Chelsea Clinton már megint AZT a cipőt vette fel valahova

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Chelsea Clinton meglehetősen frappáns magyarázattal vágott vissza a Daily Mail cipőnácijainak vádjaira.

Legalább négyszer

Kétszer, háromszor, tavaly is, össze sem lehet számolni. A natúrszínű magassarkút viselte Chelsea amikor a demokraták hivatalosan is Hillaryt választották elnökjelöltnek, ahogy aznap is, amikor Hillary elvesztette a választásokat. A Daily Mailnek pedig természetesen fel is tűnt mindez, még a „takarékos anya” „lehasznált” cipőjének sarkáról is leközöltek egy közelit, sőt, ha már lendületbe jöttek, Chelsea férjének szintén viseltes cipőiről is közöltek fotót. Clinton azóta reagált is a vádakra, és megindokolta, miért viseli olyan gyakran a kérdéses lábbelit. 

Idézőjel ikon

This made me laugh. Hard. Then I realized I'm wearing the same shoes again today. So I laughed harder! https://t.co/39yxVbbVvg
— Chelsea Clinton (@ChelseaClinton) June 7, 2017

Négy hónappal ezelőtt is felvette!!

A válasz sokakat meglephet: Chelsea azért viseli olyan sűrűn a cipőt, mert „kényelmes.” Az Allure azóta azt is kiderítette, hogyan kophattak el ilyen gyorsan a magassarkúk: szerintük mindez annak a következménye, hogy a cipők újra meg újra kapcsolatba kerülnek a talajjal, minden valószínűség szerint az ún. „járás” során. Ez mindenesetre intő jel lehet azoknak a sztároknak és tévés személyiségeknek, akiknek kimondott célja, hogy elkerüljék a Daily Mail szégyenfalát: úgy tűnik négy hónap a kritikus intervallum, ennél mindenképp többet kell várni azzal, hogy valaki újra felvegyen egy ruhát.

A szegény ember Clintonja

Valószínűleg jól is jött persze a híresen pénzsóvár és harácsoló Clinton klán számára, hogy ezután legalább a lányukkal szimpatizálni kezdenek majd a földhözragadtabb politikusokat preferáló szavazók, így talán gyorsabban feledésbe merül, hogy a beszédeiért gigantikus összegeket elkérő, és bárkitől el is fogadó Bill állítólag még Észak-Koreában, és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is „fellépett” volna, ha erre engedélyt kap. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.