Ennyit számít egyetlen szemhéjtus

A lenti videóba a Daily Mailen futottunk bele és egy dél-korai nő látható rajta, aki éppen eltávolítja a sminkjét. Ez önmagában nem lenne szenzáció, viszont mivel először csak az arca felét tisztítja meg, éles a kontraszt a natúr és a szemhéjtusos szeme között. A videót május 2-i feltöltése óta már több mint 3,5 millióan látták.

Egy jó sminkkel rengeteget javíthatunk a kinézetünkön, de persze ugyanennyit ronthatunk is. Előbbi kategóriát erősíti az a koreai hölgy, aki alábbi kisfilmben vattakorong és sminkeltávolító folyadék segítségével megtisztítja a fél arcát. Bár a videó egyébként sem hosszú (2:30), ha siet, elmondjuk, hogy a leglátványosabb rész 1:30-nál kezdődik: akkor szembesülünk ugyanis azzal, hogy mekkora különbség van a csupasz és a még sminkelt fél között. Mindezt pedig javarészt egy tökéletes tusvonalnak és kisebb részben a szempillaspirálnak köszönhető.

Ez a szépségtrükk egyébként jól jöhet azoknak, akiknek mandulavágású szemük van – így legalább nem kell kés alá feküdniük, ha elégedetlenek magukkal. Érdekesség: a Washington Post szerint a dél-koreaiak évente 10 milliárd dollárt (2700 milliárd forintot) költenek kozmetikumokra, ebből 10%-ot tesznek ki a férfiak.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra