Minek egy háromnegyed évesnek sütemény?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van az úgy, hogy a nagyobb testvért, vagy a szülőket másoló kicsi csak azért is követeli magának. Ilyenkor tökéletes megoldás a céklás banános bababrownie. Az Édes Pofa bloggere, Dénes Dóra mutatja, hogyan készítsd.

Jogos a címben feltett kérdés. Sem az édességevés szokását, sem a kifejezett édes ízeket nem kell, hogy ebben a korban meghonosítsuk. De van az a helyzet, amikor a szülőket, vagy a nagyobb testvér(eke)t a nassolási vágy erősen trenírozza az itt és mostban lenni, és az őket utánzó Zs-generáció követeli, hogy neki is jusson abból a puha sötétbarna kockából, amit az emberek olyan szenvedéllyel tolnak az arcukba. Pont ilyen helyzetekre jó ez a mindenmentes rostforrás, ez az édes ártalmatlanság.

A brownie-ban van tojás, liszt, cukor, vaj és nem elhanyagolható mennyiségű csokoládé. Kétségkívül túlzó ezt az elnevezést használni olyan utánzatra, amiben ezek egyike sem szerepel, de például nálunk a kisöccs már a hozzátáplálás kezdetén azokat az ételeket szemelte ki magának, amit mi ettünk, vagy ami arra feltűnően hasonlított. Ezért aztán a felnőtt ételek babaverzióit fejlesztgettem a kedvéért, a korának megfelelő alapanyagokból.

Azóta, hogy 1896-ban Fannie Merrit Farmer receptgyűjteményében megjelent a legelső brownie recept, hatalmas diverzitásról tett tanúbizonyságot ez a desszert. Állítólag több úton is ugyanerre az eredményre jutottak anno: volt, aki csokis kekszet szeretett volna készíteni, de a kelleténél kevesebb lisztet használt, volt, aki csokis piskótát kevert, de kifelejtette belőle a sütőport. Azóta rengeteg brownie-kísérletet hitelesítettek a gasztroblogok, az utóbbi években hódítanak a batátás, céklás, cukkinis, banánnal édesített változatok is, nálunk a magokból készült nyers verzió is megy, nem eretnekség növényi rostokkal turbózni a süteményeket.

Fotó: Édes Pofa

Ha gyerekekről van szó, akkor a kakaó bevezetését nem érdemes elsietni (leghamarabb egyéves korban ajánlják, de koffeintartalma miatt még lehet vele várni). Addig is karobbal lehet helyettesíteni, ami ad egy kis kakaós hangulatot. A szentjánoskenyérfa terméséből készült por nem tartalmaz élénkítő alkaloidot, ellenben antioxidánst igen, ami a csokoládéban is van. Nem allergizál, és első reklámarca igen régi motoros: a legenda szerint Keresztelő Szent János a fának a termésével lakott jól sivatagi bolyongásai alatt.

Ennek a sütinek is lehetnek az életkornak megfelelő változatai, a tojás egyéves kor után, a kakaó kicsit később beléphet, az olajos magok is, a liszt és a vaj pedig egyéni toleranciának megfelelően. Ez most a hozzátáplálás idején is kínálható, allergénmentes változat, magas rosttartalma miatt kilenc hónapos kortól ajánlható. A mennyiségeknél egy szimpa babaverziónál többet adtam meg, mert esélyes, hogy a nagyobbak is megkóstolják.

A cikk folytatását és a bababrownie receptjét az Édes Pofa blogon találod, további más csodás, legkisebbeknek is adható édességekkel együtt. Kattints ide érte!

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Édes Pofa
Édes Pofa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.