Egyre többet költ ruhára Katalin

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

74 ezer forint helyett már közel 800 ezret költ a hercegné egy ruhára: jobban mondva nem is ő, hanem Károly herceg.

Katalin dráguló ruhatára
Fotó: WPA Pool / Europress / Getty

Talán emlékeznek még, hogy négy-öt éve Katalinról általában olyan cikkek születtek, hogy olcsón is lehet hercegnősen öltözni: az Olimpiát például egy 12 ezer forintos ruhában népszerűsítette, nászútra egy Zara ruhában indult és általában jellemző volt rá, hogy egy-egy dizájnerruhát többször is felvett és fast fashion kiegészítőkkel dobott fel. 2012-ben még az volt a hír, hogy 55 ezer dollárt költött több év alatt menő ruhákra, most meg egy kisebb kötelező körútra is többet szán.

Az utóbbi időben a hercegné tényleg a legtöbbször drága ruhákat vesz fel, és bár továbbra is kedveli a Zarát, azért az olcsó kiskabát alá már több ezer fontos Dolce & Gabbana ruha kerül – írja a Daily Mail. A brit lap azt is kiderítette, honnan lett hirtelen ennyi pénz a ruhákra: a 34 éves hercegnét állítólag Károly herceg pénzeli, jobban mondva "Vilmos, Harry és Katalin hivatalos célokra fordított kiadásaiért Wales hercege felel". Egy év alatt összesen 3,2 millió font (1,2 milliárd forint) ment el a gyerekek hivalaos kiadásaira, melynek Katalin ruhái is részét képezik: természetesen csak azok a ruhái, melyeket hivatalos programokon visel. Azt persze nem lehet tudni, a 3,2 millióból mennyit költöttek pontosan ruhára.

Katalin a Nemzeti Portrégalériában 2013-ban és 2016-ban, ugyanolyan típusú hivatalos múzeumlátogatáson. A bordó Whistles ruha 120 fontba került, a púderszín Alexander McQueen 2000 fontba.
Fotó: WPA Pool / Europress / Getty

A Daily Mail szerint Katalin "átváltozása" a királynő 90. születésnapján vált a legszembetűnőbbé, amikor Diana hercegné kedvenc tervezőjétől, Catherine Walkertől választott ruhát. Az új ruhatár kialakításában egy udvari varrónő és egy 29 éves stylist, Natasha Archer segíti Katalint, aki szintén a Kensington Palotában dolgozik. Az eddigi legdrágább ruha, amit Katalinon láthattunk, pont ez a 7000 fontos (2,6 millió forint) Catherine Walker kabátruha volt, amit a Szent Péter katedrálisban viselt a hercegné június 10-én.

Az a bizonyos 7000 fontos ruha - ha a képre kattint, az egészet megnézheti!
Fotó: Max Mumby/Indigo / Europress / Getty

Az ascoti derbire sem aprózta el a dolgot, míg 2011-ben egy alig 200 fontos (74.000 forint) Reiss ruha is elég volt a megjelenéshez, 2016-ban egy 2145 fontos (796 ezer forint) Dolce & Gabbanát viselt a hercegné. Még a nagy kedvenc, 145 fontos (54 ezer forint) LK Bennett cipőknek is mennie kellett, már inkább 450 fontos (167 ezer forint) Gianvito Rossi magassarkúkban jár Katalin.

Ascot 2011-ben és 2016-ban
Fotó: Dave M. Benett / Europress / Getty

"Katalin egyre drágább ruhákat vesz fel hivatalos megjelenéseire. Eddig idén három különböző Dolce & Gabbana csipkeruhát is láttunk rajta, melyek összértéke több mint 6000 fontra rúg. Mostanra már az összes alkalmi ruhája drága luxusmárkák terméke" – mondja Susan Kelley, a What Kate Wore oldal szerkesztője.

2012-ben egy 180 fontos Jaeger ruhában járt a Salamon-szigeteken a hercegné. 2016 áprilisában Bhutánban már egy hasonló, de jóval drágább sárga ruha volt Katalinon, melyet Emilia Wickstead tervezett és 1200 fontért árul.
Fotó: Chris Jackson / Europress / Getty

A trend valóban szembetűnő, ha egymás mellé teszünk pár régebbi és új képet Katalinról. Fenti fotón látszik, hogy egy 180 és egy 1200 fontos sárga ruha is pont ugyanolyan jó szolgálatot tesz hivatalos utakon, de érdemes megnézni alábbi képpárt is. A 35 fontos Hobbs ruhát ráadásul Katalin többször is felvette, a 2012-es Olimpia egyik beharangozó eseményére is pont olyan jó volt, mint az ausztrál turnéra. Az indiai turnéra viszont már valami jóval drágább kellett:

Ausztráliában, az Ayers Rocknál 2014-ben egy 35 fontos Hobbs ruhában áll Katalin. 2016 tavaszán a Taj Mahal előtt már egy 2200 fontos Naeem Khan ruhát visel a hercegné.
Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty

Illetve a 2011-es és 2015-ös szett között is elég nagy az árkülönbség, ahogy arra a Daily Mail felhívta olvasói figyelmét - pedig stílusban tényleg nagyon hasonló a két összeállítás:

Katalin egy 70 fontos Zara ruhát és 40 fontos Episode cipőt viselt 2011-ben a Royal Albert Hall-ban, amikor jótékonysági koncertre ment. 2015-ben a "Fegyverszünet napján" már egy 1670 fontos Dolce & Gabbana ruhával és egy 425 fontos Jimmy Choo cipővel ért el hasonló hatást.
Fotó: Chris Jackson / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.