Táskákat árul Kendall és Kylie Jenner

Kendall Jenner és a nemrég Budapesten járt testvére, Kylie Jenner még áprilisban jelentette be, hogy elindítja Kendall + Kylie néven futó márkáját, ahol a ruhák és cipők mellett saját tervezésű táskákat is árulnak majd. A 18 darabos táskakollekció pedig a napokban debütált a New York-i Saks Fifth Avenue-n, de augusztustól olyan menő butikokban is megtalálható lesz majd, amiről egy feltörekvő és tehetséges dizájner csak álmodhat. A tesvérpáros a hírnevüknek és kapcsolataiknak köszönhetően ugyanis bejutott a Bloomingdale, a Neiman Marcus, a Shopbop, a Revolve és a Holt Rendrew üzleteibe is.

“Tetszik, hogy a lehető legkülönfélébb méretekkel kísérleteztünk a minitől át a nagyobb formákig“ – elmélkedik Kylie Jenner, aki szerint egy jó táskának a tervezésen és a kinézeten kívül praktikusnak is kell lennie.

A húszas éveik elején járó önjelölt táskatervezők egyébként a saját gardróbjukban néztek szét és dobták piacra az ott megtalálható luxustáskák olcsósított verzióit, így ne lepődjenek meg, ha a 75 és 450 dollár, 21-127 ezer forint között mozgó kiegészítők ismerősek lesznek valahonnan – hívja fel a figyelmet az egyébként mutatós táskakollekcióra a Stylecaster.com.

A Kendall + Kylie márkának természetesen Instagram oldala is van és egészen döbbenetes, de a viszonylag kevés, 311 poszt ellenére már 2,9 millió követője van az oldalnak. Mi pedig nem lepődnénk meg azon, hogy a paprikás hangulatban lévő olasz Aquazzura Steve Madden és Ivanka Trump után a Jenner lányokat is beperelné koppintásért a közeljövőben.

our aries fringe heels * now at saks. shop link in bio #KKsummer16

Una foto publicada por Kendall + Kylie (@kendallandkylie) el

Oszd meg másokkal is!
Mustra