Szelfizett a vonattal, elcsapta. Íme, a legbizarrabb szelfibalesetek!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A vonatok, a hullámok és a szakadékok is szépen szedik áldozataikat Indiában.

A gyönyörű tengerpartjáról híres Goa államban a szelfizés veszélyeire figyelmeztető tiltótáblákat is elhelyeztek a hatóságok, hátha így képesek lesznek megóvni a turistákat, akik a tökéletes képért akár az életüket is hajlandók feláldozni. A tulajdonképpen a legéletképtelenebb példányok leselejtezésére is kiválóan alkalmas „extrémszelfizés” veszélyeire figyelmeztető táblákat azért most helyezték ki a helyiek, mert nemrég két szelfiző turistát is magukkal ragadtak a hullámok Goában.

Jön a hullám

A Guardian szerint mindketten június 17-én haltak meg: kiálltak egy sziklára, majd addig-addig pepecseltek a telefonjukkal, amíg egy nagyobb hullám a vízbe nem sodorta őket.

Jön a vonat

Az évente 6 millió turistát fogadó indiai államban 24 szelfimentes zónát hoztak létre a hatóságok, hogy visszaszorítsák a fotózkodással kapcsolatba hozható halálesetek számát. Erre azért volt ekkora szükség, mert abban a kategóriában messze India teljesít a legjobban a világon: egy felmérés szerint a 2014-2015-ös időszakban 127-en haltak meg szelfizés közben, és az áldozatok több mint a fele indiai volt.

A 76 indiai halálesetet általában közlekedési eszközök, a víz vagy szakadékok okozzák. Az egyik legtöbb halálesetet követelő incidens a Maharastra tavon történt: 10 fiatal pózolt egy csónak szélén, a csónak felborult, a 10 leendő Facebook sztár közül pedig csak hárman élték túl a mutatványt.

De a vonatokkal és a szakadékokkal is meggyűlik néha a szelfizők baja. Egy indiai férfit egy vonat sodort magával, a képernyő alapján úgy tűnik nem sikerült ugyanis belőnie, hova kéne állnia, egy brit és egy ausztráliai turista pedig egy szikláról zuhant le nemrég, valószínűleg szintén fotózkodás közben.

Jön a hód

Ennél talán csak annak a pecásnak az esete furcsább, aki azután vérzett el, hogy megharapta egy fotogén, de agresszív hód.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.