Tradicionális szlovák ételek, melyeket meg kell kóstolnod, ha ott jársz!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

December közeledtével elérkezett a külföldi karácsonyi vásárok felkeresésének az ideje. Mi idén Pozsonyba látogatnánk. A forralt boron túl azonban biztosan megkóstolnánk néhány tradicionális ételt is.

Advent közeledtével ismét megfordul a fejünkben az utazás lehetősége, ugyanis bármennyire szeretjük a Vörösmarty tér forgatagát, kíváncsiak vagyunk arra is, hogy a környező országok hogyan borítják fényárba főtereiket, és vajon jobb forralt bort adnak-e, mint itthon. Mi erre az évre a pozsonyi karácsonyi vásárt ajánljuk, ahol nemcsak puncsillatban és fényáradatban mártózhatsz meg, hanem a helyi gasztronómia rejtelmeiben is. A The Culture Trip tippjeit megfontolva elhoztuk azokat a tradicionális szlovák ételeket, melyeket mindenképpen megkóstolnánk.

Bryndzové halušky 

A Bryndzové halušky Szlovákia egyik ikonikus nemzeti étele. A bryndzové a krémes, helyi brindzát, vagyis juhtúrót takarja, mely szintén az ország egyik különleges csemegéjének számít. Ugyan a környező országokban, például nálunk is készítik, a szlovákok különösen büszkék saját receptjükre. A juhtúró a Bryndzové halušky kompozíciójában a krumpliból készült nudlin kap helyet, melyre néha füstölt szalonna vagy kolbász is kerül.

Sztrapacska
Fotó: Shutterstock

Bryndzové pirohy, azaz juhtúrós pirog

A szlovák klasszikusok közül egy másik ételben is helyet kap a juhtúró, mégpedig a pirogban. A burgonyából készült tésztát megtöltik a brindzával, a tetejére tejfölt csöpögtetnek, és sült szalonnát szórnak. A fogást sokszor kíséri egy zsincsica nevű, juhtejből készült, erjesztett ital. A kefirrajongók biztosan imádni fogják. 

Juhtúrós pirog

Kapustnica, azaz káposztaleves

A káposztaleves Szlovákiában főként karácsonykor kerül az asztalra, de az éttermekben egész évben megtalálhatod. A savanyú káposzta mellett főtt burgonya, gomba, sonka, fűszerpaprika, só és bors kerül a levesbe, melyet szívesen tálalnak frissen sült kenyérrel.

Szlovák káposztaleves

Ismeretlen ismerősök

Nem meglepő, hogy szomszédos ország révén Szlovákiában jó pár ismerős fogásra bukkanhatsz, a különböző recept vagy ízvilág kedvéért ezeket is érdemes megkóstolnod. A gulyást gulášová polievka néven keresd, különböző sporteseményeken biztosan találkozhatsz néhány rotyogó bográccsal. Valószínűleg a gyerekek legnagyobb örömére rántott hús vagy vyprážaný rezeň mellett a sült krumplival tálalt rántott sajt, azaz a vyprážaný syr szintén népszerű étel a szlovákoknál. Ne felejts el helyi sört, vagyis pivót kérni mellé. Egy túra után a Tátrában vagy a Garam mentén biztosan jól fog esni. A vakációd során a tócsiról vagy tócsniról sem kell lemondanod, melyet az éttermekben zemiakové placky néven találsz meg az étlapon. A kürtőskalács eredete örök viták tárgyát képzi. Mi az érdemet Erdélynek tulajdonítjuk, de körülöttünk szinte bármelyik másik országban megtalálhatod. Decemberben biztosan hozzájuthatsz majd Pozsony óvárosában a karácsonyi vásáron.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.