Vajon milyen meztelen női test népszerű a Time Square-en?

Olvasási idő kb. 1 perc

A „kísérlet” során arra voltak kíváncsiak a Daily Mail-nél, vajon hogyan reagálnak az emberek a Time Square-en fel-alá kolbászoló, némi absztrakt testfestéktől eltekintve pucér nő látványára.

A Daily Mail által levetkőztetett, majd egy testfestő, Andy Golub által kipingált nők New York-i sétája során persze főleg a terebélyesebb hölgyet kritizálták az emberek. A duci hölggyel, Nicole-lal szemben jóval elutasítóbb emberek „csúnyának”, sőt undorítónak találták a performanszt, sőt akadt olyan férfi is, aki őszintén kimondta, hogy bár nem tetszik neki a dolog, egy fiatalabb és szebb hölgy látványára valószínűleg máshogy reagálna. 

A cickányok elfogadóbbak

Természetesen nem mindenki reagált ennyire ellenségesen, egy cickánynak öltözött nő például kifejezetten pozitív hangnemben nyilatkozott a dologról, szerinte „csodaszép dolog így ünnepelni az emberi test szépségét.” (Akkor meg miért öltözött rágcsálónak?) Mások Nicole bátorságát méltatták, igaz azt kiemelve, hogy még ezt a „tökéletlen” testet is van mersze felvállalni. Valószínűleg a testfestők is őt választanák persze, hisz a nagyobb felület ebben az esetben egy-egy monumentálisabb triptichon felskiccelésére is alkalmat biztosít a szerzők számára.

Persze Irina, a karcsúbb hölgy köré nagyobb számban gyűltek a műsort egyszerre jóval érdekesebbnek találó fotósok és bámészkodók, sőt volt olyan férj is, aki a feleségének is bevallotta, hogy őt bizony nem érdeklik különösebben az absztrakt pacák, legalábbis akkor nem, ha ilyen szép testen látja őket szembe jönni. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.