Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha nincs fekete farmerem, akkor már nem is vagyok ember? A legtöbb vonatkozó cikk olvasásakor ez jut eszünkbe - most leírjuk, miért felesleges ez a kifejezés.
Nincs olyan divatblog vagy női magazin, ami legalább egyszer ne sütött volna el egy írást az alapdarabokról (ez alól mi sem vagyunk kivételek). Azonban azt vettem észre, hogy ezek a posztok legtöbbször egy őskövületnek számító külföldi cikk fordításai és gyakran kioktató hangnemmel párosulnak. Éppen azért arra gondoltam, megírom, miért kéne máshogy megközelíteni ezt a témát, mert jelen formájában használhatatlan.
A Díványnál mindig arra törekedtünk és törekszünk a jövőben is, hogy használható információval lássuk el az olvasókat. A legtöbbször a minket ért impulzusokat és tapasztalatokat dolgozzuk fel – ezért is érdekes és bevalljuk, sokszor hiteltelen azt olvasni valakitől, hogy nem is vagyunk emberek, ha nincs fekete öltönynadrágunk, amikor az illetőt farmeren kívül másban még sosem láttunk. Természetesen nem kell ahhoz mesterszakácsnak lenni, hogy meg tudjuk mondani egy ételről, hogy finom-e, de ha már maga az író is le tud élni egy életet bizonyos ruhadarabok nélkül, akkor miért állítja a cikkében azt, hogy egyébként nem lehet/érdemes?
Köszönöm, megvagyok nélkülük is
És itt csatlakozik be a következő pont: én is boldogan megvagyok a "kötelezőként" említett ruhadarabok nélkül - igaz, ez nagyban köszönhető a munkahelyemnek, ahova bármit felvehetek. Egyébként pont erre nem térnek ki az alapruhadarabokat firtató cikkek: hogy ezek szinte kivétel nélkül irodistáknak készülnek és olyanoknak, akiknél legalább business casual a dress code.
Mi számít alapdarabnak?
Ezzel a jelzővel a legtöbbször a fekete és teljesen egyszerű kék farmereket, fekete szövetnadrágokat, fekete vagy barna bőrcipőket, fehér ingeket, basic pólókat, bőrdzsekiket és ballonkabátokat illetik - tehát azokat, amikre egyébként egész jól lehet építkezni.
„Ruhadarabok, amelyek senki szekrényéből nem hiányozhatnak!" – olvasom a szalagcímeket és a hátamon feláll a szőr – főleg akkor, ha a cikk gardróbot említ, feltételezve, hogy mindenki, aki őket olvassa, egy Carrie Bradshaw-imperszonátor. Miért kéne, hogy ezek helyet kapjanak ott egytől eddig? Akinek olyan a munkája, annak valószínűleg már lapul belőlük egy-kettő, de akinek nem követelik meg a mindennapjai, azok miért fektetnének olyan ruhadarabokba, amelyeket valószínűleg egyszer vesz majd fel? Én például fehér inget a diplomaosztóm óta nem viseltem - egyszerűen nem érzem jól magam benne és szerintem nem is passzol hozzám. Kollégáim viszont előszeretettel hordják, igaz, a legtöbbször valamilyen felturbózott változatát - és ők sem azért, mert szerintük alapdarab, csupán azért, mert tetszik nekik.
Nem húzható rá mindenkire
Kevés olyan dolgot tudok felsorolni az alapvető együttélési normákon kívül, amelyeket mindenkire lehetne érvényesíteni. Én például az előbbi fehér ingen kívül gyűlölöm a fekete színt, így se farmerem, se szövetnadrágom, se bőrcipőm nem lesz ilyen árnyalatban. Ugyanígy teljes mértékben megértem, ha valaki orrvérzést kap a "kis fekete ruha" kifejezéstől és tudja, hogy van élet nélküle is – például egy tengerészkék verzió formájában.
Bőrdzsekiből egy krémszínű darabot vettem pár éve, de a hirtelen beköszöntő nyár, illetve tél miatt esélyem sincs 1-2 hétnél tovább hordani őket az átmeneti időszakban, így valószínűleg nem is ruházok majd be egy újra a (közel)jövőben. Ezzel szemben egy farmerdzseki régi vágyam annak ellenére, hogy 3-4 évenként rotálódik a döntés miszerint szabad-e duplafarmert viselni vagy sem (erre egyébként magasról teszek, szerintem simán) – ezt azonban mégis ritkábban említik meg.
Mivel inkább sportosabb ruhákat hordok, így a ballonkabátért is viszonylag ritkán nyúlok (sőt!), helyette viszont nagyon szeretem a parka kabátomat, amit februárban már egy plusz béléssel a télikabátom helyett is hordok. Az ingeket kedvelem, de inkább a vastagabb anyagúakat és ha lehet, legyen mintás: a kockásak mellett nagy kedvenceim a kék-fehér csíkos darabok. Szövetnadrágokból egyetlen sötétkékem van, amit esküvőkön sütök el, egyébként behódoltam a nagypapadivatnak és olyanokat hordok, amiket hivatalos(abb) eseményekre nem vennék fel. Nem azért, mert nem érzem benne magam jól, hanem mert unom az emberek szemöldökfelhúzását - én ugyanis úgy vagyok vele, hogy nem az öltözéktől függ, hogy megtisztelek-e egy alkalmat vagy sem.
StyleCouch
Január 2-án elindult a tanácsadással foglalkozó rovatunk - pontosan azért, hogy mindenkinek személyre szabottan tudjunk segíteni. Ha kérdése van, itt talál részleteket arról, hogy miként teheti fel nekünk azokat!
Nagyjából kiderült, hogy az alapdarabok közül talán 1-2 van nálam és körvonalazódik az is, hogy ha mindenkinek más a stílusa, miért akarunk egyenrobotokat gyártani? Miért tartsak fent egy külön helyet a szekrényemben annak a 7-8 ruhának, mondván egyszer valamikor majd jók lesznek? Bár sokat nem jelent, de az irodista stílust egyébként sem kedvelem, akkor inkább öltözzön valaki vagy kreatívan vagy teljesen jellegtelenül, mintsem izzadtságszagúan "csinosba" vágja magát.
A personal shopperek világában pedig mesterségesen generálódnak a "problémák": valószínűleg mindenki végig tudja gondolni (figyelembe véve a mindennapjait), hogy milyen ruhákra és mikor van szüksége - felmerül a kérdés: kinek van szüksége egy ilyen "basic" listára? Valószínűleg, ha ezeknek minden nő ruhatárában ott kell lenniük, akkor a huszon-harminc-negyvenéves illető erre már rég rájött - vagy meztelenül járt?
30 felett, 40 alatt
Ugyanígy butaságnak és értelmetlennek tartom azt is, amikor a prédikációk "Ezeket ne vegye fel/felejtse el/száműzze a ruhatárából X éves kor felett" verzióba futnak át – már csak azért is, mert ezek a legtöbbször nem korhoz kötött ruhadarabokat sorolnak fel, hanem olyanokat, amik egyébként senkinek sem állnak jól vagy indokolatlanak (forrónadrág, telitalpú sportcipő, szilikonpánt, stb.) és azért nem kéne őket viselniük, nem pedig azért, mert már nem 2-essel, hanem 3-assal kezdődik az életkoruk.
Összegezve
Lehet írni posztot, de abból tényleg a segítő és nem a kioktató hangnem sugározzon, illetve legyen mögötte tapasztalat – ami nem egyenlő egy külföldi cikkel. Mindennap bevethető ruhadarabokra pedig mindenkinek szüksége van, de mivel ez életstílustól, munkahelytől és számos más dologtól is függ, felesleges kőbe vésett tízparancsolatként kezelni. A legfontosabb viszont, hogy mindenki viseljen azt, amit akar, nem pedig azt, amit egy divatmagazin vagy női portál rátukmál. A vak követés helyett inkább inspirálódjon az írásokból és – ahogy a lakberendezésnél is – válogassa össze magának azokat a stílusjegyeket, amik tetszenek és azt formálja egységgé.
