Teszt: megtaláltuk a császárzsemlék királyát!

Olvasási idő kb. 4 perc

Hiperes és szuperes császárzsemléket kóstoltunk, három igazán jó portékát is találtunk.

A császárzsemle az egyik legjobb nyaralós szendvicsalap, de ugyanúgy tökéletes reggelinek is. Amikor  friss, ropogós és meleg, magában is mennyei. Sokan gondolkodnak hasonlóan a szerkesztőségben, és persze ebből is megvan mindenkinek a kedvence. Most leteszteltük, hogy a kollegák felismerik-e a bevált pékárut, vagy egy újba szeretnek-e bele.  

A császárzsemléket nem tudományos alapon vizsgáltuk. Gondoltuk, hogy megkeressük melyik a legjobb, a Tesco, az Aldi, a Penny, a Lidl, az Auchan és a Spar pékáruit kóstoltuk. Mindegyiket frissen vásároltuk a teszt előtt egy órával, és magukban kóstoltuk őket. Elválasztóíznek sajtot és sonkát ettünk.

A maximálisan elérhető pontszám 35 volt, és legalább három olyan terméket találtunk, amelyet szívesen fogyasztanánk rendszeresen is, viszont jó hír, hogy kifejezetten rossz termék nem volt a mezőnyben, a sereghajtók sem vállalhatatlanok.

Hogy a kollegákban felhalmozódott frusztrációknak is utánajárjunk, közvetlenül a teszt előtt minden zsemlét kettévágtunk vízszintesen, hogy lássuk, van-e olyan, amiben belül zsemle helyett levegő van (egyik jellemző panasz), de nem volt ilyen a mezőnyben. Egyben azt is vizsgáltuk, van-e olyan, amit képtelenség kulturáltan kettévágni (másik jellemző panasz), de ilyen sem akadt, mindegyik szépen vágható volt.

Utolsó helyezett: Auchan, 16 pont

Kinézetre nagyon megnyerő volt, ezért sokat vártunk tőle. Sajnos gyorsan vissza is zuhantunk a földre a felemelő gondolatok után, ugyanis annál többet nem tudott ez a zsemle, mint hogy morzsálódik. Azt viszont mesteri fokozaton.
„Ez valami felháborítóan rossz. Nem csak hülyén néz ki, de az íze is olyan, mintha olajos lenne, miközben az egész száraz.” „Ezt kóstoltam utoljára, nem lóg ki ez se nekem az egynemű mezőnyből semerre se. Az összesre igaz, erre is: íze gyakorlatilag nincs, de állagra kellemes. Szóval valószínűleg egynapos korában ez a péksüteménytípus már ehetetlen.” „A színe túl sötét és valóban túl is sült, ennek megfelelően rágós, és nem valami finom szerintem.” „Fura az állaga, kicsit a mázas ropira emlékeztet a külseje."

Ötödik helyezett: Tesco, 21,5 pont

Ez a pékáru már kinézetre is eltért a többitől, sokkal haloványabb volt és nagyobb. Kissé szivacsos állagú, élesztő szagú zsemle, ami úgy néz ki, mint egy felismerhetetlenségig megolvadt békás gumicukor.

„Kissé satnya zsemle, pontosan olyan, mint a legolcsóbb bolti vizes zsemlék.” „Ez könnyedebb a többinél, nekem az a benyomásom alakult ki róla, hogy lehet, hogy tejjel készült. Lehet, hogy minden császárzsemle tejjel készül? Fogalmam nincs, ez mindenesetre olyan, mintha tej lenne a tésztában.” „Na ez a tipikus sületlen massza, ami melegen fogyasztva hasfájást okoz, reggelre pedig kőkeményre mered a kenyértértóban, mégis szeretem frissen. (Nem tudom miért.)” „Erről valamiért a Balaton jutott az eszembe. Amúgy jó, de voltak jobbak is."

Negyedik helyezett: Aldi, 24,5 pont

Az aldis császárzsemle kicsit rágósabb volt az első három helyezettnél, íze sem volt sok, viszont enyhén ropogott. 

„Ez sem rossz, csak az 1-es (Penny Market - a szerk.) után sokkal szárazabb, meg szét is esik.” „A császárzsemlék direkt sótlanok? Ennek gyakorlatilag semmi íze, de az állaga nem rossz, aki ebből szendvicset csinál, annak a belevalók íze mellé nem fog bezavarni semmi íz a zsömléből, az tuti.” „Az állaga ennek is jó, jó roppanós, belül mégis puha, de nem sok íze van.” „Ennek ilyen lapos íze van."

Bronzérmes: SPAR, 26,5 pont

A SPAR-ban is van papírzacskó, örök hála érte, komolyan, azért meg pláne, mert egy ilyen jó kis zsemlét kreáltak. Az igaz, hogy találtunk belőle világosat és sötétet is, de legalább nagyon finom. 

„Ennek az egyetlen baja, hogy láttam, hogy miután összenyomtam, milyen szépen kidobja magát, bár talán pont ez bizonyítja milyen minőségi állományjavítók kerültek bele.” „Eddig ez egyértelműen tömörebb/nehezebb a többinél. Nekem eléggé bejött, azzal együtt, hogy ahogy haladok előre ezzel a teszttel, egyre élesebben emlékszem, hogy miért hagytam fel a fehér kenyér fogyasztásával évekkel ezelőtt: semmi íze.” „Ez tök ugyanaz, mint a 3-as (Lidl - a szerk.)!!! legalábbis én semmi különbséget nem érzek, ez is szuper.” 

Ezüstérmes: Penny Market, 28 pont

A pennys császárzsemle volt az egyetlen, amit forrón emeltem le a polcról, hétfőn délelőtt kilenc körül. Kettőt kiválasztottam és kerestem a papírtasakot, hogy beletegyem. De nem volt, ahogy már egy korábbi tesztünknél - talán a kakós csigáknál - is feltűnt, hogy nincs papírzacskó a pennyben a pékárunak, pedig egy még forró péksütit sokan szívesebben tennének papírzacskóba, mint nejlonba.

„Szeretem az ilyen típust, ráadásul puha is, nem törik és nem is morzsáz. Tipikus szendvicsnek való zsemle.” „Kicsit édeskés, ami meglepett. Viszont jó puha, kalácsra emlékeztetően puha. Nekem ez nem nagyon világom, de biztos ha szereti valaki az ilyet, annak bejön.” „Nem ezzel kezdtem a tesztet, így pár versenyző után ez kifejezetten finomnak tűnt, és az állag sem volt a szokásos gumiszerű.” „Teljesen jó császárzsömle, nekem oké". 

Tesztnyertes: Lidl, 29 pont

Ez volt az egyik legropogósabb császárzsemle, ami nem kis teljesítmény. Egy ponttal hagyta maga mögött az ezüstérmest, és két és fél pontot vert rá a harmadik helyezettre. Jó császárzsömlézést kívánunk!

„Klasszikus zsemle, nem spórolták ki belőle az alapanyagokat, nem száraz és nem is törik nagyon.” „Nincs olyan tulajdonsága, aminek alapján meg tudnám különböztetni az előzőtől. A teszt alapján azt kell mondanom, hogy ez egy teljesen átlagos magyar császárzsömle. Akinek ez kell, vegye meg.” „Ennek a zsömlének az illatáról és ízéről is az osztrák hütték svédasztalos reggelijei jutnak eszembe, ami jó emlék.”
Termék neve Ár (forint) Pont (max. 35)
Lidl császárzsemle 29 29
Penny Market császárzsemle 29 28
SPAR császárzsemle 33 26,5
Aldi császárzsemle 29 24,5
Tesco császárzsemle 39 21,5
Auchan császárzsemle 28 16
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.