Feszengj úgy, mint Katalin!

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha erre a hét dologra odafigyelsz, te is a királyi teadélutánjaidról leszel majd híres.

A királyi etikett szakértője az Elle kérésére összegyűjtötte, mik azok az apró, és általában groteszk módon idejétmúlt és esetleges szabályok és hagyományok, amelyek betartásával akár egy átlagos állampolgár is karót nyelt, kényszeres androiddá változtatható.

Fotó: Chris Jackson / Getty Images Hungary

Mindig küldj meghívót

Az etikettszakértő szerint természetesen nincsen királyi zsúr meghívók nélkül. Amelyeken az összejövetel végét is ajánlott feljegyezni, hogy pontosan tudják a királyi család vendégei, mikor kell hazakotródniuk.

Két puszi, kemény kézfogás

Katalin a kemény kézfogásáról is híres egyébként, bár köszöntés terén talán inkább a puszilkodás irányának rögzítése a legmeglepőbb alszabály: puszit mindig a jobb arcféltekére nyomjunk először, csak ezután haladjunk tovább baloldali orcák irányába.

Fotó: Bradley Kanaris / Getty Images Hungary

Aktivizáld magad

Egy igazán jó háziasszony arról ismerszik meg a szakértő szerint, hogy igyekszik minél több embert minél gyorsabban bemutatni egymásnak, és egy-egy lehetséges közös témával is ellátja az egybegyűlteket, mielőtt tovább libbenne egy másik csoporthoz.

Cikkcakk hercegnő és a Cambridge-i Kereszt

Amennyiben hosszú ideig ülnie kell a háziasszonynak, e közül a két üléstípus közül illik választania. „Egy tojásnyi” helyet illik hagyni a szakértő szerint az ember háta és a széktámla között, és egyenes felsőtesttel, a talajjal mindig érintkező talpakkal, a padlóval párhuzamos állal kell ülni. Egymásra pakolt lábak (ez a kereszt) esetében is érintkeznie kell egyébként a padlóval a lábaknak. Ha pedig egymás mellett vannak az ember lábai, illik megdönteni őket egy kicsit. Hogy miért? CSAK!

Fotó: Chris Jackson / Getty Images Hungary

„Három falat, leteszem. Három falat, leteszem.”

A királyné mindig csak három (maximum négy!) falatot helyez az arcába, utána megpihen és leteszi az evőeszközeit. Ha pedig levesezik, sosem maga felé billenti a kanalát, amikor megtölti folyadékkal. Ez fontos!

Ne mondd ki, hogy „pisi”

Vagy hogy vécé. Csak helyezd az asztalra a szalvétád, állj fel és huss! Mert szalvétát persze mindenki hajtogat az ölébe, méghozzá úgy, hogy félbehajtja őket. A hajtás pedig a törzshöz közeli oldalon kell hogy legyen… Látom, mit csinálsz Ervin! FORDÍTOD MEG AZT A SZALVÉTÁT!

Teáscsészét csak csippenteni

A teáscsésze fogantyúján szigorúan tilos átbújtatni az ujjunkat, azt csak úgy felcsippenteni lehet. Ha viszont kávét iszol… igen, eltaláltad, KÖTELEZŐ átbújtatni egy ujjat. További furcsaságok itt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.