Műfajtól függetlenül bírom az olyan koncerteket, amik visszahoznak egy életérzést, amiken önfeledten lehet nosztalgiázni és minden alkalommal beismerni: többször kellene ilyen bulikba eljárni – akár egy eldugott kis kocsma élőzenés estjéről, akár egy nagyszabású koncertről vagy fesztiválról van szó. Szerencsére idén sincs hiány legendás előadók koncertjeiből; többek között Lenny Kravitz, Roger Waters és a Judas Priest is Budapestre látogat a nyáron, a FEZEN-en idén is kedvemre való a felhozatal (helló, Richie Kotzen, helló Mr. Big!), és persze az “újra magára találó” kategóriában is van egy-két banda, akikre nagyon kíváncsi vagyok.
Metallica – Budapest Papp László Sportaréna, április 5.
Jó hír a magyar Metallica-rajongóknak, hogy már csak néhányat kell aludni a WorldWide turné várva-várt budapesti koncertjéig, amire már tavaly ilyenkor, röpke három óra alatt el is fogytak a jegyek. Bőven lenne igény arra, hogy a thrash metál titánjai ismét a 40 ezer férőhelyes Puskás Ferenc Stadionban zúzzanak, a zenekar azonban ezúttal nem stadion-, hanem arénaturnét hirdetett meg. Mindenesetre sanszos, hogy sem a színpadi produkcióban, sem a számlistában nem fogunk csalódni, már csak azért sem, mert bár az elmúlt nyolc év volt a leghosszabb csönd a zenekar életében, a Hardwired...to Self-Destruct című, dupla CD-n megjelent albumra nagyon is megérte várni.
A banda végre hozza a régi formáját, a lemez pedig azt az oldszkúl hangzásvilágot, amire a fekete album óta várunk. A klasszikus slágerek mellett a Hardwired, az Atlas, rise!, a Now that we're dead vagy az Amy Winehouse-nak dedikált Moth into flame csak néhány nyomós érv az ígéretes koncert mellett. De az sem kizárt, hogy Hetfieldék tartogatnak meglepetéseket, az európai turnén ugyanis volt már rá példa, hogy a koncert előtt néhány órával variáltak a számlistán.
Billy Idol – Budapest Park, július 2.
A ‘80-as évek egyik legnagyobb punkrock bálványa jelenleg is aktívan turnézik állandó partnerével, a gitáros Steve Stevens-szel, és több mint egy évtized kihagyás után Budapestre is visszatérnek egy önálló koncertre.
Szögezzük le, Billy Idolt elsősorban nem a hangjáért kedveljük, sem azért, mert az elmúlt másfél évtizedben olyan sokat tett volna le az asztalra. Hanem leginkább azért, mert nélküle sokkal szürkébb lett volna a ‘80-as évek. Mégiscsak ő ismertette meg Amerikával a brit punkzene glam-verzióját, néhány év leforgása alatt pedig a punk új hullámain lovagló kis herceg igazi popjelenséggé vált. Sokak szemében Billy ma már inkább egy bohóc, mint zenész, aki iránt az időről időre jelentkező nosztalgia tartja életben az érdeklődést. De védelmére szóljon, hogy azon kevés zenész közé tartozik, akik a váltás, az átalakulás ellenére meg tudták őrizni művészi integritásukat és hitelességüket. Az pedig már csak hab a tortán, hogy hatvankét évesen is ugyanaz az életerő és lendület árad belőle, mint amikor a Generation X nevű punkegyüttes frontembereként megismerte a világ. Persze Stevens ikonikus gitárjátéka nélkül sem lenne kerek a buli. Az megvan, amikor olyan hangokat ad ki abból a hangszerből, mintha lézersugarakat lövöldözne?
A banda utoljára 2014-ben jelentkezett új anyaggal, kilenc év után a Kings & Queens of the Underground volt az első nagylemeze (ami egy-két érdekesre sikeredett nótát leszámítva egész jó lett), de bizonyára olyan slágereket sem hagynak otthon, mint a White Wedding vagy a Dancing With Myself. Aki bújt, aki nem, én megyek!
És ha már a Budapest Parknál tartunk, örülhetnek a Queens of The Stone Age rajongói is, mert Josh Homme és csapata a tavaly augusztusban megjelent nagylemezükkel, a Legjobb Rock Album kategóriában Grammy-jelölt Villains-szel érkeznek hozzánk, ezúttal headliner fellépőként.
Guns N' Roses – Chorzów (Lengyelország), Stadion Śląski, július 9.
Tizenöt évvel ezelőtt, amikor még lázadó tinédzserként a Guns N' Roses ‘92-es VHS koncertfelvételeire tomboltam, nem hittem volna, hogy valaha élőben is látni fogom őket; a Chinese Democracyval pedig jóformán örökre elsirattam azt a felállást és hangzást, ami számomra az igazi Gunst jelentette. Ki gondolta volna, hogy a sok balhé után az Axl-Slash-Duff triót - Dizzy Reed-del kiegészülve - még láthatjuk együtt zenélni? De még hogy! A tavalyi európai turnén már bizonyítottak a fiúk, úgyhogy az ideit mi sem hagyhatjuk ki. Ezzel a nagy visszatéréssel újabb izgalmas fejezetéhez ért minden idők egyik legnagyobb, legfurcsább, legeredetibb és legvadabb rockzenekara, akik a pop-metal, a glam, a blues és a punkrock szókimondó, megalomániás elegyével és persze botrányaikkal a rock and roll rég letűnt aranykorának - a dekadencia, a politikai inkorrektség veszélyes korának - főszereplőivé váltak.
Ahogy elképzelem, hogy ősrajongók tömegében elvegyülve várom, hogy felcsendüljön a Civil War vagy a Nightrain emlékezetes riffje, vagy hogy Slash rázendítsen a November rain szólójára, a libabőröm is libabőrös lesz! Tény, hogy Axl hangja már nem a régi, de ha a banda csak a felét is hozza annak a nyers energiának és sajátosan piszkos rock and rollnak, ami megragadja és visszarepíti a közönséget a ‘80-as, ‘90-es évek világába, én boldogan térek haza.
Bár a Guns N' Roses most sem jön házhoz - Lengyelországban lesz a turné hozzánk legközelebb eső koncertje -, az utazással járó logisztikát simán rábízhatjuk a Todira is, így nekünk csak annyi a dolgunk, hogy felpattanjunk a fanatikusok tucatjait szállító buszok egyikére és élvezzük a kiruccanást.
