Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha Rejtő Jenőre gondolunk, magunk előtt látjuk a sivatagot, talán egy oázist néhány légióssal, gyanús alakokkal, no meg Piszkos Fredről sem feledkezünk meg. De ki volt valójában a P. Howard néven publikáló író, akire máig a ponyvák királyaként gondolunk? 114 éve született Rejtő Jenő.
„– Uram! A késemért jöttem! – Hol hagyta? – Valami matrózban.” Azok, akik már hallották Rejtő Jenő nevét, biztosan ismerik a Piszkos Fred, a kapitány ütős nyitójelenetét. A Rejtő-ponyvák népszerűsége megjelenésük óta semmit sem változott, sőt a történetekből képregények és hangoskönyvek formájában is testet öltöttek már azóta. Írójuk életéről azonban meglehetősen kevés biztos információnk van, ugyanis rengeteg legenda lengi körül alakját – amik közül nem egyet ő maga terjesztett el, ahogyan olvasói is szorgalmasan hozzátettek folyton alakuló bibliográfiájához. A könyvtárak vagy a könyvesboltok polcain szinte lehetetlen olyan kötetre lelni, ami arra vállalkozik, hogy rendet tegyen az író legendáriuma környékén. Thuróczy Gergely néhány éve megjelent, A megtalált tragédia című könyvében az elsők között próbál fényt deríteni arra, hogy ki bújik meg a már-már regényhősi pozícióba lépett Rejtő Jenő alakja mögött.
Rejtő Jenő, a költő, a bokszoló, a színész és a kalandor
Reich Jenő 1905. március 29-én, egy zsidó család harmadik gyermekként született a budapesti Izabella tér 5. szám alatt. Két testvére éles ésszel megáldott, talpraesett fiú volt, Laliból később sakkmester és szakíró, Gyulusból pedig jogász lett. Öccsük nyughatatlan és csapongó kamaszként mindenbe belekóstolt, például a költészetbe. Verseit Ady Endre borongós és patetikus hangulatú művei inspirálták. Tizennyolc és tizenkilenc éves kora között egy kötetre való verset írt. Egy alkalommal részt vett egy Ady-esten, aminek az utolsó versébe, A fekete zongorába belesült. Mit sem törődve azzal a jelentéktelen ténnyel, hogy a teljes szöveg kiment a fejéből, ott helyben befejezést költött a versnek.
Szeretett sakkozni, később többek között József Attilával játszott a Japán kávéház (a mai Írók Boltja) egyik asztalánál. Érdeklődött a sportok iránt, pingpongozott, focizott és ökölvívást tanult. Az utóbbi gyakorlásakor egyszer eltörött az orra. Az egyik alakjához fűződő legenda szerint pedig egy másik sportsérülés miatt részleges arcbénulása volt, ezért nemcsak komoly férfi benyomását keltette a róla készült fotókon, de poénjait is rezzenéstelen arccal tudta előadni. Felnőttkorára elérte a százkilencven centit, izmos és marcona ember vált belőle, aki az utcai verekedésektől sem riadt vissza.
„Szerintem két Rejtő volt. Az egyik: kellemes, barátságos, szeretetre méltó, nagyszerű csevegő, a szórakoztatás mestere. A másik: a nagyhangú, izgága, hirtelen haragú, ellentmondást nem tűrő, nem egyszer igen goromba, sőt erőszakos fickó. Szinte érthetetlennek tűnt, hogy az első számú kedves Rejtő pillanatok alatt – például egy ellenvetés miatt – átváltott a másodikra: a nehezen elviselhető P. Howardra” – emlékezett vissza barátjára Ritter Aladár. Hirtelen természete miatt tanácsolták el a II. Rákóczi Ferenc Felső Kereskedelmi Iskolából, miután inzultált egy tanárt, aki zsidósága miatt sértegette őt.
Tizennyolc éves korában úgy döntött, hogy megpróbálkozik a színészkedéssel, ezért beiratkozott Rákosi Szidi Csengery utcai színiiskolájába. Szidi azonban nem volt maradéktalanul megelégedve tanítványával. Rejtő így írt egy incidensükről naplójában: „Reggel a Váljunk el-nél volt próba, és én nem mentem el. Szidi elvette a szerepemet. Azt mondta: adtam neked egy szerepet, amibe briliáns lettél volna, és arra sem érdemesíted, hogy felgyere, nem is akarlak látni, és neked nem vagyok Szidi néni, az ilyen embereknek nem. Nem is akarlak látni.”
A legnagyobb probléma az volt az útját kereső Rejtővel, hogy sok dologba kezdett bele, amit aztán félbehagyott. Végül valahogyan mégis eljutott a vizsgaelőadásig, amin Molnár Ferenc Az Ibolya című vígjátékát adták elő. A második vizsgaelőadás langyos fogadtatása után azonban végleg elment a kedve a színészkedéstől – a színháztól azonban nem. Berlinbe utazott színházi rendezést tanulni, ahol több műhelyben is megfordult. Ugyan családja igyekezett támogatni a fiút, édesapja így írt nagyobbik fiának: „Kedves Gyulus! Jenő írt ma, hogy 1-jén Berlinbe megy, és Lalit akarja megpumpolni. Ha nincs költsége, miért megy Berlinbe, maradjon Wienben. Különös, hogy mindig ilyeneket csinál, ami több pénzbe kerül.” Miután fogyni látszott az otthonról érkező támogatás és a lelkesedése, egy időre búcsút intett a színháznak.
Arról keveset tudni, hogy mi történt vele az 1920-as évek közepén, naplójában főként csavargásairól és nőügyeiről tett említést. Megismerkedett a szerencsejátékkal, a függősége később minden keresetéből kiforgatta, állítólag a Piszkos Fred, a kapitány honoráriumát is eljátszotta. 1935-ben a Színházi Élet fotóval illusztrált rövid cikket jelentetett meg: „Az egyik Andrássy úti kávéházban évről évre, napról napra minden délután megalakul egy »kabaré-alsóparti«. Résztvevői Rott [Sándor] és Salamon [Béla], a két nagyszerű komikus, és mindkettejük háziszerzője, Rejtő Jenő. A játék kis alapon megy, nagy ugratásokkal. Délutánonkint átlag két kabaréműsornyi vicc hangzik el játék közben.”
Életmódja az egyik napról a másikra regényeiben élő hőseiére hasonlított. Saját lakása nem volt, ismerőseinél, panziókban és bérelt lakásokban élt, a Berlinben töltött idő után pedig elindult, hogy bejárja Európát. Megfordult Hamburgban, Svájcban, Bécsben, Konstantinápolyban, Ankarában, Dalmáciában, Párizsban, Lyonban, Avignonban, Marseille-ben, Korzikán, Nizzában, Veronában, Padovában és Velencében.
A Karinthy-barátság és Rejtő öngyilkossága
Rejtőt élete első felében elkerülte a szerencse. Miután visszatért Magyarországra, elhatározta, hogy lapot alapít a nagy gazdasági világválság kellős közepén. A 20 filléres Nagykörut 1930 novemberében jelent meg először és egyben utoljára. A folyóirat bukása után Karinthy Frigyes sietett a segítségére, aki megláthatta Rejtőben a lehetőséget. A Pesti Naplóban megjelentetett egy cikket, amiben az öngyilkosságról próbálta lebeszélni – igaz, a férfinek esze ágában sem volt véget vetni az életének –, hogy felhívja rá az emberek figyelmét.
Sajtóturpisságuk hamarosan barátsággá mélyült, és Rejtő Karinthy partonáltjává vált. Mentorának hatására vágott bele a kabaréírásba is. Testvére, Gyula szerint pedig olyan szoros volt a kettejük közötti kapcsolat, hogy az író öccse karjai között halt meg. Ugyan Rejtő valóban találkozott Karinthyval halála napján, a végzetes pillanatban azonban mégsem volt ott, amit Karinthy Frigyesné visszaemlékezése támasztja alá: „Visszament szobájába. Néhány perc múlva zuhanás hallatszott fentről. (...) Frici ott feküdt a földön, pizsamában. Már meg volt halva. Egyik lábán rajt volt a cipő, fekete félcipő, kioldott zsinórra. (...) 14 pengőt találtak a zsebében. Rejtő Jenőtől, a penzió egyik állandó lakójától, a P. Howard álnéven humoros detektívregények írójától nyerte kártyán, még délelőtt.” Az viszont biztos, hogy Karinthy nagyban hozzájárult Rejtő karrierjének indulásához, aki később operettszerzőként is sikeressé vált, illetve belekóstolt a filmírásba is.
Kalandos nőügyek, két válás
Rejtő hatalmas termete – és valószínűleg hírneve – számtalan női szívet megdobogtatott. A nőcsábász író egy Bécsben kelt levelében mellékesen említette meg, hogy teherbe ejtett egy nőt: „más állapotba juttattam, és meg akarja szülni a gyereket, mely fixa dőreség viszont, de nem tehetek ellene semmit”. Főként a színésznők körében volt igen népszerű. Partnerei lelkiállapotával nem sokat törődve bármikor lecserélte aktuális barátnőjét egy másik nőre, ha a szeszélye éppen úgy tartotta.
Kétszer nősült és kétszer vált el, érdekes módon feleségeit nem színházi körökből választotta, a házasságaiban sokkal praktikusabb szempontok alapján választott: mindegyik feleségét gépírókisasszonyként alkalmazta. Már kamaszkorában is efféleképpen kötötte össze a kellemeset és hasznosat. „Bözsi már 2 napja megjött. 8-kor voltam fent nála, csókolóztunk, veszekedtünk, és legépelte egy csomó versemet” – írta naplójában.
Első felesége, a nála öt évvel idősebb Boros Róza korábban Heltai Jenő és Kassák Lajos gépírónőjeként dolgozott. Házasságuk két évig tartott. A válást a nő indította, és képviseletére sógorát, dr. Reich Gyulát kérte fel. Rejtő azonban hamarosan másodszor is megnősült, a három évvel fiatalabb, elvált Gábor Magdát vette el, aki a 30-as és 40-es években olyan angol szerzőktől fordított mint P. G. Wodehouse vagy A. A. Milne. Férje a válásuk előtt két évvel hagyta el.
Ki volt az a P. Howard?
No de hogyan lett Reich Jenőből Rejtő Jenő vagy P. Howard. Hivatalosan mindig Reich maradt, a Rejtő írói nevet ő maga választotta. A P. Howard vagy a Gibson Lavery néven publikált történetei mögött az olvasók egy angol és egy amerikai férfit képzeltek, és úgy hitték, Rejtő csupán magyarra fordítja őket. A „külföldi név alatt, ami akkoriban, hogy az olvasók jobban vegyék a könyveket, egyáltalán nem volt szokatlan (...) amikor a fasiszta üldözések kezdődtek Magyarországon is elterjedni, ez a név nagyon jó fedőnévnek bizonyult egy darabig” – válaszolta meg a kérdést Rejtő bátyja. Lányi András filozófus és esszéista szerint pedig „a kettős álnév valószínűleg nem puszta hóbort volt tőle, hanem a kiadó kívánsága, aki egy szerzőtől – legyen az bármilyen népszerű – mégsem tudott volna rövid idő alatt ilyen tömegű művet produkálni.”
Az emberek imádták a fénykorukat élő ponyvákat és magát P. Howardot is. „A tömeg olvasni akar: olyan olvasmánnyal kell őt az íróhoz emelni, amelyet megért és amely fölkelti érdeklődését. Vitathatatlan helyzet, ha a jó írók nem törődnek a tömegolvasóval, akkor a rossz írók törődnek vele. Ebből lesz a népszerű, irodalompótló vagy irodalomellenes ponyvaregény, és ezt nem tudja megszüntetni semmiféle cikk, fejcsóválás és szónoklat, csak maga az irodalom, maga az író, aki úgy szólal meg, hogy a hangját mindenki meghallja” – mondta Lovászy Márton újságíró és lapszerkesztő.
1930-as évek füzetes regények legnívósabb műhelye a Világvárosi Regények volt, ami tíz éven át közel 1000 füzetet adott ki hazai szerzőktől, amit tíz fillérért árusítottak. A legenda szerint Rejtő együltében megírt egy-egy ilyen történetet, bár később mindig javított még rajtuk. A Világvárosi Regényeknél 1940-ig 20 filléres ponyvát publikált. Rejtő édesapja fia ponyvaírói karrierjét is Karinthynak tulajdonítja:
„Talán Karinthy az oka, hogy erre a műfajra adta magát. (...) »Ez való a te humorodnak« – mondta neki Frici a Japán kávéházban.”
1942 őszén azonban életbe lépett a ponyvarendelet a papírhiány miatt, ami előírta, hogy három pengőnél olcsóbb nyomdatermékek megjelenését a minisztérium által kel engedélyeztetni. Mindeközben pedig a szélsőjobboldali sajtó ponyvaellenes kampányt folytatott, mert féltette a magyarság erkölcseit, sőt 1940-ben egy cikkben Márai Sándor is felszólalt a ponyvák ellen, pedig köztudottan nem is olvasta őket.
A nehéz időszakon Rejtőt önmenedzselési készsége segítette át. A legendát ugyanis, miszerint megjárta a Francia Idegenlégiót, ő maga terjesztette el, a külseje alapján pedig egyáltalán nem volt nehéz elhinni róla. Az egyre sikeresebb légiós regényeinek leírásai szemernyi kétséget sem hagynak afelől, hogy írójuk valóban megtapasztalt a sivatagi körülményeket. Afrikában ugyanakkor valóban járt.
A Piszkos Fred, a kapitány első sorait is valós élmény ihlette, egy alkalommal Hamburg rossz hírű külvárosában, Altonában sétált haza késő éjjel, amikor beleszaladt egy kés a hátába. Az eset után hónapokig kórházban feküdt. Rejtő a ponyvaírók példájává vált, akik szívesen vették át saját regényeikbe az ötleteit. A hihetetlen tempóban és mennyiségben előállított írásokra fordított munka azonban kétségkívül megterhelte a ponyva királyát, aki az éjszakákat is átdolgozta. Harminc-negyven órát is képes volt egyhuzamban az íróasztala felett tölteni, közben kávét ivott, cigarettázott és az Aktedron nevű amfetaminszármazékot szedte, hogy ébren tudjon maradni. Közben pedig egyre több ismerőse kapta meg a munkaszolgálatos behívóját.
A legnehezebb évek és a munkaszolgálat
Rejtő hamarosan az idegosztályra került, aminek köszönhetően egészen 1942 őszéig el tudta kerülni a munkaszolgálatot – de végül ő is sorra került. „Egy Spirmann Gusztáv nevű nyilas 1942 novemberében feljelentette... Súlyos betegen hurcolták el a kórházi ágyból (...) A leszerelési igazolványával rohantunk ki, de már késő volt. Soron kívül beosztották egy büntetőszázadba, és bevonulása után hat nappal elvitték” – emlékezett vissza Rejtő apja.
Egy név nélkül megjelent cikk már korábban is támadta Rejtőt: „Howardról később kiderült, hogy pesti zsidó gyerek, Rejtő-Reich Jenőnek hívják. A »Howard« regényeknek az az érdekessége, hogy piedesztálra emeli az alvilág söpredékét, a rablókat, a gyilkosokat, csalókat, betörőket. Íme, így terjeszti a zsidóság a mételyt a Terézvárosból.”
1942 októberében pedig egy egész oldalas Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét című cikkben szedte szét a ponyvaírót:
„Néhány évvel ezelőtt új szerzőt avatott a ponyvát olvasó közönségünk. A szerzőt P. Howardnak hívták, s ezt megnyugvással vette tudomásul mindenki – bár egy kicsit gyanús volt a derék angol, aki (...) beutazta a fél világot, s hazai zamatú neveket adott hőseinek. (...) S ez a titokzatos, bizonyára kalandos múltú külföldi író most itt sétál Pesten (...) Mr. Howard néhány hete hagyta el az egyik ideggyógyintézetet, s civilben Rejtő Jenőnek hívják.”
Akkoriban szenzációnak számított, hogy a híres P. Howard egy és ugyanaz a személy, mint a szintén népszerű Rejtő Jenő. A cikk szerzője azzal vádolta Rejtőt, hogy kék szemű, szőke szereplőjével szemben a zsidó karaktert favorizálta. „Még Piszkos Fred, vagy a legutolsó angol hajósinas is becsületesebb itt, mint Hufheisen volt” – írta A pokol zsoldosaira utalva.
Rejtő ügyvéd bátyját kérte fel, hogy indítson pert az őt ért rágalmak miatt. A cikket megjelentető Egyedül Vagyunk főszerkesztője, Oláh György azonban országgyűlési képviselőként mentelmi joggal rendelkezett, mire pedig a per lezárult, Rejtő már egy éve halott volt. Ugyan több törvénycikk is kimondta, hogy „zsidó hadkötelesek sem a honvédség, sem csendőrség kötelékében fegyveres szolgálatot nem teljesítenek”, miután Rejtő megjárta a nagykátai munkaszolgálatos gyűjtőtábort, az akkori Szovjetunió tengelyhatalmak által megszállt területére került, és két héttel a szovjet ellentámadás előtt meghalt.
