Olyat tesz a Wink, amilyet még nem láttunk

Zanza!

Ha ön is a 90-es években volt fiatal, biztos hallott már a márkáról: Wink. Ha így névről nem annyira ismerős, a logóról talán már az lesz:

Nekem abszolút ismerős, ugyanis nálunk a 90-es években az osztályban az viselt Winket, akinek nem telt Nike-ra. Ha önben nem így maradt meg ez a cipőmárka, annál jobb, de én nagyon meglepődtem, amikor tavasszal a Deak tér közeli Fashion Streeten nyitott új boltot a Wink, mely nyilvánvalóan sikeres márka, jelenleg is rengeteg üzletben jelen van, egyre több márkaboltjuk van és az Asia Centerben is szembejönnek a cég termékei. 

A név alapján nem is sejtenénk, hogy magyar márkáról van szó, pedig ez az igazság! És az, hogy a Wink két éve úgy döntött, kikupálódik és a sportos, olcsó vonal mellett kifejezetten dizájnos, szép, ignyesen elkészített, minőségi anyagokból álló kollekciókat árul szuperül megtervezett belvárosi üzletekben.

A logó marad, az ár változik

Erős váltás: az eddigi sportos, évtizedek óta kifejezetten olcsó cipők helyett most ugyanazzal a logóval 18-20 ezer forintos cipőket kell eladni, miközben sokak fejében a cégnév nem éppen a kifinomult dizájnnal kapcsolódott össze. Innen szép nyerni, mondhatnánk, és a Wink mindent meg is tesz, hogy nyerjen: az üzlethelyiségeket sztárdizájnerek tervezik meg, a cipőkollekcióba MOMÉ-s tervezőket és bloggereket vonnak be, a reklámanyagokat profin, ízlésesen fotózzák.

"A Wink márka több mint húsz éves sikeres működésének alapja a közepes árszintű “basic” vonal. Ezeknek az átlagos utcai- és sportcipőknek a magyarországi keresletét az elmúlt években nagyban befolyásolták az elszaporodó külföldi cipőáruház láncok. Több tényező is indokolttá tette, hogy változtassunk az eddigi üzletpolitikánkon. 3 éve, amikor Zifeng (a tulajdonos fia és utódja, a szerk.) elkezdett a cégben dolgozni, egy teljesen új szellemiséget hozott. Új cipőtervezőkkel, táskatervezőkkel és építészekkel kezdtünk el dolgozni, aminek az eredménye ma már kézzelfogható az új üzleteinkben. Teveink közt szerepelnek különböző jellegű kollaborációk külsős művészekkel, tervezőkkel. Macovei Kitti a házon belüli tervezőnk, az ő táskakollekciója a Geom, Csalár Bencével pedig épp a napokban hozunk ki egy közös mini kollekciót" – mondta el a Díványnak a purchasing-menedzser, Dobrogyinszki-Gulyás Klára.

Nem bíznak az időre mindent

Az új – Oktogonon lévő – üzletben kialakított összkép annyira elüt a "régi" Winkétől, hogy még az is felmerült bennünk, talán nem is ugyanaz a két cég, csak a név egyezik. A komoly és kihívásokkal teli váltásról megkérdeztük a Wink marketingesét, Borsi Zsoltot is:

"Röviden: komoly feladat újrapozicionálni az emberek fejében a márkát. Egy kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy a vásárlókban tudatosuljon, hogy a sokáig főként sportcipőket forgalmazó cég most egyedi, kisszériás fashion termékeket árul. Magyarországon még az is szokatlan, hogy minden üzletet belsőépítész tervez, így mindegyik enteriőrje egy picit jobb vásárlási élményt biztosít. Ami a régi Wink üzleteket illeti, volt, amelyik bezárt, van, amelyikből outlet lett, és több új helyszínen nyitunk üzleteket. Amellett, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk mind designban, mind márkaépítésben a prémium kollekcióra, létezik továbbra is a basic kollekció, amiből nem lehet azonnal kivonulni" – árulta el Borsi.

"A basic vonalnak megvan a saját közönsége, sokat gondolkoztunk azon, hogy mit kezdjünk vele. Így, hogy megmarad, nehezebb a dolgunk. Nyilván könnyebb lett volna az egész márkának új nevet adni, mert akkor nem asszociál senki a régi márkára, de én azt remélem, hogy a megjelenés és a termék magáért beszél! Manapság én azt érzem, hogy nem feltétlenül azt nézzük, hogy milyen név van egy terméken, hanem hogy milyen a termék maga!" – teszi hozzá Wei Zifeng, a tulajdonos fia és utódja.

Generációváltás

És honnan jött vajon az ötlet, hogy megújuljon a márka? Wei Zifeng szeretne valami különlegeset alkotni és új utakon vinné tovább a már 30 éves családi üzletet.

"A Wink egy családi vállalkozás, amit édesapám 1992-ben alapított itt, Budapesten, igazából egy magyar márka, hisz majdnem mindenki magyar, aki itt dolgozik, a tervezőktől a marketingesekig. Az édesapám mindig nagyon tisztelte a többgenerációs márkákat, melyek akár 100 éve működnek, ő is ilyet akart építeni a Winkből, folytatom az örökségét. Azért is váltunk, mert egyrészt elég nagy a konkurencia a sportcipőpiacon, ma már a nagy márkák is olcsón értékesítenek, ezért szerettünk volna valami különlegességgel nyitni a piacra, ami kicsit meghökkenti az embert. Másrészt én építészetet tanultam, abban is dolgoztam, ezért közel áll hozzám a dizájn. Továbbviszem a márkát, de olyan irányba, ami hozzám közelebb áll, amiben én látok fantáziát. Ez tulajdonképp egy generációváltás a márka életében, ez a fő erő, ami új irányba viszi a márkát. De persze nem én csinálom egyedül, van mögöttünk egy nagyon jó csapat, tervezők a MOMÉ-ról, építészek, akik tényleg sok energiát és motivációt adnak" – mondja Zifeng, akit arról is kérdeztünk, hol készülnek a cipők, illetve mi számít a Wink esetében kézműves terméknek.

Külföldiek veszik

"A prémium cipők nagy része, körülbelül 80%-a kisebb európai gyárakban készül, Olaszországban, Portugáliában és Lengyelországban. A maradék 20%-a pedig nagyon jó kínai manufaktúrákban készül. Létezik (de szerintem tévesen) az a szemlélet, miszerint a "kínai" rosszabb minőséget jelent, miközben ugye az iPhone-t is Kínában gyártják. Nekünk is vannak olyan cipőink, amelyek kis termelési kapacitású manufaktúrákban készülnek. A Geom táskák mind európai gyártásúak. Először Magyarországon készültek, az első széria már el is fogyott. A második szériát egy lengyel manufaktúrában készíttettük, mert az itthoni gyárnak már nem volt kapacitása az elkövetkezendő hónapokra" – mondja Zifeng. Bennünk meg rögtön felmerül, hogy ki vásárol náluk 235 eurós táskákat, mégoly' szépek is legyenek.

"Külföldre is építünk. Itthon 20-30%-kal olcsóbban értékesítünk, mint külföldön, a hazai piac helyzete miatt. Külföldre online árusítunk, és van pár viszonteladónk Belgiumban, Csehországban. A táskákat is főként külföldiek vették meg, a Fashion Streeten lévő boltunkban sokan megfordulnak, hamar elkapkodták őket" – mondja a márka megújítója, akinek komoly terve a külföldi terjeszkedés, a hazai piac ugyanis Zifeng szerint nem is bír el 6-8 márkaboltnál többet.

Miért is ne lehetne ez az egész jó?

"Célunk a külföldi terjeszkedés, hogy a magyar tervezésű termékeinket kivigyük a világpiacra. Szerintem olyan emberek vásárolnak nálunk, akik a különleges dolgokat szeretik, de elvárják, hogy egy cipő kényelmes legyen, olyanok, akik értékelik a dizájnt. A basic kollekció is ebbe az irányba fog elmenni, dizájnosabb lesz, továbbra is elérhető áron, mert erre is van igény és nem szeretnénk, hogy a régi vevőink, akik több mint 20 éve velünk vannak, ne kaphassanak tőlünk olyan cipőket, amit megszoktak" – mondja Zifeng.

Különben is: felnőtt egy újabb vásárlóképes generáció azután, melynek tagjait még cikizték a suliban a Wink miatt, szóval esélyes, hogy az előnytelen márkaösszkép már nem olyan sok potenciális vásárló fejében él. Akiében meg mégis van valami ellenérzés, elég, ha megnézi a prémium kategóriás termékeket: a legtöbb modern, divatos, tényleg minőségi lábbeli, mely remélhetőleg valóban kényelmes és tartós. Szóval ha önt nem kizárólag a márkanév vezeti vásárláskor, tegyen egy próbát a Winkkel!

Blogmustra