Így készül a szilvásgombóc

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A klasszikus szilvásgombóc mindenhogy nagyon jó, és morzsa helyett akár dióba vagy mákba is lehet bundázni.

Nem múlhat el szilvaszezon szilvásgombóc nélkül! Mi most csavartunk is egyet a klasszikus recepten, és lecseréltük a morzsát, amibe hagyományosan hempergetjük a gombócokat. Mákos és diós bundát kaptak ezúttal a szilvásgombócok – próbálják ki mindkét verziót, és döntsék el, melyik lesz a befutó!

Fotó: Ötvös Zsuzsanna

Ha nincs kedvünk cifrázni, forgathatjuk klasszikus módon a megpirított zsemlemorzsába is, abból még sosem származott baj. (Ehhez a zsemlemorzsát egy lapos, széles serpenyőben kevés zsiradékon, folyamatos kevergetés mellett, közepes lángon kell aranyszínűre pirítani.)

Hozzávalók kb. 20 gombóchoz:

500 g burgonya (régi, lisztes, alacsony víztartalmú a legjobb gombóchoz) 
kb. 120-140 g liszt 
diónyi vaj olvasztva 
1 kisebb tojás 
10 nagyobb szem szilva 
3-4 ek. nádcukor 
1 csapott tk. őrölt fahéj

A hempergetéshez:

kb. 150-200 g darált dió vagy darált mák 
porcukor ízlés szerint

1. A burgonyát héjában megfőzzük. Ha puhára főtt, meghámozzuk és összetörjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

2. A kihűlt burgonyához hozzáadjuk a tojást, az olvasztott vajat és 120 gramm lisztet. Alaposan összegyúrjuk. Ha még ragad a tészta, egy kevés lisztet gyúrunk bele.

3. Lisztezett felületen kb. félujjnyi vastagra nyújtjuk, majd kb. 7x7 cm-es négyzetekre vágjuk fel.

4. A szilvaszemeket keresztben félbevágjuk, a magot eltávolítjuk. A nádcukrot összekeverjük a fahéjjal. Fogunk egy fél szilvát, a mag helyére egy kávéskanálnyi fahéjas cukrot kanalazunk, majd lisztes kézzel belecsomagoljuk egy tészta-négyzetbe. Ugyanígy elkészítjük a többi gombócot is.

5. A gombócokat sós forró vízben pár perc alatt megfőzzük: amikor feljöttek a víz tetejére, még pár percig hagyjuk főni, ekkor lesznek készen. A hempergetéshez ízlés szerinti porcukorral összekeverünk darált diót vagy darált mákot, majd ebben hempergetjük meg egyenként a kifőtt gombócokat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ötvös Zsuzsanna
Ötvös Zsuzsanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.