Milliókat érnek a régi Ikea bútorok az árveréseken

Olvasási idő kb. 2 perc

Érdemes megunt székek és asztalok után kutatni a padláson vagy a garázsban!

Míg a divatvilágban az Ikea ‘Frakta' szatyortáskája megy nagyot, addig az aukciósházak rekordárakon adnak túl a svéd bútormárka pár évtizeddel ezelőtt piacra dobott, otthon összeszerelhető bútorain. Tehát jól jár, aki nem lomtalanította ki megunt Ikea cuccait, mivel a Barnebys és a Bukowski árverésein akár 50 ezer fontot, nagyjából 17,8 millió forintot is adnak egy használt darabért.

Ez az Erik Wörtz által tervezett zöld szék az aukciók legnépszerűbb darabja, 1500 fontot, kb.534 ezer forintot is megadnak érte a gyűjtők.
Fotó: barnebys.com

“A vintage Ikea bútorokra nagyobb a kereslet, mint valaha. Tavaly volt egy nagy bumm és ez érezhető most világszerte“ – mondta a Barnebys társalapítója, Pontus Silfverstople, aki hozzátette, hogy az ugrásszerű növekedés másik oka az, hogy okos üzleti lépés volt az Ikea alapító, Ingvar Kamprad részéről, hogy híres dizájnereket vont be a tervezésbe.

Az Ikea 1700-as sorozatának bestseller darabja az összecsukható ‘Bergslagen’ asztal, amiért 2275 fontot, kb. 809 ezer forintot csengettek ki az aukción.
Fotó: barnebys.com

“Sok mai Ikea termékkel ellentétben a régebbi bútorok nagyon jól kiállták az idő próbáját. Amikor egy új generáció pénzügyileg stabillá válik és elkezd árverésekre járni, akkor eleinte általában olyan dolgokat vásárol, amiket gyerekként látott maga körül” – állítja a jelenségről a szakember.

A vállalatot az akkor 17 éves Ingvar Kamprad alapította 1943-ban és kezdetben írószereket, bizsukat, órákat, nejlonharisnyát illetve pénztárcákat árult, bútorokkal csak 1947-től kezdett el foglalkozni. Saját formatervezésű bútorok árusításába 1955-ben vágtak bele, az első Ikea áruházat pedig 1958-ban nyitották meg Svédországban, ami viszonylag kis léptékben fejlődött az első 15 évben, majd 1973-ban Skandinávián kívül is megnyitották üzleteiket, ez a húzás pedig meghozta számukra a világsikert. A 392 üzlettel piacon lévő márkát a világ egyik legnagyobb bútorkiskereskedőjeként tartják számon.

Az 1956-os tervezésű ‘Q56’ fotelért átlagosan 875 fontot, kb.311 ezer forintot fizetnek az árveréseken.
Fotó: barnebys.com

Tényleg elképesztő, hogy van, aki hajlandó volt 50 ezer fontot, kb. 17,8 millió forintot kiadni az Ikea 40-es években tervezett, ‘Clam' vagy ‘Mushroom' névre keresztelt székéért.

Ezért a szekrény-könyvespolc retro szettért 3 ezer fontot, kb. 1 millió forintot fizetett egy Ikea rajongó. A formát egyébként a lapra szerelt bútorok atyja, Gillis Lundgren tervezte az 1950-es években.

Karin Mobring ‘Amiral’ fantázianéven futó széke a hetvenes évek egyik legkeresettebb terméke volt az Ikeában. A bőrrel kombinált fémvázas székre 875 fontért, kb.311 ezer forintért csapott le egy rajongó.

Ezért a Verner Panton által tervezett élénk színű ‘Vilbert Chair’ nevű székért 675 koronát, kb.21 ezer forintot kértek 1994-ben, ma 700 fontot, kb.249 ezer forintot is megadnak érte az árveréseken.

Az Ikea 1700-as sorozatának része a kissé konzervatív hatást keltő 'Nejlika' porcelán étkészlet, amiért valaki 1180 fontot, kb.419 ezer forintot is hajlandó volt fizetni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.