Az Instagram szerint nem koplalnak Victoria Beckham modelljei

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A popsztárból lett dizájnert már megint azzal támadják, hogy túl sovány lányokkal mutatta be kollekcióját.

Míg a teltkarcsú nőket egyre többen veszik a védelmük alá, úgy a vékony alkattal megáldott modellek továbbra is negatív és becsmérlő kritikáknak vannak kitéve a közösségi oldalakon. Legutóbb például a New Yorki-i divathéten bemutató Victoria Beckham 2017-es tavaszi/nyári showja láttán rágtak be a kommentelők, akiknek nem tetszett, hogy a popsztárból lett dizájner a tavalyihoz hasonlóan “csont és bőr” modellekkel mutattta be legújabb kollekcióját, holott a focistafeleség már 2010-ben igéretet tett arra, hogy betartja az Amerikai Divattanács (CFDA) egészséges testkép projektjét és kitiltja a betegesen vékony modelleket a kifutójáról.

Galéria ikon

8

Galéria: Az Instagram szerint nem koplalnak Victoria Beckham modelljei
Fotó: Victor VIRGILE / Getty Images Hungary

“Volt egy casting a múlt héten ahova eljött néhány rettenetesen vékony lány is, de ők nálunk nem váltak be” – mondta néhány évvel ezelőtt Beckhamné, aki akkor ahhoz is ragaszkodott, hogy ruhái minden méretben kaphatóak legyenek az üzletekben. Ennek ellenére az idei kifutón több 34-es méretű modellt is leszerződtett a divatház, köztük Ondria Hardint, a még csak 15 éves Julia Ratnert, az argentín Mica Arganarazt, a francia Camille Hurelt és Iris Landstrát, akik az Instagram oldaluk szerint egyébként egyáltalán nem koplalnak, sőt előszeretettel posztolják ki, hogy mit esznek és isznak a hétköznapokban -mutat rá a Daily Mail arra, hogy a fiatal modellek az átlagos emberekhez hasonlóan szeretnek pizzát, szalonnát és sört fogyasztani, azaz könnyen elképzelhető, hogy génjeiknek köszönhetik soványságukat.


“Olyan üdítő lenne azt látni, hogy @victoriabeckham több természetes alkatú lányt alkalmaz. Minden amit látok, az csont és bőr, nem is a ruha” – jegyezte meg egy felháborodott kommentelő a tervező 12 millió követőt számláló Instagram oldalán, ahol egy másik kommentelő szerint naiv dolog azt képzelni, hogy ezek a lányok a génjeiknek köszönhetően ilyen soványak. “Persze vannak vékony lányok, de nem titok, hogy a modelleknek gyakran mondják, hogy koplaljanak, és ha véletlenül 36-osnál nagyobb a méretük, akkor nyíltan megalázzák őket” – jegyzi meg @sharonsparkle76, akivel valószínűleg a leszerelt modell, Kayley Chabot is egyetértene.

“Csak azért, mert valaki sovány, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy egészségtelen is” – szállt a modellek védelmére egy kommentelő. De mások is sértőnek és szívszorítónak találták, hogy a modelleket ismeretlenül is csontváznak és anorexiásnak kiáltották ki az internetezők.

“Ezek a lányok fiatalok és vékonyak, de ez nem jelenti azt, hogy betegek lennének” – védte meg a 42 éves, négy gyermekes tervező a modelljeit a Telegraphnak adott interjújában, melyben azt is elmondta, hogy a modellek castingolásáért felelős vezető kapcsolatban állt az ügynökségekkel, ahol a bemutató előtt biztosították őket arról, hogy a leszerződtetett lányok egészségesek. “A legtöbb nőnek sosem lesz 34-es mérete, de a divatházak továbbra is a túl sovány nőkre adják rá a ruháikat.” – állapítja meg Natalie Blakely kozmetikai orvos, aki szerint a divatiparnak többet kellene tennie az úgynevezett normális, egészséges testképért.

Az észak-karolinai modell, Ondria Hardin közel 1000 lájkot kapott erre a képre, amin egyszerre jógázik és sörözik egy jachton.

A 26 éves Mica Arganaraz rendszeresen osztja meg követőivel halas ételeit és gyümölcs salátáit, de olykor egy ilyen sajtos pizza is belefér a modell étrendjébe. Bár sokak szerint a modellek az ilyen posztokkal próbálják bizonygatni, hogy nincsenek rákényszerítve a koplalásra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.