Másfél hónapon át készül a magyar luxuscipő

Olvasási idő kb. 4 perc

A Vass cipő neve fogalom, de mi kerül egy lábbelin 300 ezer forintba? Műhelytitkok, sztorik, interjú!

A Vass cipő neve fogalom, a boltról még az is hallott, aki sosem csináltatna magának cipőt. Az 1978-ban alakult cipőmárka a klasszikus divatot követi, minden pár cipő kézzel készül, és ebben az esetben bátran le merjük írni a kézműves szót. Kuti Rezsővel, a cég sales menedzserével beszélgettünk arról, mi a jó cipő titka, és miért éri meg kézzel készíteni a cipőket. 

Boldog tehenek vastag bőre

A Vass cipők 1,2-1,4 mm vastag francia marhabőrből készülnek, mert ezek a legtartósabbak. "Rideg tartású borjú bőröket használunk, ami azt jelenti, hogy az állatok folyamatosan a hegyoldalban mozognak, ettől a bőrünk folyamatosan nő és nem hirtelen. Az így készült bőrök sokkal tartósabbak, mint azoknak a teheneknek a bőrre, amelyek hatalmas istállókban, antibiotikummal tömve nőnek fel, gyorsan és hirtelen, ami rossz hatással van a bőrükre is. Ha ezekben a cipőkben az ember elkezd járni, akkor mindenhol törni fog a bőr. Ami rajtam van, az egy négyéves cipő, amely még legalább 10 évig cipő lesz, és akkor még újra lehet talpaltatni" – kezdi Kuti Rezső.

A cég egy francia bőrgyárral dolgozik együtt, mely a Louis Vuitton és a Hermés beszállítója, de az összes nagy divatcégnek szállítanak bőröket. Egy cipő elkészítése egy-másfél hónapba kerül, és minden részlet, az összes lyukasztás, a legapróbb öltések is kézzel készülnek. Ezután jön a próba, hogy minden tökéletes-e. "Általában elégedettek a vásárlóink a próba után, ha mégsem, akkor tudunk természetesen változtatni. Egészen addig alakítjuk, míg tökéletes nem lesz. ha valami történik, akkor a cipőket tudjuk újra sarkalni, spiccelni, vagy amire szükség van. 3500 pár körül varrunk egy évben, jelenleg egy 30 fős csapattal dolgozunk együtt" – mondja Kuti.

Milyen árkategóriáról beszélünk?

"145-155 ezer forintnál kezdődnek a cipőink, ezek a borjúbőrök. A lóbőrök azok 190-200 ezer forintba kerülnek. Ha méretre készítjük őket, akkor kétszázezertől 600-650 ezer forintig tudunk cipőt adni, de ezek már indonéz krokodilbőrök. Csak kis krokodilokat használunk, és azoknak is a hasi részét. Mindenkit megnyugtatunk, hogy farmról vásároltuk ezeket. Ránk a borjú és a lóbőr jellemző, az egzotikus bőrökkel nem igazán foglalkozunk, de nyilván ha valaki szeretné akkor elkészítjük, de elsősorban nem erre fókuszálunk. Viszonyításképpen, Londonban a cipők 800 fontnál kezdődnek, Japánan pedig még drágábbak. Ez is érv lehet, hogy nálunk sokkal olcsóbban vásárolhat cipőt. Ez egy nagyon erős verseny külföldön" – mondja a menedzser. Talán furcsán hangzik, de aki ebben az árkategóriában vesz cipőt, az is elviszi talpaltatni, javíttatni: leginkább az igazi urak élnek ezzel a lehetőséggel.

"Van egy vásárlóréteg, aki szereti ha a cipőnek van patinája, akik elmondhatják, hogy ez egy 15-20 éves cipő és hogy ezt már kétszer kellett talpaltatni, és büszkék rá.Ők azok, akik megtehetnék, hogy akár 10 új párat is rendeljenek, de ragaszkodnak a régi cipőkhöz" – mondja Kuti, akit arról is megkérdeztünk, hogyan jellemezné a Vass cipő vásárlóit.

Csak a jó ízlés

"Jó ízlésük van, szeretik a kézzel készült dolgokat, mert ennek van valamilyen tradicionális üzenete. Gyakran van az, hogy az apa hozza a fiát. Később ő hozzá saját fiát, és így tovább. Amit mi nyújtani tudunk, az az, hogy eldöntheti, milyen cipőt akar pontosan, átbeszéljük, hogy milyen színben gondolkodik, milyen mintában, milyen designelemeket akar, milyen talpat szeretne és milyen legyen a vonalvezetés . Ezeket mind megbeszéljük, aztán megvarrjuk, amit a vevő szeretne. Szerencsére jó ez az irány, ami felé a magyar férfiak elindultak, sokan felismerték, hogy a divatmárkák, a tömegtermelés mellett ez egy másik történet. Vannak, akik már odáig eljutottak, hogy a nagy nevektől vásárolnak, aztán afelé fordulnak, hogy szeretnének még egy kicsit exkluzívabbak lenni, még egy kicsit személyre szólóbbat csinálni, és szerencsés esetben mi vagyunk a kezdőpont. Azaz megkeresnek minket."

"Szerencsére nagyon sok külföldi ügyfelünk van, és a kártyánk kézről kézre vándorol. Filmsztárok mondják azt,a másiknak, hogy "ha Budapesten jársz, akkor a Vass cipőhöz feltétlenül nézzél be." Hála istennek, minket az angol cipészekkel egy színvonalon emlegetnek. Nagyon jó a prémium szegmensbe tudni magunkat, megmérettetni magunkat ott. Azt fontos tudni, hogy Anglia az etalon a cipészek számára. Angliában is jelen vagyunk, külföldi disztribútorokon keresztül, és nagyon sok megrendelést teljesítünk oda is" – mondja a sales menedzser.

A klasszikus forma a lényeg, de vannak érdekes kérések

"Mi a klasszikus szegmensben vagyunk jelen, de természetesen igyekszünk egy-két újdonságot belevinni a cipőkbe. A színekkel játszunk, formákkal, a kaptafákat bolondítjuk meg, ahogy Vass úr mondaná. Ettől változatosabbak lesznek a cipők. Az angol cipészek legalább 110 éve cipőket gyártanak, ehhez képest mi az 1970-es évek közepén indultunk, van egy kis lemaradásunk" – mondja Kuti Rezső, aki értelemszerűen nem beszél az ügyfeleikről, de hosszú unszolásunkra elmesélt egy történetet, ami őket is meglepte.

"Az egyik arab ügyfelük küldött 6 pár Tom Ford cipőt, ami már önmagában sem megszokott. Azt kérte, hogy ezeket másolják le, és varrják meg neki, pontosan ugyanúgy, mint az eredeti darabok. Aztán közölte, hogy az eredeti párokkal csináljanak amit akarnak, neki nincs rá szüksége. A kész Vass cipőket pedig el kellett küldeni Dél-Afrikába, mert éppen ott vadászott az úr."

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.