Ugyan a legtöbb női magazin a mai napig a vásárlásra csábítja az olvasóközönségét, a tartalmuk sokat fejlődött az elmúlt kétszáz évben. Nem az a céljuk, hogy a nőket tökéletes anyákká és feleségekké neveljék, hanem hogy követendő példákat mutassanak fel. Persze ezért meg kellett küzdeni.
A legelső, női olvasóközönségnek szánt lapok az 1600-as évek végén jelentek meg. Sokáig kis példányszámban adták el őket, és a mai magazinokhoz képest igen rövidek voltak – az 1744 és 1746 között kiadott brit Female Spectator kifejezetten vaskos olvasmánynak számított a maga 50-70 oldalával. A 18. század női lapjainak zöme is csak néhány számot ért meg. Még száz évet kellett várni, hogy a nők is helyet kaphassanak a magazin kiadásban.
A változás szele
Ezek a számok egyáltalán nem meglepőek, hiszen a 18. század közepéig Európa női lakosságának mindössze 20-25 százaléka tudott olvasni. Ez az arány a felvilágosodás hatására kezdett javulni, egyre fontosabbá vált a nők oktatása, ezzel együtt a számukra írt lapok kiadása is fellendült. A század végére egyre több lapot szerkesztettek nők, és a magazinok a munkásosztály számára is elérhetővé váltak, ezekben divatképek, receptek, gyermeknevelési és háztartással kapcsolatos tippek jelentek meg, sőt rövid, politikai eseményekről szóló híreket, színikritikákat és tudományos eredményeket is közöltek. Igaz, az újságírás továbbra is elsősorban férfi szakmának számított.
A 19. században elkezdett kialakulni a női kiadványok új modellje. A brit divatmagazinok az 1870-es és 1880-as években a nők világban betöltött szerepére fókuszáltak. Egy korabeli magazin célját abban határozta meg, hogy azoknak szeretne segítséget nyújtani divat és lakberendezés témákban, akiknek valamilyen oknál fogva nincs lehetőségük követendő példával találkozni. Ezeknek a magazinoknak a másik célja az volt, hogy a hirdetőik termékeinek népszerűsítésével egy feminizált fogyasztói közönséget hozzanak létre.
Anya, feleség és angyali tünemény
Ekkoriban a nőkre úgy gondoltak, mint akik nem lehetnek mások, csak tiszta, angyali tünemények, akik egyszerre állnak helyt tökéletes anyaként és feleségként, miközben megjelenésükkel a családjuk társadalmi helyzetét képviselik. Az 1850-es és 1860-as években a magazinok a nők háztartásbeli szerepét erősítették, az 1870-es évek közepétől pedig olyan történeteket közöltek, amiknek illusztrációin a nők gyönyörű ruhákat viseltek nyilvános tereken – általában egy vonatra szálltak fel éppen, vagy egy kávéházban beszélgettek. A 19. század utolsó negyedében – amikor az áruházak formálták a divatot – pedig főként kalapok vagy más kiegészítők között válogatva jelentek meg a lapok oldalain. Ezek a magazinok nem csak bátorították a vásárlást, érzelmileg kötelezték el iránta a nőket, azt sugallták, hogy ebben a fantáziavilágban kaptak lehetőséget arra, hogy egy kis időre kilépjenek az otthoni feladataik nyomása alól.
A magazinok a maguk módján képviselték a férfiak által irányított világ eszméit – például az elképzelést, miszerint a nőknek úgy kell öltözködniük, hogy tessenek a férfiaknak – a fogyasztást pedig a boldogság egy lehetséges formájaként fogalmazták meg, miközben a függetlenség jövőképét mézes madzagként húzták el előttük.
Nők az írógép mögött
A századforduló Európájában a nőmozgalmaknak köszönhetően egyre nagyobb szerephez jutottak a női újságírók. Az 1897 és 1903 között megjelent francia havilap, a La Fronde a korabeli feminista kultúrát képviselte. A főszerkesztője, Marguerite Durand mozdította előre a hivatásos női újságírást. „Séverine” álnéven ismert írója, Caroline Rémy volt az első nő, aki cikkírásból élt meg.
Hazai helyzet
Itthon a 19. század második felében lendültek fel a női írók és magazinok, amik divattal és szépirodalommal foglalkoztak, az ezekről szóló cikkeket és illusztrációkat többnyire külföldi lapokból vették át. Ezekhez a lapokhoz általában előfizetéssel lehetett jutni, és főként a felső középréteg és az arisztokrácia olvasta őket. Ilyen volt például az 1866-tól megjelenő Divat, de sok más lap szólt a nőkhöz, a legismertebbek a Divat Ujsag, a Divatcsarnok, a Divattudósító, a Divatkép, a Divat-Nefelejcs, a Divat Értesítő vagy a Divat és Irodalom voltak. A nevesebbeknek saját kiküldött párizsi tudósítói is voltak, akik a francia főváros divatjáról számoltak be. A Nővilág már világhírű színésznők és énekesnők fellépéseiről tudósított, sőt idegen tájak és régi korok nőit is bemutatta.
Az egyre gyarapodó női olvasótábor hatására sok újság női mellékletet indított. A 20. századra pedig a nőmozgalmak erősödésének, a nők gazdasági és kulturális színtereken való határozott fellépésének köszönhetően elkezdték kivívni a nekik kijáró helyet a társadalomban, és egyre több nekik és róluk szóló magazin jelent meg – nők tollából.
