A divatblogok cikkeinek nagy részéből hiányzik mindennemű kontextusba emelés, hasznosság vagy kommentár - mégis elovassuk.
„10 akármicsoda, amire feltétlenül szüksége van”, vagy éppen az aktuális évszak egyszerűen nélkülözhetetlen szájfényei, vagy 5 ruha, ami nélkül nem élet az élet. Ismerős? A divatblogok és különböző online magazinok hívószavai. Nem elég, hogy amúgy is sokkal több időt töltünk sminkeléssel mint év(tized)ekkel ezelőtt. (Érdemes végigböngészni a jelenleg használt termékek listáját, talán szégyen-gyalázat, de van több, amiről azt se tudom, micsoda. És egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy átlag nő ennyi kütyüt magára ken.) Folyamatos pénzköltésre sarkallnak, sarkallnának ezek a bejegyzések, tartalmak minket, ami mellett még értékítéletet is sugallnak. Hisz hogy lehetne valaki divatos, hogy merészelheti annak hívni magát, ha egyszer nem az a kabát van rajta, ami márpedig a szezon „must have” kabátja? Egyfajta „szégyelld magad”-érzést keltenek az olvasóban, hogy lehetetlen, hogy ezek nélkül trendinek kiáltsák ki magukat.
A The Fashion Law jól összeszedte, miért is butítanak el minket a divatblogok:
- A divatblogok cikkeinek nagy részéből hiányzik mindennemű kontextusba emelés, hasznosság vagy kommentár (én még hozzátenném a kritikai érzéket is, bár azt részben fedheti a kommentár).
- Szponzoráltak, egyszerűen átvett sajtóanyagok. Tehát nem a jót tükrözik, hanem azt, akinek pénze volt erre – ez pedig nem feltétlenül a minőségi, a fenntartható, ami „örök befektetés”.
- „Hírt” generálnak valójában triviális dolgokból (Ehhez pedig hozzátartozik, hogy nem foglalkozunk olyan dolgokkal, amik valójában fontosak lennének.)
Ezek a hangzatos címek csalókák: valóban majdnem elsírjuk magunkat, melyik celeb miben parádézott/vásárolt/sétált? Tényleg el sem hisszük, és tényleg megváltoztatja az életünket, ha egy új nyakláncot veszünk, valamint kardunkba dőlünk és vigasztalhatatlan, mély depresszióba zuhanunk, csak mert egy celebpár szakított? Értelmet ad az életünkben bármelyik bloggerlányka új szettje, ami kreativitásban semmivel sem több, mint a fast fashion üzletek kirakata? (Bocs!) Mindenesetre kattintunk, mert hát mi van, ha tényleg megváltoztatja az életünket az adott kontent? (Nehogy lemaradjunk!) A rossz hír pedig: a Facebook dolgozik a hírfolyam algoritmusán, hogy leszorítsa a kattintékony címeket generáló oldalakat.
Na de nézzük a másik oldalt: Milyen ezeket megírni? Demotiváló? A szerző, szerkesztő szellemi kapacitását nem feltétlenül aknázza ki. Nem is vagyok jó címadásban. A szerkesztő az elején folyamatosan rászól az emberre (Egy idő után már működik egyfajta öncenzúra, megtanul az ember az Olvasó fejével gondolkodni) hogy „el kell az olvasónak”. Miközben mindenhonnan azt a visszajelzést kapja vissza az ember, hogy „erre van igény”, erre kattint a többség. Tényleg az érdekli az embereket, ki villantotta meg és mijét valamelyik díjátadón? Ez okoz örömet, hogy ezen csámcsogunk. Vagy ez ugyanolyan, hogy attól még nem vagyunk szellemileg a Zs-kategóriás amerikai vígjátékok szintjén, mert azt nézzük, csak egyszerűen „kikapcsol”? A szórakozás valahol kizárja az okosodást, az agymunkát és jólesik csak röhögni vagy éppen szörnyülködni valamin?
Ostobává talán nem tesz minket a divatblogok olvasása, de okosabbá sem. Legfeljebb az önbizalmunknak árt, hogy „sem ilyen vékonyak és szőkék”, „sem ilyen vastag pénztárcájúak” nem vagyunk. Persze nem mindenki érzi csúnyának és kövérnek magát attól, hogy fittness-modelleket követ Instagramon, akik pár héttel (na jó, hónappal) a szülés után kockásabb hassal pózolnak, mint valaha. A divatblogok meg online divatoldalak követése valahol egy „guilty pleasure” és igenis fenntartásokkal kezeljük? Szeretném azt hinni.
