Gyorshajtáscsapdák az M3 bevezetőn - van remény

Olvasási idő kb. 3 perc

A Budapest Közút nem csak válaszolt a felvetéseinkre, de intézkedett is: ígéretet kaptunk a rendezésre.

Az M3-as autópálya bevezető szakasza nem csak az északkeleti országrész Budapestre tartó forgalma, de a főváros agglomerációjából (illetve az elővárosokba) ingázók miatt is népszerű útvonalnak számít. Ahogy arról egy korábbi cikkünkben is írtunk, mindaddig nincs is semmi probléma, ameddig az ember beér Budapestre - pontosabban amíg el nem halad újpesti lehajtó, illetve felhajtó mellett. Az M3-M0 csomóponttól érvényes 100 km/h-s korlátozást egyszer ugyanis feloldja a lehajtó, majd egy Budapest-tábla után egy gyors 80-as következik. Ezt néhány tíz méterrel odébb a felhajtó megint feloldja, onnan pedig a következő 70-es tábláig (ami egyébként a Szerencs utcai 50-es kereszteződéshez hivatott lassítani a forgalmat) 50 a megengedett. 

Fotó: Pető Attila

Az abszurd forgalmi helyzet elemzésében és kibogozásában Pető Attila KRESZ-szakértő volt segítségünkre, de természetesen az érintett szakasz forgalomtechnikai jelzéseiért felelős szervet is felkerestük. A Budapest Közút Zrt. tájékoztatásában nem csak a táblák kihelyezését illetően szolgált magyarázattal, de ígéretet is kaptunk a helyzet rendezésére. Megkeresésünkre küldött válaszukat az alábbiakban módosítás nélkül közöljük: 

Az M3 autópálya bevezető szakaszának forgalmi rendjével kapcsolatos megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk.

A jelenleg érvényben lévő KRESZ szabályok értelmében (14.§ (8)), amennyiben a lakott terület kezdete jelzőtáblával egy oszlopra helyeznénk ki a sebességkorlátozás jelzőtáblát, abban az esetben az egész Budapest területére érvényes lenne. Emiatt a 80 km/h-s sebességkorlátozás a Budapest tábla után került kihelyezésre, hogy a járművezetők számára megfelelően észlelhető legyen, így ettől a hármas jelzőtáblacsoporttól (főútvonal-autópálya vége-lakott terület kezdete) olyan távolságra, hogy azt ezen egymásra helyezett jelzőtáblák ne takarják ki.

Annak érdekében, hogy e jelzésrendszerbeli anomália megszűnjön, a jelzőtáblákat sorrendjében az alábbi módosítást eszközöljük.

A 80 km/h-s sebességkorlátozás, az autópálya vége és a főútvonal jelzőtábla kerül egy oszlopra és csak ezt közvetően kerül kihelyezésre a lakott terület kezdete, azaz a „Budapest” jelzőtábla, mivel a KRESZ alábbi pontja értelmében a sebességkorlátozást a lakott terület kezdete jelzőtábla nem oldja fel.

„14.§ (6) 82  Az (1) bekezdés c)-g) pontjában említett jelzőtábla hatálya a táblánál kezdődik és a következő útkereszteződés kezdetéig tart, kivéve, ha a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla ennél rövidebb távolságot jelöl meg, vagy a (7) bekezdésben említett jelzőtábla a tilalmat előbb feloldja. A vasúti átjáró előtt a 90., 91., 92. vagy 95. ábra szerinti veszélyt jelző táblával együtt elhelyezett, az (1) bekezdés d) pontjában említett jelzőtábla hatálya a vasúti átjáró kezdetéig tart.”

A Szentmihályi úti felhajtó után a 80 km/h-s sebességkorlátozó jelzőtábla kihelyezéséről is intézkedtünk.

A megvalósítás - érthető okokból - természetesen nem megy egyik napról a másikra, ezek után azonban joggal bízhatunk abban, hogy az M3 bevezetőt érintő fenti anomáliák előbb-utóbb mégis csak megoldódnak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Terebélyes Tibor
Terebélyes Tibor
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.