10.000 dollárt és smaragdot talált a festményében egy szerencsés műkedvelő

Olvasási idő kb. 2 perc

A Vice szerzője 88 dollárért (22.500 forint) vásárolt egy absztrakt festményt, amihez többek között egy jó adag készpénzt és smaragdot is felhasznált a művész.

Véletlenek sorozata vezetett egyébként a már pár nap múlva busásan megtérülő befektetéshez. A Los Angeles-i Gabba galéria mellett elsétáló Justin érdeklődését alapvetően az épp a galéria előtt, a járdát festékszóróval dekoráló tulajdonos keltette fel. Beszélgetett kicsit a tulajjal, aztán betért, hogy szemügyre vegye a másnap nyíló kiállítás darabjait. Valószínűleg ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy vásároljon is, a festmények nagyjából 100.000 forintos ára ugyanis elriasztotta az amatőr műkedvelőt, aki az utolsó pillanatban azonban mégis felfedezett egy olcsóbb képet, ami csupán alig több mint 20.000 forintot kóstált. Ráadásul ismerte is a szerzőt Justin, aki szimpatikus is volt neki, ezért döntött tehát végül úgy, hogy megveszi a képet – írja a Vice

"Drágakövek, meteorüveg, kvarc..."

A kiállításmegnyitón aztán találkozott is a művésszel, Ruby Hearttal, aki megkérdezte tőle, elolvasta-e egyáltalán a festményhez felhasznált anyagokat részletező ismertetőt. A kollázs ugyanis szemlátomást dagadozott a felületre csavarozott lemez alá zsúfolt dolgoktól. „Drágakövek, meteorüveg, kvarc, készpénz, zab, fa stb” – állt a kép ismertetőjén.

Karácsony

Egy héttel később, a kiállítás végeztével aztán visszatért a galériába az azóta tűkön ülő Justin, aki közben a festő Instagram posztjára is felfigyelt, amin a festmény látható, méghozzá a következő felirattal: „Amikor 10.000 dollárt rejtettem egy festménybe.” A nagyjából 2 és fél milliós haszonban reménykedő festménytulajdonos a művész és a galéria alkalmazottjai szeme láttára el is kezdte lecsavarozni a festményt borító lemezt, és bár végül háborítatlanul hagyta a festménybe gyömöszölt, most már az ő tulajdonában álló tárgyakat, azért felmérte a terepet.

És egy kis vér

Ahogy azt Ruby később elmondta Justinnak, a festményhez a művész 2009-ben elhunyt nagyapjának gyűrűjéből származó gyémántdarabok, az általa különböző bányákból összegyűjtött kristályok, egy meteor maradványai, különböző gyógynövények, sör, bourbon, sőt még vér is került a lemez alá, Ruby ugyanis megvágta magát valamivel a mű összeállítása közben.

Nem bánná persze amúgy azt sem, ha az ilyen szenzációhajhász mutatványoknak köszönhetően még életében megismernék a nevét, Rubyt azonban saját elmondása szerint inkább az motiválta, hogy sokkoljon az attrakcióval egy lelkes és mit sem sejtő műkedvelőt. A történetet és a művésszel készült interjút itt lehet teljes egészében megtekinteni. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Ico
Ico
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.