A 60 éves Barbie nőnapi üzenete

Olvasási idő kb. 7 perc

Világszerte sok millió Barbie kelt el az elmúlt több mint fél évszázad során. A pályáját divatmodellként kezdő, azóta mintegy kétszáz lehetséges karrierutat reprezentáló baba óriási hatást gyakorolt arra, ahogyan kislányok és tinik a nőiességükre és az előttük álló lehetőségekre gondoltak. Barbie nem mindig mutatott jó vagy követhető példát. A 60 éves születésnapját ünneplő ikon tanulva a múlt hibáiból, a ma lányainak már azt szeretné bemutatni, hogy sokféleségük érték, és hogy bármi lehet belőlük.

Barbie hatvanadik szülinapját egy, a legújabb kollekciót is bemutató sajtótájékoztatóval, emeletes tortával és társadalmi küldetésének határozott megfogalmazásával ünnepelte. A buliba mi is hivatalosak voltunk. 

Egy kis Barbie-történet

A lengyel zsidó bevándorlók gyermekeként született Ruth Handler és férje bútorkészítéssel foglalkoztak az amerikai Coloradóban. A sikeres vállalkozásban Ruth a speciális műanyagokból előállított lakberendezési termékek eladásával segített. Amikor észrevette, hogy kisiskolás lánya gyerekeket formázó papírbabáival rendszerint felnőtt szerepeket próbál ki, megszületett a korszakalkotó műanyag ötlete. Mi lenne, ha plasztikból 3D-s, felnőtt nőt mintázó babákat készítenének, és a lányokat valódi textilből varrt ruhákkal és műanyag kiegészítőkkel inspirálnák a szerepjátékra? 

Férje először nem harapott rá az elgondolásra (ellenvetését, miszerint a szülők nem akarnának felnőtt testű babát venni a gyerekeiknek, bizonyos vásárlói aggodalmak is alátámasztják majd), de nem sokkal később, egy németországi nyaraláson jóra fordult a terv sorsa. Ruth itt egy egyébként felnőtteknek szánt geg-babában, Liliben (a képregényhősből babává avanzsált, a körülötte legyeskedő férfiakat parádés riposztokkal kiosztó éjszakai pillangó sztorija szintén megérne egy misét) kidolgozott vázlatot is kapott a saját elképzelése számára. Innentől megállíthatatlan volt.

Ő volt az első!

Az első (egyébként szőke és barna kivitelben egyaránt elérhető, nevét a tervező lányáról, Barbaráról kapó) baba leginkább pin up girlre hasonlított. Csíkos fürdőruhájához magas sarkút és frivol cicaszemüveget viselt, csábos oldalpillantásától épp csak, hogy nem gyulladtak fel a játékbolt polcai. Barbie az 1959-es Amerikai Játékvásáron mutatkozott be, és már az első évben 350 000 példány kelt el belőle.

Azóta világszerte mintegy egymilliárd baba talált gazdára, és a kislányok Barbie segítségével űrhajósnak, balerinának, orvosnak vagy rendőrnek is képzelhették már magukat.  

Kritikák

A gyerekek azóta is rendületlenül imádják a figurát, aki az évek során rengetegféle kivitelben és milliónyi kiegészítővel volt részese szerepjátékaiknak világszerte. De nem mindenki volt elragadtatva. 

A babát kezdettől fogva sok támadás érte, a mintául szolgáló félvilági Liliből kiindulva nem meglepő, hogy a szülők egy része eleve túlságosan átszexualizáltnak találta. De nem csak ez volt a gond.  

A kritikák központjában a Barbie által közvetített irreális testkép állt. Barbie teste olyan ideál, aminek a kislányok (majdan felnőtt nők) döntő többsége nem tud megfelelni. Ráadásul nem csak a figura testalkata volt problémás. A termékfejlesztők az évek során több óriási bakit is elkövettek, amivel csak alátámasztották a Barbie ellen felhozott vádakat. Egy 1963-as szetthez például fogyókúrás kiskönyvet mellékeltek, melynek egyetlen oldalán öles betűkkel az állt: „Ne egyél!”, néhány évvel később pedig egy 115 fonton (körülbelül 52 kiló) fixált mérleg került be az egyik készletbe. Figyelembe véve, hogy Barbie „emberre vetített” magassága valahol 175 és 180 centiméter között van, ez a testsúly minden, csak nem követendő vagy követhető példa.

Barbie dereka az évek során egyébként valamivel vastagabb lett (a gyártó szerint a korai babák elsősorban a könnyebb öltöztethetőség miatt voltak darázsderekúak), de elemzők szerint a „sima” baba testalkatával a való világban még ma is csak 100 000-ből egy nő rendelkezik…  

Nem csak Barbie alakjával volt baj. Elmarasztalták a gyártót amiatt is, mert figurái sokszor nagyon sztereotip, degradáló üzeneteket közvetítettek a nőkről. 1992-ben például beszélő babát dobtak a piacra, Dumcsizó Barbie Tini néven. A lányok valóban tudtak beszélni, de nem mind ugyanazt szajkózták: az összesen 270 lehetséges frázisból minden baba négyet-négyet tudott. Az eleve kissé sekélyes: „Lesz valaha elég cuccunk?”, „Imádok vásárolni”, „Pizzapartit akarok” és hasonlók mellé bekerült az is, hogy „A matek nehéz”

A Barbie által közvetített üzenet néha hamisnak, sőt károsnak tűnt.  

És ha ez még nem lett volna elég, ott volt az is, hogy bár a cég időről időre piacra dobta Barbie nem szőke, kék szemű és fehér variánsait is, ezek a kísérletek valahogy rendre (kivéve ezt a kétezres évek elején kijött kollekciót) rosszul sültek el.  

Vagy csak bőrszínében volt fekete (Coloured Francie-nek már a neve sem volt a legszerencsésebb választás), de vonásaiban kaukázusi maradt a figura, vagy totális kultúraközi tájékozatlanságukról tettek tanúbizonyságot a fejlesztők. Oreo Barbie néven piacra dobni egy fekete és egy fehér „variánst” eleve furcsa ötlet, de tudva, hogy az oreo az afroamerikai szlengben képmutató (belül fehér, kívül fekete) embert jelent, súlyos marketingbakinak tűnik a dolog. 

Persze nagyon igazságtalanok lennénk Barbie-val, ha csak a negatívumokat emelnénk ki. 60 éves karrierje során egy sor jó kezdeményezés is kipattant a tervezői fejéből. Armstrong például csak 66-ban járt először az űrben, Holdra meg csak három évvel később szállt, Barbie viszont már 1965-ben kijött úrhajós kivitelben, és nagyon sok más olyan elképzelés is született az évek alatt, ami épp a lányokat sújtó előítéletek ellen próbált fellépni.

Barbie akár így, akár úgy, de mindig állást foglalt a női jogok, lehetőségek és esélyegyenlőség kérdéseiben. 

És ma?

Annak ellenére, hogy a cég az új évezredben is igyekezett követni a trendeket, Barbie eladásai 2014-ben jelentősen visszaestek. Elemzők szerint nemcsak azért, mert például a Monster High-figurák képében komoly konkurenciájuk akadt, hanem azért is, mert kicsit talán csalódtunk Barbie-ban.

Barbara Millicent Roberts (merthogy ez a teljes, becsületes neve) ugyanis több mint baba. Kulturális ikonként, gyerekek millióihoz eljutó modellként azon kevés játékok közé tartozik, amelyek felé a kezdetektől erőteljes társadalmi elvárásokat fogalmazunk meg, sőt: Barbie-t egyfajta küldetéssel ruházzuk fel. Azt szeretnénk, hogy olyan aktuális, követhető és inspiráló viszonyítási pont legyen, aminek a segítségével izgalmasabb, igazságosabb és egyenlőbb világot álmodhatnak meg maguknak a jövő nőgenerációi. Ez pedig nem kis feladat.

Hatvan év nagy idő

Barbie szerencsére felvette a kesztyűt. 2016-ban sikerült az évtizedek alatt megfogalmazódott kritikák egy jó részére reflektáló, paradigmaváltó kollekciót kiötölni. A Fashionista babák három új testalkattípusban (az eredeti mellett alacsonyabb, magasabb és curvy), hétféle bőrtónussal és 24-féle hajstílussal érhetőek el, ezzel hívva fel a figyelmet a sokszínűségben rejlő értékekre.

A három éve piacon lévő, sikeres kollekciónak a jövőben is lesz bőven feladata. Amellett, hogy (mint ahogy a termékbevezetéshez kapcsolódó kutatásból kiderült) a kislányok kifejezetten keresik a hozzájuk hasonló karakterű babákat, önértékelésük és elvárásaik erősen torzultak: a curvy néven futó, egyébként közepes testalkatú babákat megjelenésükkor ducinak/kövérnek titulálták a karcsú babán szocializálódott gyerekek. 

De jó, hogy nem vagytok egyformák!

A lányok jövője ugyanakkor (bár nem független attól) messze túlmutat a testalkatukkal kapcsolatos elképzeléseiken. Az elkövetkező évtizedek egyik nagy kérdése, hogy sikerül-e a társadalmi berögzüléseket úgy oldani, hogy egyre több, korábban elsősorban a férfiak előtt nyitott pálya legyen elérhető a lányok számára, és hogy ne üdítő kivétel, hanem természetes „jelenség” legyen egy női miniszterelnök vagy kutatóorvos.

A Barbie legújabb, 2019-es kollekcióját egy, a lányok tehetségének kibontakoztatásáért indított programmal (álomkapuprojekt) is megtámogatja, amivel arra törekszik, hogy a nemi szerepekkel kapcsolatos (és korábban a márka által szintén erősített) sztereotípiák felszámolhatóak legyenek. 

Egy nemrégiben végzett, a lányok személyiségfejlődésével kapcsolatos vizsgálat tanúsága szerint a lányok magukba vetett hite hatéves korukra alapjaiban rendül meg, ebben a korban úgy kezdenek vélekedni, hogy a fiúk okosabbak, és egyre kevésbé tartják valószínűnek azt is, hogy számukra inspiráló pályára léphessenek – tudós, repülőgép-pilóta vagy séf válhasson belőlük.

Vagy divatikon, vagy matematikus

A szerepek rossz fixációjára nemcsak a játékipar (lényegesen több a kifejezetten fiúk számára tervezett okosjáték, mint a lányoknak készített), de a szülők is rásegítenek, amikor maguk is jóval kisebb eséllyel vásárolnak lánygyerekeiknek tudományokkal kapcsolatos játékot.  

Pedig, ahogyan a  születésnapi sajtóbemutatón tartott kerekasztal-beszélgetésen dr. Belső Nóra pszichiáter kiemelte:

Idézőjel ikon

a (szerep)játékok nagyon erős hatással vannak a lányok kulturális szemléletére és karrierrel kapcsolatos elvárásaira is.

Ilyen körülmények között Barbie-nak azt kell reprezentálnia, hogy a nőknek igenis van választási lehetőségük. 

A Barbie 2019-es kollekciója, a Signature olyan erős és inspiráló nőket jelenít meg, akik bizonyítják, hogy van lehetőség. A különleges és szokatlan karrierutakat bejáró nők (többek között Scully ügynök, Katherine JohnsonMarni Senofonte, Ibtihaj Muhammad) olyan példaképek, akikre nemcsak felnézni, de akikkel azonosulni is lehet. 

Barbie dönthet arról, mi szeretne lenni

A következő lépés? Barbie világa vélhetően egyre sokszínűbb lesz. A soron következő kollekcióban például kerekesszéket használó és művégtaggal élő baba is lesz, a Role Models-kollekcióban pedig további inspiráló nők babái kapnak helyet. Hogy legyen miből választani. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.