Tulajdonképpen csak abban az esetben számít valamit a címke, ha kizárólag egyetlen márka termékeit vásárolja valaki.
Dr. Lynn Boorady, a New York-i Állami Egyetem oktatója szerint a méretezés ma a márkák marketingstratégiájának szerves részét képezi, a többség csak a saját célközönségük méreteit veszi figyelembe. A célcsoport hiúságát kihasználva ezután alulméretezik egy kicsit a termékeiket, így csábítva vásárlásra a versenyképes méretek által fellelkesített vevőket. A Vox szerint Marylin Monroe 1945-ben még csak 44-es méretű ruhákat hordhatott volna, ma viszont már 38-as (Zara) és 40-es (Topshop) bilétákkal büszkélkedhetne.
Jobb, mint a semmi
Az akkori méreteket egy látszólag minden részletre kiterjedő, a résztvevők méretét nem kevesebb mint 58 különböző adat alapján meghatározó felmérés alapján alakították ki. Az 1939-es felmérésben való részvételért pénz is járt, az eredmények összesítésekor pedig - annak ellenére, hogy feketék is rész vettek - csak a fehér nők adatait vették figyelembe.
Ez a mérettáblázat sem volt tehát sokkal praktikusabb, tulajdonképpen a pénzért nekivetkőző, szegény és alultáplált fehér nők méreteit sikerült csak rögzítenie ugyanis az amerikaiaknak. Arrafelé 1983-ban hajították ki az ablakon a 39-es felmérés adataira épülő rendszert, a méretek pedig rögtön zsugorodni is kezdtek.
A vásárlóink kedvenc számai
Azt, hogy pontosan milyen számok kerülnek a címkékre, manapság az határozza meg a szakértő szerint, hogy milyen számokat szeretnének eldicsekedni a gyártók által célba vett, kiemelt demográfiai csoportok. Addig-addig babrálnak a méretekkel, amíg meg nem találják a legnagyobb eladásokat produkáló számokat. Emiatt van az, hogy sokszor ugyanannak az anyacégnek az almárkái között is hatalmasak a különbségek.
Ezt a három különböző márka, a Zara, a Topshop és a Forever 21 ugyanolyan méretű farmereivel megküzdő voxos lány megpróbáltatásai is jól mutatják: az egyik farmer túl bő volt, az egyik passzolt rá, a harmadikat viszont már be sem tudta gombolni.
