Több sminkcuccot veszünk a szelfizés miatt

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem fogja elhinni, de olyan celebnők vannak ránk ekkora hatással, mint Kim Kardashian, Beyoncé és Cara Delevingne.

A szelfizés fontosabb, mint az elsőre gondoltuk volna. Legalábbis ez derül ki a NDP Group legutóbbi, kiskereskedőket vizsgáló elemzéséből, mely szerint ez év első nyolc hónapjában 390 millió font bevétel származott a sminktermékek eladásából, ami 14,3 százalékkal több, mint az ugyanebben az időszakban mért, egy évvel korábbi érték. „Az olyan hírességek, mint Kim Kardashian, Beyoncé és Cara Delevingne, nők generációit inspirálják arra, hogy szelfiket tegyenek ki magukról az közösségi oldalakra, mint az Instagram vagy a Facebook” – mondja June Jensen, az NPD munkatársa.


Szóval úgy látszik, hogy mindannyian olyan tökéletesen sima arcbőrrel szeretnénk feszíteni a szelfiken, mint Kim Kardashian és Cara Delevingne. Ami nem csoda, hiszen a szelfi-függő generáció élete minden fontos vagy kevésbé érdekes pillanatában lő magáról egy képet, legyen az nyaralás, unalmas reggeli vagy buli a haverokkal, ilyen helyzetekben pedig fontos, hogy jól is mutassunk a spontánnak tűnő, beállított fotókon. Ebben persze semmi meglepő nincsen, de azon már mi is ledöbbentünk, hogy a szelfizés éppen a kozmetikai cégek szekerét fogja majd megtolni. Őrület!

Kanye West önimádó 34 éves neje például hatalmas rajongója az illúziókeltő strobingnak, ami nem más, mint erős kontúrozás és a highlighterrel való játszadozás. Röviden, mindent fényesítünk az arccsonttól az orrnyergen át a homlokunkig. Szinte hihetetlen, de Kardashian fényvisszaverős sminktrükkjének hatására 48,5 százalékkal megugrottak az efféle kozmetikumok eladásai ebben az évben – számol be a Look.co.uk. Ami azért valahol riasztó, legalábbis abban a tekintetben, hogy mekkora befolyással bír a celebnő a világra.

A dús ajkairól könnyen beazonosítható Kylie Jenner például ajakdúsító szájfény és rúzs megvásárlására késztette a nőket, aminek hatására 54 millió font bevétel származott csak az efféle termékek eladásából. Ez körülbelül 16 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. „Az arc, szem és a száj kisminkelése alapvető fontosságú egy szelfi elkészítéséhez” – mondja Jensen, aki szerint a márkák is fogták az üzenetet és készek változtatni a reklámstratégiájukon, például olyan kifejezésekkel igyekszenek megszólítani a vásárlóikat, mint a fotózásra, kamerázásra vagy HD-re kész kozmetikumok.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.