindig sokan vágnak bele esztelen fogyókúrákba, amik hetek alatt ígérnek látványos változást. Nincs új a nap alatt, évtizedek, sőt évszázadok óta ez megy. Ismerjük meg azokat, akik a csodadiéták mögött álltak, és akiknek a halála sokak szerint megkérdőjelezi a módszerüket.

Nincs semmi baj azzal, ha el szeretnénk érni az egészséges súlyunkat. Ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni: csakis olyan diétát kezdjünk el, ami valóban megbízható forrásból származik, lehetőleg dietetikus vagy más szakember állította össze, de nem jár éhezéssel, erősen egyoldalú táplálkozással vagy drága csodaszerek beszedésével. Aki nem figyel oda teste jelzéseire és a józan eszére, az könnyen csalók áldozatául eshet, hiszen a fogyás még mindig a legnagyobb biznisz. Nem állítjuk, hogy minden fogyókúra hazugság, és azt sem, hogy a következő, az egészséges és hosszú életet népszerűsítő fogyiguruk a saját diétájukba haltak bele, de az biztos, hogy nagyon szerencsétlenek voltak az időzítéssel.

James Fixx és a halálos futás

Fixx az 1960-as években kezdett el komolyabban futni, miután apját 43 évesen elvitte egy infarktus, majd könyvet is írt arról, milyen egészséges sportra talált, ami ráadásul segít lefogyni is. 1977-ben The Complete Book of Running (magyarul Futók, kocogók könyve) című műve bestseller lett, minek következtében egyre többen kezdtek kocogni, egyfajta félistenként tisztelve a módszer népszerűsítőjét.

Fixx napi tíz mérföldet futott, amit egyéb edzésekkel egészített ki, és mélyen hitt abban, hogy a szívproblémákat igazán a kocogással lehet megelőzni. 1984-ben, 52 éves korában mégis éppen futóedzése közben halt meg infarktusban, és a boncolás után kiderült, hogy koszorúerei szinte teljesen el voltak záródva. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy a futás egészségtelen lenne, Fixx halála inkább ironikus volt, mint intő példa, de azért azok, akiknek a családjában fordult már elő szívbetegség, nem árt, ha komolyabb sportolás előtt kivizsgáltatják magukat.

A képen James Fixx
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A Stillman-diéta követője anorexiásan végezte

Irwin Maxwell Stillman orvos 1967-ben dolgozta ki fehérjékben gazdag, de szénhidrátban, zsírokban és kalóriában szegény diétáját, ami hamar népszerűvé vált annak ellenére, hogy kifejezetten szigorú, és kötelezővé teszi napi nyolc pohár víz megivását. A folyadékbevitellel még nem lenne baj, de emellett csak némi sovány húst, tojást, zsírszegény sajtot vagy tengeri herkentyűt engedélyez.

A diéta legismertebb arca Karen Carpenter énekesnő volt, aki tinédzserkorában kezdte alkalmazni Stillman módszerét. Szépen fogyott is, de nem volt elégedett az eredménnyel, és végül addig éheztette magát, hogy már a kórházi kezelés sem tudta megmenteni: anorexiában halt meg 1983-ban, alig 33 évesen. Annak ellenére, hogy Karen anorexiája valószínűleg nem a diéta miatt alakult ki, a Stillman-módszert számos orvos és dietetikus támadta az évek során túl alacsony szénhidráttartalma miatt, valamint azért, mert hosszú távon vitaminhiányt, fáradtságot, a koncentrációra való képtelenséget és hányingert okoz.

Robert Atkins kálváriája

Időnként az is előfordul, hogy a fogyiguru saját irigyeinek és ellenségeinek esik áldozatul. Atkins az egyik legsikeresebb dietetikus volt, Diétaforradalom című könyvével a világ fogyókúradivatjának legfelsőbb köreibe került be, módszerét milliók követték. Atkins étrendjében sajt, tojás és hús szerepel, de semmi, ami szénhidrátot tartalmaz: se rizs, se kenyér, se más magas szénhidráttartalmú élelmiszer, még gyümölcs sem!

A hiba ott van, hogy bizonyos mennyiségű szénhidrátra igenis szükség van, csak az nem mindegy, minőségi formában visszük-e be. A módszer követői azonban esküsznek a megvonásos módszerre, és jó néhányan le is fogynak vele.

Na de mi történt közben Atkinsszel? 72 éves korában ragadta el a halál: elesett a jégen és beütötte a fejét, ami kómához, végül pedig a halálához vezetett. Ezzel egy időben olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy szívproblémákat és magas vérnyomást állapítottak meg nála, és olyan túlsúlyos volt, ami minimum megkérdőjelezi étrendje hatékonyságát, illetve azt, hogy ő követte-e. Aztán később kiderült, hogy a szívproblémákat és a hízást az Atkins-diéta ellenzői találták ki, ezzel akarván bizonyítani, milyen veszélyes a zsírban gazdag, de szénhidrátban szegény étkezés.

Dr. Robert Atkins
Fotó: Getty Images / Getty Images Hungary

Az igazságot Richard Fleming orvos próbálta meg kideríteni (aki egyébként a vegetáriánus étrendben látja a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzését), ezért kikérte a NY Medical Examinertől Atkins teljes orvosi anyagának másolatát. Mivel Fleming nem közvetlen hozzátartozó, a kérése elvileg etikátlan volt, mégis teljesítették. Fleming tovább is küldte az anyagot az állati jogok védőit és vegán orvosokat egy csapatba gyűjtő PCRM-nek, aminek a vezetője pedig továbbította a Wall Street Journalnek, abban a reményben, hogy végre lejárathatja Atkins módszerét. A cikk megjelent, és Flemingék gondoskodtak róla, hogy megfeleljen a zsírmentes és vegán étkezést hirdető szervezet igényeinek, Atkinst pedig saját diétája áldozataként állítsák be. 

Hogy pontosan mi volt az igazság, talán soha nem derül ki. A család szerint a haldokló férfi túlsúlya a fejet ért trauma és a kóma következtében kialakult folyadékgyülem volt, nem zsír, a szívelégtelenség oka pedig nem az elzáródott artériák voltak. Atkins szerintük egyszerűen idős férfiként egy szerencsétlen esés után hunyt el, és nem a rossz étrend következményeképp

Nathan Pritikin és a leukémia

A Pritikin-diétát Nathan Pritikin amerikai orvos és táplálkozási szakértő fejlesztette ki az 1950-es években. Olyan étrendet állított össze, ami csökkenti a vércukor- és a koleszterinszintet, védi az ereket, és nem mellesleg karcsúbbá is tesz. Sok minőségi szénhidrát és kevés zsír bevitelét célozta meg, viszont sok gyümölcsöt, zöldséget és teljes kiőrlésű gabonát javasolt. Fontosnak tartotta hangsúlyozni a rossz étrend és a szívproblémák közötti összefüggést, ami abban az időben, a  hetvenes években még újdonságnak számított. Pritikin saját étrendjének és a rendszeres testmozgásnak hála kiváló formába hozta szív- és érrendszerét, de ez arra nem volt jó, hogy a leukémiáján is segítsen. A férfi 69 éves korában, a diagnózis után lett öngyilkos a kórházban.

Persze józan ésszel egyetlen diétától sem várhatjuk, hogy örök életet ígérjen, mégis sokszor azt gondoljuk, mindenre jó módszer, ha változtatunk a táplálkozási szokásainkon. A bemutatott fogyiguruk példája többek között azt mutatja, hogy az orvosi kontroll minden esetben, de különösen a drasztikus diéták és fogyókúrák esetében nélkülözhetetlen.

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.